Haldokló Nap Árnyéka (I.)
Hórusz fia
5. rész: A Sakálölő Legendája
Idő: v.sz 1372 Pajzstalálkozó Napja – Eleasis 1. (Birodalmi időszámítás 3508)
Csapat:
Enkidu (untheri ember barbár 2. szint) egykori utcagyerek, csempész és harcos, jelenleg Neldorildban lakik.
Kafele (azulduthi ember boszorkányos parittyás 2. szint) ideges természetű 16 éves radikális ifjú, aki kőfejtő rabszolgából lett szabad ember, de azóta sem találja a helyét, csak a fáraó iránti rajongásában biztos.
Methot (aasimar paladin 2. szint, Thot vérvonalából), ifjú becsületes és segítőkész ifjú nemes Gheldanethből
Thotmesz (mulhorandi ember Thot-pap 2. szint), egykori varázslótanonc, aki rendkívül intelligens, de a társaskapcsolatok finomságai megrémítik. A gheldanethi Thot kultusz oltárszolgája.
Megjegyzés: már a Törött Hold Palotája után szintet lépett a csapat.
Találkozások
Enkidu, Kafele és Thotmesz triója visszaért nefrit mester palotájába, ahol Methot ez alatt gyakorolt és pihent, hogy az esti indulásra előkészüljön testileg és lelkileg is. Thotmesz elfogadva Torsen atya meghívását elment a Thot Templomhoz a vacsorameghívásnak eleget téve, míg másik három társa a Termark Erődbéli bálba mentek, ahol Nefrit mester azt mondta, hogy mindenki ott lesz, aki számít a városban. Az előkelő építészmester közben Kafelét próbált felmérni, hogy mennyire venne részt az építészetben, mert talán be tudja mutatni valakinek, aki segíthet neki. Az ifjú nem ellenkezett.
Közben Murneth a titkosrendőrség pap-ügynöke bemutatta nekik a karaván vezetőjét az idős karavánmester Pawahn mester, akinek van hat fegyverese és kilenc szolgája, akik már az Északi Kapunál várnak a csapatra éjfélkor, hogy elutazzanak Skuldba.
Kalim mester
Thoth neldorildi temploma láthatóan egy újszerű épület volt, vagy legalábbis frissen lehetett felújítva, de láthatóan nem templom funkciót látott el korábban. Thotmeszt nyitott ajtók várták, és a szentélyben sorakozó rendezett térdeplők egyből a gheldanethi tanulóéveire emlékeztették. Hamarosan előkerül Banefere atya, aki elkísérte egy hátsó ebédlő helyiségbe, ahol rabszolgák sürögtek és forogtak, hogy felszolgálják az ételt. Benefere és a helyi elöljárón Torsen atyán kívül még két vendég volt meghívva: az egyikük Weirir volt, az álommágus, a másik egy tűzgenasi nő volt Iprana. Wierir a halál, a haldoklás és álmodás misztériumait kutatta és egy a templomban őrzött fóliáns kutatása miatt tartózkodott éppen a városban. Az álommágus vacsorát végig beszélte, de Thotmesz ezt bánta, mert jó volt kicsit intellektuálisabb témákról értekezni.
A vacsora közben aztán váratlanul beállított egy kölyök, hogy „Kalim bácsi” haldoklik és mindenképpen látni akarja Torsen atyát. A Thot-pap kínosan felállt, hogy sajnos mennie kell, Weirir és Thotmesz is udvariaskodott egy rövid ideig, majd felajánlották, hogy elkísérik az atyát, végül is már lement a nap, és nem kellene egyedül mennie. Az atya csak diszkréciót kért tőlük.
Mint megtudták Kalim egykor a a Gheldanethi Varázsló Akadémia Nagymestere volt, és a Védőmágia Tanszék Oszlopos tagja. Valami kísérleti kutatásban vett részt, amelytől összeomlott, és kilépett az Akadémiáról és apjától megörökölt itteni kis kunyhóba húzódott vissza és csak egy-két kutatóútra hagyta el az otthonát. Torsen atya azt mondta, hogy az elmúlt éveket alkohol és drog mámorban töltötte és teljesen leépült testileg és szellemileg is, szóval ne várjanak sokat, de ígéretet tett, hogy vigyázni fog az öreg varázslóra.
A kis vályog viskóban az ágyon idős férfit találtak, aki a saját vérében fekve hevert egy ágyban. Láthatóan az utolsókat rúgta. A magánkívül saját vérében fekvő férfi Thotmesz gyógyító varázslata után némileg megnyugodott és hörögve magyarázni kezdett: „Nagyon fontos, közeleg a Kék Nílus. Közeleg a vég. Keressetek meg Azunban.” Az utolsó erejével azt kérte Torsen atyától, hogy vigye el a jegyzeteit Sun-Ra nagymesternek Gheldanethbe.
Eközben Thotmesz megtalálta az íróasztal fiókjában Kalim mester a mester rendezetlen papírjait. Mialatt Torsen megtette a szükséges szertartásokat, hogy könnyű és fájdalommentes legyen az útja a túlvilágba Ozirisz udvarába.
Ezután intézkedtek a szerencsétlen férfi holtestének elszállításáról és összeszedték a jegyzeteket. Thotmesz a papírok között talált egy különös, faragott obeliszket ábrázoló rajzot. A papírra Shussel városának neve volt felírva illetve az, hogy az „Özönvíz Piramisa”. Thotmesz valamiért fontosnak érezte ezt a dolgot. Visszatérve a templomba felajánlotta, hogy elviszi a jegyzeteket Sun-Ra nagymesternek, aki az Akadémia egyik legbefolyásosabb varázslómestere, a Védőmágia Tanszék vezetője, nem mellesleg a fáraói család mishtani ágának feje. Kalim azt mondta, hogy a jegyzetek valószínűleg tele vannak tévképzetekkel, de jobb ha megtartják az ígéretüket és elviszik Sun-Ra mesternek, és rábízta a ceremoniálisan összekötözött csomagot Thotmeszre.
Ezután a Thot-pap elköszönt és elindult, hogy csatlakozzon a társaihoz a bálban.
Termark Bál
Eközben Enkidu, Kafele és Thotmesz megérkezett a zsúfolásig megtelt bálra. A társaság kis útbaigazítás után hamar elnavigált a városi és országos elit tagjai között, és igyekeztek kapcsolatokat építeni több-kevesebb sikerrel.
Enkidu kapott az alkalmon és a palota azon részébe húzódott, ahol a városi gazdagabb polgárok és kereskedők voltak. Hamar kiszúrta a délután megismert Lord Harunt és Lady Talasát. Lady Talasa kifejezetten barátságosan fogadta az untherit, és némi csevegés után Enkidu megismert pár kereskedőt, akik Lord Harun vezetésével egy országos Kereskedő Céhet alapítottak és itt Neldorildban lesz a főhadiszállásuk (az első játékalkalom során a csatornából feljőve látták az készülő épületet. Ezután kiszúrt egy magas előkelő férfit oldalán egy kara-turi szépséggel, aki nagyon kilógott a tömegből. Enkidu vakmerően megközelítette a férfit és a nőt, a férfiről kiderült, hogy ő Nei-Dor Ramathur Mulhorand egyik leggazdagabb embere, és a keleti áruk egyik legfontosabb kereskedője a régióban Enkiduval hamar megtalálták a közös hangot és megbeszélték, hogy ha Enkidu szert tesz egy hajóra, akkor a tengeri szállítmányozásban szívesen számít rá.
Methot a bálteremben őrködő Nephyts paladinhölgyek között kiszúrta Ízisz-Terrát, és szóba elegyedett vele. A lány mesélt az őrsége során megszökő idegen alakokról, aztán a szó inkább a palotában uralkodó feszültségre terelődött, mert a fáraói család neldorildi ága is itt olt, és a család itteni feje Horemheb Heliacant Őszentsége (egyben Hórusz-Ré legfőbb papja), nem nézi jó szemmel azt, hogy a fáraó az idegen kedvesével mutatkozik itt. Közben a csapatból többen is látták, hogy a fáraó és Horemheb Őszentsége nem túl látványos, de feszült szóváltásba kezdett, amit követően a neldorildi Heliacantok kivonultak a teremből. Mint kiderült Horemheb nehezményezi, hogy a fáraó egyáltalán nem tervezi az unokahúgának feleségül vételét a vérvonal tisztán tartása és a hagyományok értelmében.
Eközben Kafelét bemutatták Amenhet Nagymesternek, aki a fáraó fővarázslója volt. Nefrit mester lelkesen magyarázta a fővarázslónak, hogy Kafele mennyire tehetséges és „politikailag is megbízható”. A fővarázsló pár keresztkérdést feltett az ifjú varászképességeiről, és óvatoskodott, hogy nem késő-e neki az Akadémia berkeibe felvételiznie, de végül is van rá pár hónapja. Mint kiderült Amenhet a Monolitok Építői nevű varázslófrakció vezetője, akik fizikai és szellemi anyagokból kívánnak egy új Mulhorandot felépíteni, és mindig keresik az olyan tehetségeket, mint Kafele.
A beszélgetés aztán némileg elkanyarodott és összességében egyre kínosabban kezdett alakulni Kafelének, aki nagyon kicsinek és jelentéktelenek érezte magát a két mester között, ezért némi daccal elköszönt. Nefrit és Amenhet tovább politizáltak, mialatt Nefrit levegő genasi ágyasa Líra tétlenül ácsorgott. Kafele felajánlotta a társaságát, így hát kettesben andalogtak a hatalmas díszteremben a faragásokat és díszeket csodálva. Kafele a maga félszeg módján remekül érezte magát a lány társaságában, de aztán búcsút kellett neki intenie.
Enkidu eközben próbált pár szót váltani Bánatos Akonnal, aki éppen Nuuba-Khemit prefektusasszony társaságában volt. Enkidu próbálta javasolni, hogy a zenekart ne öljék meg. A prefektus asszony élcelődve annyit reagált erre, hogy nem ők lennének az első zenészek, akiket kitilt a városból. Enkidu megtoldotta az ötletet még azzal, hogy tegyék fel őket egy Unthallasba menő hajóra. A prefektusasszony az egész beszélgetés alatt meglehetősen hidegen és távolságtartóan kezelte az untherit, de ezután hamar éreztette Enkiduval, hogy a jelenléte kezd terhessé válni.
Ezután az untheri még meglátta a fáraót amint Nephtys legfőbb papnőjével beszélget. Biccentett felé jelezve a jelenlétét, erre a fáraó visszabiccentett. Ezzel mind a ketten áthágták az udvari protokoll számos pontját, de a közelben állók, ha észre is vették inkább jóindulattal félrenéztek.
Az utólag érkező Thotmesz még megismerkedett Amenhet Fővarázslóval, majd csatlakozott a társaihoz. A csapat egy órát még eltöltött itt, majd úgy döntöttek, hogy inkább távoznak, és felkészülnek az éjféli indulásra.
[Mesélői megjegyzés: az előző két fejezet szálai között a játék során lépkedtünk, de a kalandbeszámolóban összerendeztem az eseményeket.]
A karaván elindul és a Félút Szeráj
Methot Nueanával a csecsemővel és Ptarakisszal maradt, míg a többiek a biztonság kedvéért ránéztek az Északi Kapunál várakozó karavánra, mert arra gyanakodtak, hogy hátha ott vár rájuk egy csapda. A csapathoz csatlakozott Samson az ex-gladiátor is. Távolról megfigyelve a karavánt nem láttak semmi gyanúsat, de hamarosan megjelent Hamsetis is, így már mindenki jelen volt.
Amikor mindenki összegyűlt (egy zárt hintó jött Nuenáért és a csecsemőért), Pawahn karavánmester a csapat mellé adott egy Sabaf nevű rabszolgát, hogy minden kívánságukat lesse. Ezután a karaván éjfél előtt valamivel elindult a hideg csillagos éjszakába át a sivatagon.
Út közben sok idejük volt beszélgetni egymással és az útitársaikkal. Kafele már korábban megfogalmazta, hogy szerinte a csecsemő lehet, hogy valami démonfattyú (persze ezt nem Nuena előtt fogalmazta meg), ezért Thotmesz, aki a zárt hintóban utazott Nuenával és Ptarakisszal kicsit próbálta megérteni, hogy mégis ki ez a nő és honnan jött.
Mint kiderült Nuena korábban a gheldanethi Ithaka család rabszolgája volt, és amikor a fáraó a városban járt, akkor vitte el magával Skuldba. Ott boldogan élt a fáraó palotájában, majd valami sötét erő elragadta egy sötét helyre, ahol a Set kultisták fel akarták áldozni egy obeliszk tövében. Ptarakisz hozzátette, hogy egy elhagyatott piramisban találtak rá az untheri Shussel városában, ami állítólag régebben egy vízkultusz otthona volt. Teljesen véletlen találtak rájuk, amikor a megszállt várost kutatták át.
Thotmesz a fentieket hallva kezdte kényelmetlenül érezni magát, mert az Ithaka család feje fél éve egy rejtélyes és egzotikus betegségben halt meg. A vízkultuszos piramis Shusselben pedig egyből Kalm mester összevissza jegyzeteit juttatta eszébe. Talán van valami sötét összefüggés? Arról nem is beszélve, hogy Ptarakisz lovag láthatóan gyengéd érzelmeket táplál Nuena iránt.
Eközben a csapat többi tagja éberen figyelt. Mint kiderült a csapat délutánra a Félút szerájhoz fog érni, de Hamsetis érdeklődésére a karavánmester elmondta, hogy nem ott fognak éjszakára megszállni. A csapat gyanakodva figyelte Hamsetis minden mozdulatát, mert nem tudtak attól a gyanújuktól megszabadulni, hogy valami rosszban sántikál.
Pawahn karavánmester elmondta nekik, hogy az éjszakát az Ízisz Könnyei nevű oázisnál fogják tölteni, ahol a környékbeli fiatalon megözvegyült asszonyok szokták a gyászévüket tölteni remetei elvonulásban. Persze a dolgok nem mindig ilyen egyszerűek. A karavánmester kaján vigyorral magyarázta, hogy egy éve, amikor az untheri hadjárat elején sok fiatal asszony megözvegyült az oázis megtelt és nem mindegyik szépasszony vette komolyan a gyászév szabályait. Aztán három hónap után küldtek egy új Ízisz-papnőt, hogy rendet tegyen az oázisnál. Methot elborzadt, hogy micsoda erkölcstelen fertő lehetett akkor, és ehhez mennyire közönyösen viszonyul a karavánvezetőjük.
Kafele szóba elegyedett a melléjük kirendelt rabszolgával Sabaffal, aki egykor lakatos és szerszámkészítő volt Skuldban, amíg súlyos adósságba nem keveredett, és ezért a Hórusz-Ré kultusz rabszolgája lett. Még öt évet kellett ledolgoznia ahhoz, hogy szabad legyen.
Az utazás első felét még éjszaka tették meg, de amikor felkelt a nap akkor is elviselhető enyhet adó szél fújt a tenger felől, így az útjuk könnyű volt. Kora délután értek a félút szerájhoz, ahol rengeteg különböző ember gyűlt már össze, akik a Nyárközepi ünnepséget követően hazatértek a különböző vallási ünnepségekről. Hamsetis ivott volna valamit, de a csapat inkább elugrasztotta személyi rabszolgájukat Sabafot, hogy hozzon sört a szerájból. Amíg pihentették a tevéiket és kicsit felfrissültek Enkidu éles szem kiszúrt egy hat fős lovas csoportot az egyik itatónál, akik leplekbe öltöztek és időről-időre mintha őket figyelték volna. Megpróbált észrevétlenül a közelükbe jutni, de kiszúrták, de a vezetőjük szenvtelenül nekiállt az untherivel az időjárásról tárgyalni. Enkidu szemrebbenés nélkül a lovaikra terelte a szót, és megkérdezte, hogy eladnák-e neki, először nevettek, de rövid alkudozás után eladták Enkidunak 80 aranypénzért. Majd némi ravaszkodással Enkidu megkérte őket, hogy elvinnének-e egy kerámia hajót egy jó barátjának Neldorildba (Bánatos Akonnak írt egy üzenetet, hogy fizesse ki az urakat). A hat fegyveres beleegyezett a megbízása, majd elköszöntek egymástól.
Miután elhagyták a szerájt feszülten figyeltek, és nem lepődtek meg, hogy hat alak kezdte el követni őket, de pár mérföld után észak-ékszaknyugati irányba letértek az útról, miközben ők pedig északkeleti irányba tértek le a Skuldba vezető főútról.
Thotmesz a bagoly famulusával egy darabig figyelte a távozó alakokat, és arra következtettek, hogy Sampransz városa felé tarthatnak, ami egykor a Set kultusz titkos fészke volt. Biztosak voltak benne, hogy erősítést hoznak.
Ízisz Könnyei: A Sakálölő Legendája
Naplemente előtt érkeztek meg az oázishoz, ahol azonban csend és kihaltság fogadta őket. Mindenkinek rossz érzése volt, de már nem volt visszaút. Pawahn kiadta a szolgáknak a és a fegyvereseinek, hogy állítsák fel a tábort a régi Ízisz szentély romos falai között, gyújtsanak tábortüzeket és állítsanak őröket.
Ezalatt Thotmesz újra felküldte az égbe a bagoly famulusát és rövid fürkészés után északi irányból öt sakált látott meg közeledni. Már ez gyanús volt, de aztán a dűnék között az egyik sakál leült és mintha az épülő táborhelyüket kezdte volna meg figyelni. Ezalatt Methot a völgy peremén lévő falra felmászva keletről négy teve háton közeledő alakra figyelt fel. Mikor szólt erről Pawahn mesternek ő káromkodva magyarázott a vérsakálokról és szólt az egyik rabszolgának, hogy hozza elő az ezüstözött fegyvereket, amiket ilyen esetekre tart.
Sikerült belesétálniuk egy csapdába.
Hosszú feszült percek teltek így el, már délről is újabb bestiák jelentek meg, amikor a nap végleg lebukott a horizonton. Methot maga mellé rendelte az egyik karavánőrt (mint később kiderült Énoknak hívják), hogy szárnysegédként segítse őt harcban. Északról Kafele felmászott az Ízisz istennő ábrázoló szobor talapzatára és meglehetősen illetlen helyre akasztotta be a fáklyáját. Thotmesz a tábor közepén maradt közel Nuena sátrához. Ptarakisz és Samson őrizték még a sátort, de a gladiátort Kafele hebehurgya módon magához hívta és az őrhelyét átvette Hamsetis, akit ekkor már Methot percek óta figyelt.
Pawahn mester egyik rabszolgája előhozta a gazdája ezüst jatagánját, de Methotnak jutott egy ezüst hegyű lándzsa és Enkidunak egy ezüst tőr, a karavánőröknek pedig pár ezüst hegyű nyílvessző. Kezdett rájuk sötétedni, de a rabszolgák két tábortüzet is gyújtottak, hogy lássanak majd, Methot pedig fénnyel töltött fel egy követ és a templomrom északi falán túlra dobta, hogy lássák, hányan jönnek onnen.
Sakálok üvöltése törte meg szürkület csendjét.
A félhomályban először a sakálok és a humanoid vérsakálok érkeztek meg a romok közé. Délről Enkidu pár karavánőrrel tartotta a frontot, amire szükség is volt, mert kiderült, hogy nyugatról és keletről is osonnak sakálok.
Hamarosan mindenhonnan sakálok támadtak a csapatra, nyugati irányból három sakál is előkerült, de az ott álló ezidáig névtelen karavánőr hősiesen tartotta a védvonalakat, hősiessége miatt a csapattól kiérdemelte a Sakálölő becenevet. Délen Enkidu küzdött, de egy alkalommal az egyik vérsakál elaltatta (csak az egyik közelben bujkáló rabszolganőnek volt köszönhető, hogy magához tért, mert a többiek máshol tartották a frontot). Az északról támadó sakálokkal és vérsakálokkal Kafele, Samson és Methot (Énok árnyékként követte mindenhová) számolt le.
Hamarosan nyílpuskákkal kezdtek lövöldözni keletről és megérkeztek a Set kultusz fegyveresei. Mialatt mindenki a támadókra figyelt Hamsetis belépett a sátorba, hogy elragadja Nuenától a gyermeket, de a nő sikoltozva elmenekült, Thotmesz a saját testével próbálta takarni a nőt és a gyermeket, mialatt a táborba körülöttük egyre beljebb húzódtak a támadók.
Váratlanul egy reszelős férfi hang szólalt meg a sötétből, hogy adják át a gyermeket, de nem adták meg magukat. Cserébe a mágus a sötétségből egy tűzlabdával elpusztította a karaván készleteit és a rabszolgák nagy részét (egyedül Sabaf és egy Nofri nevű nő maradt életben).
A feketemágus és varásztudó kísérői veszélyesek voltak, de a Sakálölő feltartóztatta az egyiküket, amíg Enkidu, Methot és Samson a pusztakézzel veszedelmes Hamsetist próbálták megölni. A támadókat lassan megölték, de Hamsetis és a fekete mágus (aki feltételezhetően Set Agyarainak egyik vezetője Holdkampset volt), kitartott.
Hamsetis sok sebet kapott és elmenekült az éjszakába, mialatt Holdkampset láthatatlanná vált, és úgy próbálta elrabolni Nuenát és a gyermeket, de nem járt sikerrel, mert a Kafele boszorkányos parittyalövedékei minduntalan eltalálták. Már majdnem elkapták, amikor a feketemágus elmondott egy varázslatot és eltűnt. Enkidu még kirohant az éjszakába, hogy elkapja Hamsetist, de Holdkampset elbűvölte és visszaküldte a táborba.
A tábor már nem lángolt, a karavánőrök sebesültek voltak, de nagyrészt életben voltak, de a csapat minden erejét felemésztette a támadók elkergetése. De kiderült, hogy fegyveresek között volt az a hat alak, akikkel a szerájnál összeakadtak úgyhogy Enkidu is visszaszerezte a pénzét és a kerámia hajót.
A küldetésüket eddig nem bukták el: Nuena és a gyermek biztonságban volt. De mégis mi vár még rájuk az elhagyatott oázis falai között?
Mesélői megjegyzések
A játékalkalom igen elhúzódott, különösen az elején a bállal és a szerájjal, így a nagy csata kb. este 10 után indult el, de szerencsére le tudtuk játszani azt (az egyik játékosunknak volt egy megállapodása otthon, hogy este 10-nél tovább nem játszik, ehhez képest valamikor fél egykor köszöntünk el). Érdekes, hogy a csapat mennyire nyugodtan sétált be a csapdába (ezt valaki hangosan ki is mondta, amikor a roll20-on meglátták a völgyet, ahol letáboroztak).
A végén már nagyon fáradtak voltunk, de végig feszült taktikázós harc volt. A csapat végül sikerrel járt: habár Holdkampsetet és Hamsetis elmenekült, a csalósaikat legyőzték. A kérdés az, hogy maradjanak-e estére kideríteni, hogy mégis mi történt a szent oázis remete-özvegyeivel.
Kavicsok a margón 
1 thoughts