Hórusz lánya 7-9. – Alabástrom-trilógia [Haldokló Nap Árnyéka S02]

Haldokló Nap Árnyéka
Hórusz lánya [S02]
7. rész: Az Alabástrom Torony
8. rész: Drizzt Do’Urden
9. rész: Az Alabástrom Kapun túl

Idő: v.sz 1373 Tarsakh 9 -14. (Birodalmi időszámítás 3509)

Csapat:
Enkidu (untheri ember barbár 2./harcos 2./tolvaj 1. szint) utcagyerekből veszélyes harcos, opportunista csempész és „üzletkötő lett. Jelenleg a Kékhajó Kompánia nevű kereskedő és bűnszervezet vezetője
Kafele (azulduthi ember boszorkányos parittyás 5. szint) rendkívül karizmatikus 17 éves radikális ifjú, egykori rabszolgából most egy föld alatti fáraóhoz hűséges kultusz vezetője, a radikális társadalmi reformok híve. Időnként különös álmai vannak.
Methot (aasimar paladin 5. szint, Thot vérvonalából), Thoth istenség vérvonalának nemes lelkű és becsületes harcosa. Az Íbisz Árnyai nevű fegyveres csoport vezetője, Shusseli lord. Politikailag inlább a Status Quo és az arisztokrácia védelmezője.
Thotmesz (mulhorandi ember Thot-pap 5. szint), egykori varázslótanonc, aki rendkívül intelligens, de a társaskapcsolatok finomságai megrémítik. A geldanethi Thoth kultusz oltárszolgája.

Kísérők jegyzéke:

Ani azaz Gebanira Korhes, tizenéves istenszülött lány, aki az atyja által ráerőltetett kényszerházasság elől szökött meg, és Kafele bűvkörébe került (föld genasi kultista)
Dunlang, chessentai zsoldos, aki több, mint aminek mutatja magát, legalábbis képes gyógyító mágiát használni (a játék során kiderült, hogy bárd)
Énok, Methot hűséges fegyverhordozója és harcostársa (2. szintű Warrior sidekick)
Haptu a jós, a Trón Látnokai nevű varázsló frakció tagja, aki a kémfőnök/külügyminiszter Tuunwen megbízásából tart a csapattal (arkánus szakértő, jósmágia)
Hatho-Izabel, Imthalos egykori palotamesternője, akit a csapat magával visz tárgyalófélnek (arkánus szakértő, illúzionista)
Sakálölő, Enkidu jobbkeze és mindenes segítője (2. szintű Expert sidekick)

0. Az előző részek tartalmából

A csapat Tuunwen nagymester és Ré-Sitrae fáraóné megbízásából Murghömbe mentek, hogy megkeressék a csecsemőkorában halottnak hitt (valójában elrabolt) Neferti naphercegnőt. Az álcájuk az volt, hogy Methot és ifjú felesége nászútjának népes kísérete lesznek. De útközben számolniuk kellett a naphercegnőt fogságban tartó Rezim nagyvezír mesterkedéseivel, aminek következtében Maerlarban és Murghyrban is komoly felfordulást és a meglévő politikai rendet destabilizálták. A csapat Murghyrban legyőzte Imthalos prefektust, aki a nagyvezír bizalmi embereként őrizte a lányt. Mint kiderült a Nefertit öt éve a Ganath erdőben egy Alabástrom Torony nevű helyre van bezárva, ahol ötszáz Hórusz-Ré hitű paladin őrzi.

Mindeközben azonban a csapat egyes jelekből arra következtet, hogy egy közönséges hercegnő szabadításnál komolyabb árnyék vetődik Mulhorandra, vagy talán az egész világra…

1. A Kristály-folyó özvegyei

A csapat népes kompániával indult el az Alabástrom Toronyhoz, hogy kiszabadítsák Neferti naphercegnőt, de a karavánt rajta Ízisz-Terrával inkább elindították déli irányba, hogy a társaság lóháton gyorsabban haladhasson.

A terv az volt hogy Hatho-Izabel (mivel volt hozzáférése Imthalos papírjaihoz és pecséteihez) hamisít nekik egy papírt, hogy a lányt el kell vinni Murghyrba, így talán nem kell keresztülvágniuk magukat ötszáz Hórusz-Ré paladinon. Ha a terv bejönne, akkor egy nap alatt végeznének a toronynál, és lóháton beérnék a karavánt.

Közben Thotmesz üzenetet küldött varázslattal a megbízójuknak Tuunwen nagymesternek, aki elmondta, hogy az Alabástrom Tornyot védő Hórusz-Ré paladinok a nagyvezír különparancsára tartózkodnak a régióban, tehát biztosan tudja, hogy kit rejtegetnek az erdő mélyén.

A torony a Ganath-erdő külső peremén volt található a Kristály-folyó közelében. Kafele emlékezett arra, hogy a közeli erdőben sok szökött rabszolga szokott menedékre lelni, ami talán hasznos lehet nekik, de Methot és Thotmesz előre elkezdtek aggódni, hogy az azulduthi ifjú újabb forradalmat robbant ki.

Ám Kafele az indulás előtti estén ismét álmot látott, és meg is osztotta azt a társaival: álmában egy erdőn suhant keresztül, és látott is a lombok között egy fehér toronyot. Ám ekkor a hang, amely szokott hozzá szólni az álmában ezt mondta: „Ne arra!” Egy erő elrángatta egy álló kőkörhöz, amit csuklyás alakok vettek körbe, akik valamilyen mágikus szertartást hajtottak végre. Váratlanul Kafele felriadt és tengervizet köhögött fel.

A csapat Kafele álmát nem értette, de aggódtak. Kafele elkezdte pedzegetni, hogy talán nem is a toronyhoz kellene menni, de a csapat egyelőre ragaszkodott a tervhez.

Az utazásuk első napjának délutánján tíz sötét csuklyás köpenybe burkolózó lovasíjászt láttak meg, aki láthatóan vártak rájuk. Amikor óvatosan közelebb mentek egy idős női hang kiáltott rájuk, hogy ne menjenek tovább. Mint került mind a tízen idős nők („szeparatista nénik”), akik az erdőt védelmezik a behatolóktól. Elmondták, hogy ez az erdő szent hely és Wey-Rizz védelmezte, amíg ide nem jöttek pár éve a mulhorandi harcosok a Toronyhoz. Kafele felmutatta a murghyri fafaragótól kapott ellenálló jelvényt, és Thotmesz egy szívhez szóló beszédet intézett hozzájuk a vérontás szükségtelenségéről, amire kicsit megenyhültek, és elmondták, hogy csontokat vetettek és valami szörnyűség közeledik, de tovább engedik őket, mert a nép barátai. Amikro a csapat rákérdezett, akkor elmondták, hogy a szent helyen van egy kőkör, ami kapuként szolgál a tündérnépek világába, ahonnan időről-időre szörnyek is szoktak jönni. Pár kedélyes szót váltottak még, aztán folytatták az útjukat.

Este nem történt semmi, és másnap enyhe szeles időben értek el az erdő határához.

2. Jarlaxle Bregan D’aerthe

A folyó mentén érkezve nem találtak járható ösvényt, de északkeleti irányban követve a fák vonalát találtak egy kövekkel hevenyészett módon kirakott utat találtak, és úgy döntöttek, hogy azt követik, mert amúgy is ragaszkodni akartak ahhoz a meséhez, hogy Imthalos megbízásából helyezik biztonságba a lányt, ezért el kell vinniük.

A roll20-on a fog of warnak hála nem látszódott ennyi a térképből, de ezt most megmutatom.

Az utat követve délutánra megláttak a fák vonala fölött és lépcsősen két szintet az alsó emelkedőn egy vízesést láttak meg és egy romvár bástyáit, egy felsőbb kiszögelésen viszont feltűnt egy fehér kövekből rakott torony sziluettje. Thotmesz felküldte az égbe a bagoly famulusát, akinek köszönhetően egész nagy területet be tudtak látni madártávlatban, és úgy tűnt, hogy elég szabadon járhatják be a völgyet.

Tovább haladva váratlanul egy csatatérre értek: több százan halhattak meg itt: láttak mulhorandi harcosokat és furcsa sötét bőrű idegeneket egyaránt. A holtak között karcsú, sötétbőrű szilfid alakok jártak, mint megannyi árnyék. A csatatér peremén egy tollas kalpagot viselő alak állt, aki nagy hangon köszöntötte a közeledő karaktereket. A csatatéren lévő tíz sötét tündér gyorsan köré sereglettek és megtöltötték a nyílpuskáikat.

Habár a csapatban voltak, akik egyből támadtak inkább vártak, hogy mit mond a szemkötős sötét tündér, aki incselkedve és „Drágám”-ozva magyarázta el a karaktereknek, hogy a völgy Drizzt Do’Urden nagyúr földje mostantól, aki elhozta a drow nép szabadságát és megszabadította a népet Lolth elnyomásától Seth segedelmével (a karakterek zavartan néztek egymásra, a játékosok fele hasonlóképpen). A csapat magyarázatot követelt a vérontásra, és elmondta a magát Jarlaxle Bregan D’arthe-nek nevező férfi, hogy a Nagyúr isteni vérből származó arát akar magának, hogy igényt formálhasson Mulhorend trónjára (Ekkor Enkidu visszakérdezett: „Nem Mulhorand?”) Szó szót követett Jarlaxle felszólított a csapatot, hogy távozzanak, ha nem akarnak ők is meghalni, de a csapat nem kívánt meghátrálni.

A kibontakozó csatában az első kellemetlen meglepetést a drowk nyílvesszői okozták, amikkel a csapat és népes kíséretének felét sikerült megmérgezni. A tizenegy drow harcos nem lett volna egyenként ellenfél, de együtt már nehezebb volt velük. Jarlaxle vívótőrrel vetette e magát a küzdelembe, és így kellemetlenkedett. Azonban a csapat ekkor még friss volt és vérszomjas, ezért hamar ledarálták a közönséges harcosokat, majd a futásnak eredő Jarlaxle is kardélre lett hányva.

A csapat tudta, hogy a szituáció alapjaiban változott meg: ki tudja mennyi Hórusz-Ré paladin élhet még, és úgy tűnik, hogy egy őrült sötét tündér hadúr közeledik a seregével egyenesen a megmenteni kívánt Neferti naphercegnő felé…

3. Az Alabástrom Torony

Az út kicsit emelkedett és látták, hogy a vár felé vezeti őket, de úgy döntöttek, hogy próbálják kikerülni a veszélyes helyeket, ezért mivel kiszúrtak egy felvezető szerpentint az egyik sziklaoldalon, ezért arra mentek. A felfelé vezető úton azonban kellemetlen meglepetés érte őket, mert elkezdték nyílpuskával lődözni őket. Enkidu és Methot felrohantak és levágták a sötételfeket, de egyet sikerült fogságba ejteni. A drow elmondta nekik, hogy a nagyúr meg akarja szerezni magának a lányt, és egy kapun keresztül érkeztek. A kis csapatuknak az volt a feladata, hogy keressenek egy kerülő utat a Toronyhoz, mert az odavezető lépcső tetején még egy nagy csapat ember áll. Megegyeztek, hogy ha a drow elkíséri őket a kapuhoz, akkor hazaengedik. De előbb el kell jutni a toronyhoz.

Thotmesz újra körbe küldte famulusát és pár mérföldre keletre látta, hogy egy lovascsapat gyülekezik. Hamar összerakták, hogy ezek Wey-Rizz erdei emberei lehetnek, akik harmadik félként ki tudja, hogy miként avatkoznának bele a drow-mulhorandi küzdelembe.

A csapat nyugati irányba ment tovább, ahol hamarosan meg is láttak ötven Hórusz-Ré paladint, akik a fehér torony tövében rendezték a soraikat. A csapat előállt az előre megbeszélt sztorival, ami nagyon meglepte a vezetőjüket Basthamas kapitányt, aki elmondta, hogy a sötét tündérek támadása előtti napokban a pár hónapja érkező a gendanethi Varázslóakadémiából érkező Amunta mester és kísérői valamiféle kísérleteket folytattak, mielőtt elszabadult volna a pokol (már hónapok óta itt voltak).

Neferti Naphercegnő elvitelét csodálta, de hitt a Hatho-Izabel által hamisított iratnak (ezen segített az is, hogy Imthalos bizalmasaként dolgozó nő jelen volt, és csöndben meghúzódott a háttérben). A parancsnok elmondta, hogy a torony belsejében lévő mágikus védelmet kikerülése érdekében a lány ellátmányát egy csigákból és kötelekből összerakott szerkezettel emelték fel a torony külső részén, de a szerkezet megsérült amikor a drow lecsaptak, de a lány biztonságban van odafent.

Menetközben egy ragyogó szépségű fekete ruhába öltözött fiatal leány is kilesett a torony tetején lévő erkélyen (Kafale nagyjából itt veszett el). Methot biztosította a parancsnokot, hogy biztonságban lejuttatják a lányt (a parancsnok nem nevezte Naphercegnőnek, és a csapat sem tudta, hogy vajon a Hórusz-Ré paladinok tudják-e, hogy kit őrizgetnek itt a semmi közepén) és akkor elhagyhatják ezt a helyet, mielőtt a drowk Drizzt Do’Urden vezetésével ideérnek.

Ekkor valahonnan délről a romváron túlról) furcsa érces kürtök szólaltak meg: a parancsnok azt mondta, hogy ezek a sötét tündérek harci kürtjei. Tényleg közelednek.

Közben Kafele nem tétovázott: elmondta magára a pókmászás varázslatot és Naruto futásban elkezdett felszaladni a torony tetejére. A csapat egy darabig tétovázott (azért Methot már előzetesen jelezte Kafelének, hogy a hercegnőtől tartson udvarias távolságot), de ekkor meglátták, hogy pár sötételf a torony takarásából fellopakodott és elkezdtek mászni, a vezetőjük egy drow nő volt, aki két szablyával megállt, majd elkezdett elképesztő sebességgel fellevitálni a torony teteje irányába.

Methot követve Kafelét aktiválta istenszülötti képességét és maga is elkezdett felfelé repülni [a protection assimar Radiant Soul képessége táp], hogy megelőzzék a drow nőt. Közben az emeletről Neferti aggódva nézett lefelé a korlátról. Kafele felért és kiáltott a leánynak, hogy ugorjon a karjaiba, és leviszi. Ekkor a sötételf nő már beugrott a torony lakószintjére, ezért a hercegnő leugrott és Kafele karjaiban leereszkedett (az azulduthi parittyás pedig olvadozott). Ám Methot ekkor már felért a torony tetejére a korláthoz, ahol szemtől szemben találta magát a drownővel, és ekkor belé hasított a furcsa felismerés: ez a drow nő nem más mint ő. Úgy tűnt, hogy a felismerés kölcsönös, és a harcosnő riadtan hátraugrott. Hosszú másodperecekig nézték egymást, majd a nő megfordult és menekülőre fogta, Methot pedig leereszkedett, hogy a hercegnő épségét biztosítsa (és megvédje Kafele esetleges illetlen közeledésétől).

A bejárt útvonal (1.)

Közben a földről Enkidu, Thotmesz és Kafele tanítványa Ani próbálták leszedni a kötélen felmászó sötételfeket, akik a vezetőjük menekülését követve maguk is futásnak eredtek. Egy csatát megnyertek és a hercegnő is biztonságban van (a lány láthatóan hálás volt a megmentőinek, és nem akart a Hórusz-Ré paladinok közelébe menni).

Basthamas parancsnok ezek után kiadta a parancsot, hogy azonnal hagyják el a helyszínt. A lány szabad, de egyelőre még ötven olyan harcos veszi körbe őket, akik miatt nem tudnak szabadon elmenekülni vele. A csapat elkezdett tervet szőni, hogyan tudnák lerázni a paladinokat….

Mesélői megjegyzés: A Campaign Cartographerrel készített térképre kifejezetten büszke voltam, és igyekeztem sok apró helyszínt és jelentett elrejteni benne, végül a csapat csak a felét járhatta be (a kazamatákat szinte alig érintették, mert sietek, de ha kicsit gatyába rázom ezt a részt biztos megosztom a nagyközönségnek). A hexcrawl jellegű kalandozás kellemes ritmusváltást hozott a játékunkba, habár Thotmesz „drónként funkcionáló” bagoly famulusa picit meglepett. Végül a megoldás az lett, hogy a party pozíciójához képest 2-3 mérföldre tudnak ellátni a famulus szemén keresztül, így legalább jobban látták a lehetőségeiket, ami talán nem akkor baj.

Jarlaxle-nek nem sikerült elmenekülnie (a statjai a saját NJK listám Misztikus trükkmesteréé volt, ami talán gyenge a hivataloshoz képest, de ki mondta, hogy egy alternatív valóságban ugyanolyan erős és kompetens mindenki?), de az kiderült, hogy a drow-k mérgező nyílpuskái kellemetlenek, és nagy tömegben hatékonyak. Metha (a csapat röhögve találgatta az alternatív Methot nevét, de ráhibáztak) megjelenése és a Naphercegnő megmentése izgalmas volt (különösen az, ahogy Kafele látatlanban beleszeretett Nefertibe, ami a kaland folytatásában még hoz érdekes szituációkat).

***

1. Tervezés

A következő játékalkalom elején Enkidu némileg vakmerően hercegnőként üdvözölte Nefertit, amire a jelenlévő Hórusz-Ré paladinok zavartan reagáltak, de Basthamas parancsnok azonnal megpróbálta eltávolítani Enkidut. Thotmesz és Mehtot közbelépésével sikerült a dolgot elrendezni, de ezzel sikerült kideríteni, hogy a parancsnok végig tudta, hogy kicsodát is őriznek. Sikerült meggyőzni arról, hogy adja melléjük a hercegnőt, hogy minél hamarabb kijutassák innen, amibe ő beleegyezett.

Közben Kafele kiszúrta, hogy a lépcső alján halott drowk és paladinok között egy magányos alak ül és dülöngél előre hátra. Lementek érte, és kiderült, hogy a paladinok mellett szolgáló papról van szó, aki teljes sokkban van. Szépen felvezették, és Thotmesz megpróbálta kizökkenteni az állapotából, némi sikerrel.

A bejárt útvonal (2.)

Methot és Neferti közben váltottak pár szót, és a Thot hitű paladin elmondta, hogy az édesanyja megbízásából jöttek ide, és a céljuk, hogy elvigyék őt hozzájuk. A lány láthatóan lelkes volt, de eléggé el volt eddig zárva a külvilágtól.

Kafele is próbált szóba elegyedni és finoman udvarolni a hercegnőnek, aki nem utasította el ezt a közeledést nyíltan, persze Kafele követője Ani majd meg pukkadt, és Enkidunak kellett megnyugtatnia a feltörő féltékenységét.

A csapat megegyezett Basthamasszal, hogy elengedi őket a hercegnővel (Imthalos hamis utasítása azért hasznos eszköz volt), ezért elindultak, de nem jutottak messzire, mert összefutottak Wey-Rizzel és a többi murghömi lovassal. A vezetőjük elmondta, hogy a mulhorandi varázslók kinyitották a kaput, ezzel a vidékre eresztve a sötét tündéreket, és be kell zárni, mert a hitük szerint ha nyitva marad a kapu, akkor az elhozza az utolsó időket. Ami a legmeglepőbb volt, hogy úgy tűnt, hogy ezek az erdei emberek Oziriszt követik. Végül Kafele ellenálló amulettjével sikerül némi jóindulatot kicsikarni, és meggyőzni őket, hogy jöjjenek vissza a Toronyhoz, hogy legyőzzék a közeledő sötételfeket.

A mulhorandi harcosok és a murghömi erdei emberek gyanakodva méregették egymást. de sikerült meggyőzni a feleket, hogy együtt több esélyük lesz a sötételfek ellen. A fegyveresek felkészültek a nagy lépcső tetején a csatára.

2. Drizzt Do’Urden

Készülődés közben a nap lement és a magaslatból látták, ahogy az egykor mulhorandiak által uralt romváron tündérfények gyúlnak, majd mintha megindult volna valami tömeg, de rövidesen eltűntek az esti félhomályban. Egy óra múlva egy fejére fordított pókot ábrázoló koronás alak jelent meg kétszáz drow élén. Nyájasan bemutatkozott, hogy ő Drizzt Do’Urden a drowk fejedelme és megszabadítója, aki követeli az emberektől Neferti Naphercegnőt. Elmondása alapján nem az élvezet, hanem a népe felemelésének kötelessége vezeti erre, és eltörölni őket a föld színéről, ha útjába állnak. A csapat nemet mondott, erre elővett valamit a zsebéből, és kimondott egy szót: „Guenhwyvar!” mire fekete füst szállt fel és egy fekete oroszlán jelent meg a drow hadúr mellett. Ezek után Drizzt kiadta a parancsot a támadásra.

Methot, Enkidu, Énok, Sakálölő és Dunlang az első sorból harcoltak a feltörő drowkkal, miközben a háttérben Kafele, Thotmesz és a többi kísérő a hercegnőre vigyáztak. Drizzt Do’Urden veszedelmes ellenfélnek bizonyult, Enkidu és Megtot együttes erővel próbáltak tartani vele a lépést, de körülöttük legalább egy tucat drow katona körözött, aki lassan, de biztosan erodálták a harci erejüket. Énok és Sakálölő a csata első köreiben még tudtak érdemben segíteni, de aztán a túlerő legyűrte őket: Énok hátra húzódott, Sakálölő földre került, de Dunlang visszahozta az élete, ennek ellenére a csatlós a pajzsa alatt maradt és fekve várta a csata végét [két Hp-ja maradt, inkább nem kockáztatott és halottnak tetette magát].

A megidézett fekete oroszlánt hamar elpusztították, majd jött a dühödt Drizzt Do’Urden, aki minden körben súlyos csapásokat okozott és mesteri taktikai érzékkel irányította a katonáit, hogy kellemetlenkedjenek Methotnak és Enkidunak. Enkidu harcilázban volt, ezért kicsit jobban bírta az ütéseket, Methotot pedig többször is adamantium mellvértje mentette meg a súlyos csapásoktól. De Hiába viaskodtak hosszú körökön át nem rendült meg az ellenfelük.

Eközben a háttérben állók arra lettek figyelmesek, hogy újabb sötételfek jönnek másik irányból, akiket ugyanaz a sötételf nő vezet, akit korábban láttak. Kafele és Thotmesz tudta kezelni a helyzetet még úgy is, hogy egyre többször kellet gyógyítással talpon tartani Methotot. Aztán sikerült legyőzni az orvtámadókat és foglyul ejteni a Metha nevű drow nőt.

Közben Drizzt körül rohamosan elkezdtek fogyni a katonái, ezért Sakálölő és Dúlang összefogtak, hogy eltegynek pár katonát láb alól. Sakálölő rákérdezett a csata hevében hogy mondja egy chessentai, hogy kicsoda is valójában, mire az megígérte neki, hogy ezt megbeszélik, ha ezt sikerül túlélni.

A csata lassan, de biztosan a védők javára fordult, habár súlyos veszteségeket szenvedtek, Drizzt Do’Urden kapott egy nagyobb sebet Methot gléféjétől, mire elkezdett menekülni. Menekülés közben Methot és Enkidu fegyverrel kergette, Kafele parittyával lőtte, de végül Thotmesz lélekharang varázslata végzett a sötételf hadúrral.

Mindenhol holtak hevertek, de sikerült megvédeni a hercegnőt, és legyőzni egy sötételfet, aki a Birodalom rendjére tört.

A csapat még gyorsan szétosztotta az aznap és korábban talált mágikus kincseket: némi pénzt, illetve Jarlaxle mágikus vívótőrét (Enkidu), Drizzt mágikus szabályit (Thotmesz), a fekete oroszlánt ábrázoló mágikus ónixfigurát (Kafele) és végül Imthalos majom fejes elátkozott varázspálcája (Thotmesz).

Mesélői megjegyzés: Igazából ezt a játékalkalmat az ülés második felében lefolytatott csatája töltötte ki érdemben. Nem akartam taktikai csatát csinálni a dolgoból, ezért két d50-es dobást kértem a játékosaimtól én pedig dobtam d100-al, és az eredmények mérlegelése alapján azt mondtam, hogy pürrhoszi győzelmet arattak a mulhorandi-murghömi csapatok: a drow katonák elestek, de csak hét Hórusz-Ré paladin maradt meg (plusz Basthamas parncsnok és sokkos pap), illetve Wey-Rizz és tizennégy embere a murghömiek közül.

 Drizzt Do’Urden esetében a Warlord (Volo’s Guide to Monsters) statjait használtam azzal, hogy a kétkezes kardot lecseréltem két mágikus szablyára. A CR-t tekintve sokkal erősebb volt a csapatnál, de igazából a 200 feletti Hp-ja miatt volt veszélyes, így lassan le tudták verni a játékosok, de így is necces volt a szituáció. Sajnos nem sikerült kimenekítenem, ezért ez a Drizzt Do’Urden nem lesz visszatérő gonosztevő sajnos. Egyébként a játékosaim fele csak a nevet hallotta, ezért talán nem ütött akkorát. Azért a „kié legyen Guenhwyvar?” problémája megdolgoztatta a játékosokat. Végül szerencsére nem lett sértődés és Kafeléhez került (Methot játékosa azt mondta végül, hogy neki olyan kell, ami párducos).

A varázstárgyak: Jarlaxle kardje: +1-es vívótőr, Drizzt szabályát: +1-esek, az egyik +d6 fagysebzéssel, a másik +1 VO-t ad, a Majmok pálcájáról külön bejegyzés lesz, de egy elátkozott varázslövedékek pálcájáról van szó, amire eddig senki sem hangolódott rá, de Thotmesz őrzi.

***

1. Kerülő útvonal

A nagy csata után a csapat tartott egy rövid pihenőt, hogy kicsit összeszedjék magukat. Habár éjfél után járt az idő, de nem akartak egy helyben maradni, különösen azért, mert úgy tűnt, hogy délre a romos erődben még mindig voltak sötételfek (a tündérfények továbbra is ott keringtek a tornyok körül).

Eközben Enkidu és Sakálölő kérdőre vonták Dunlangot, hogy végre álljon elő azzal, hogy kicsoda valójában. A fickó megvillantott egy ezüst hárfát ábrázoló kitűzőt, és elmondta, hogy a Hárfások nevű féltitkos szervezet tagja, akik szemmel tartják Mulhorand fejlődését, és aggódnak amiatt, hogyha előkerül egy gyenge és befolyásolható leány, akit különböző érdekcsoportok a trónra ültetnének Hórusztep helyett, akkor az elmúlt évek társadalmi haladása megállna.

Kafele közben mivel érzékelte, hogy Ani neheztel rá, ezért beszélt a lánnyal, aki elmondta, hogy aggódik a hercegnő miatt, és hogy miatta Kafele szem elől téveszti a küldetésüket a nép felszabadítására. Kafele próbálta, megnyugtatni a lányt, hogy minden rendben van, amit a kis naiv nagyon könnyen bevett (egyelőre).

A csapat ezután felkerekedett, hogy megkeressék az Alabástrom Kaput, és lehetőleg bezárják, hogy ne jöhessen át több sötételf. Magukkal vitték a korábban fogságba ejtett drow katonát és Methát (az alternatív dimenzió Methotját) is.

Útközben volt idejük kicsit beszélgetni az erdei embereket vezető Wey-Rizzel, aki Methotnek elmondta, hogy a népük Ozirisz híve, és a legjobb tudomása és a legendáik szerint nem lehet elpusztítani kaput, csak akkor, ha maga Ozirisz is meghalna. A kaput leírva egy körgyűrűt írt le rajta huszonnégy cikkel (erről Thotmesznek eszébe jutott az Ozirisz-legenda arról, hogy Seth az istenséget ennyi darabra szaggatta szét). A cikkeken két ábra van: Egy „ankh”, az élet jele és Thot ábrázolása. Thotmesz nógatására elmondta, hogy még a dédapa Wey-Anhur átment a kapun és egy nyakláncot hozott át, ami szerencsét hoz és ő viseli most (de nem engedte, hogy megvizsgálják a „varászerejét”).

Ezután Enkidu még Murghöm és az erdő autonómiájáról szóló terveit mondta el Wey-Rizznek, aki türelmesen végig hallgatta, de nem tűnt úgy, mint aki lelkesedne a fáraóért. Thotmesz oktatási programja még annyira sem érdekelte.

Eközben Basthamas és a megmaradt hét paladin és a Hórusz-Ré pap inkább a naphercegnőt őrizgették, ami figyelembe éve, hogy az erdőben még ólálkodhatnak sötét tündérek.

Thotmesz baglya az éjszakában észrevett egy tábortüzet közel a völgyet kettévágó folyó partjához. Enkidu, Kafele és Thotmesz leváltak a csapatról, hogy megnézzék, kik lehetnek ott, mialatt Methot és a népes kompánia folytatta az utat nyugati irányba a sötét éjszakában botorkálva. Enkiduék két mulhorandi egyenruhát viselő alakot láttak, akik egy tábortűz körül ücsörögtek. Az untheri zsivány a sötétben ólálkodva próbált mögéjük kerülni, mielőtt Thotmesz és Kafele szóba elegyedett a két fickóval (attól tartottak, hogy haramiák). A táborhely közelében Enkidu hat sírhalmot látott meg. A két alak pedig elmondta, hogy az erődben állomásozó Hórusz-Ré paladinok közé tartoztak és az alkonyi őrjárat tagjai voltak, mielőtt lecsapott volna rájuk a sötételfek egyik előőrse. A társaik mind meghaltak és eltemették őket, ők pedig azt fontolgatták, hogy mi legyen, mert úgy látták, hogy az erőd elesett. Miután tisztázták, hogy a parancsnok és pár társuk még életben van, csatlakozott két paladin hozzájuk.

A bejárt útvonal (3.)

Miután Enkiduék beérték Methotékat, mentek tovább nyugatra. Ahol a vízesés alábukik az erőd mellől sűrű vízpára és köd ült ezen a szakaszon, amely a száraz sivataghoz szokott mulhorandiaknak furcsa látvány volt. Kicsit aggódtak, hogy a félhomályban valaki megtámadja őket, de úgy tűnt, hogy vagy megúszták, vagy a népes társaság elriasztotta a kellemetlenkedőket.

Már keleti irányban kezdett felszakadozni a hajnal, amikor egy nagy irtásra értek ki, ahol újabb nagyobb csata nyomaira bukkantak: legalább száz halott hevert a tisztáson drowk és mulhorandiak vegyesen, a holtak között három görnyedt alak mászkált. Már éppen meg akarták szólítani őket, amikor meglátták, hogy az egyik alak a karmos kezével egy nagyobb húsdarabot tép le az egyik holttestről és befalja: gúlok lakomáznak az elesetteken! Kafele azonnal lépett és parittyázni kezdett, de Methot megsarkantyúzta a lovát, magasba emelete gléféjét és Thot szent fényét idézte meg, amivel elűzte az élőholtakat a csatatérről. Mindenki elismerően bólogatott Methot tettére, de azért Kafele is kapott egy bátortalan dicséretet Neferti hercegnőtől.

2. Az Alabástrom Kapu

Már új nap virradt, mire odaértek a kapuhoz, ahol ismételten csata nyomaira bukkantak: volt pár mulhorandi alak, de a többségük sötételf volt (harcosok és egy varázstudónak kinéző). Valaki alaposan kifosztotta a holtakat, de találtak egy elhagyott női sarut a kaputól észkara. Annyit már korábban is tudtak, hogy volt egy varázslónő is Amunta mester kutatócsoportjában. De ki ölhette meg a sötételfeket.

Maga a kapu lenyűgöző volt: egy hatalmas fehér kövekből épült masszív, álló körgyűrű huszonnégy cikkelyből [„Szóval lényegében egy csillagkapu” – Narmor], amely a következő ikonográfival rendelkezett:

Mindezt Thotmesz összevetette Ashi-Qurud mester jegyzeteivel, és az abban talált ábrával:

Hosszasabb tanakodás és vizsgálódás után Thotmesz elvégzett pár ráolvasást, és megállapította, hogy mágikus kisugárzás szempontjából a kapu nagyon emlékeztet arra az erőre, ami Ozirisz kezéből áradt a jhalhorani szentélyben. Habár nem tudta, hogy pontosan mit jelent ez, de úgy tűnik, hogy a kapunak van valami köze Oziriszhez.

Metha elmondta Methotnak, hogy ismerték korábban a kaput, de valami bűvölet volt rajta, ami miatt napfordulónként csak egy-két embert engedett át, ám ideát az ember varázslók valamit machináltak, ami feloldotta a korlátot, ezért tudott Drizzt Do’Urden többszáz katonája áthaladni és lerohanni a vidéket.

A gyűrűn belül zöldes fény fluoreszkált, amely azt jelezte, hogy a kapu aktív, de nem lehetett rajta átlátni. Enkidu kicsit közelebb ment, majd a többiek tanakodását látva gyorsan átlépett a kapun.

A kapu túloldalán ugyanazt a tisztást látta, ahol egy kisebb sátortábor volt tele haramiákkal, akik mintha reggelire készültek volna elő. Mielőtt bármit is tehetett volna váratlanul egy lándzsa finom bökését érezte az oldalában: „Tedd le a fegyvered!” Enkidu oldalt nézett és egy félelfet látott meg bőrvértben. Hirtelen ötlettől vezérelve megragadta és visszarántotta magával a fickót a kapu másik oldalára. Odaát már a többiekkel együtt hamar lefogták és lefegyverezték a haramiát.

A foglyukat Amirnak hívták, és egy Ekidna nevű rablóvezérnő embere volt. A férfi riadtan nézett Thotmeszre és „prefektusnak” nevezte őt. Sőt, elmondta, hogy „Thotmesz prefektus” odaát körözést adott ki Ekidnára, ezért akartak átjönni a kapun, amiről annyit tudtak, hogy a világ egy távoli pontjára viszi őket. Mint kiderült ők végeztek az itt meghalt drowkkal, és elvették a cuccaikat, amelyek most már a főnökasszony tulajdonát képezték. Mivel nagyon kellettek volna Amunta mester jegyzetei a kapu bezárásához, ezért úgy döntöttek, hogy beszélnek a nővel.

A kapun átlépve mind a négyen kicsit megszeppentek (Thotmesz teljes áhítatban volt), de nem sokáig volt idejük tanakodni, mert nagyjából tizenöt dühödt alak várt rájuk felhúzott íjakkal odaát. Szerencsére időben tudtak szólni, hogy ne lőjék le őket. Ekkor a haramiák közé előlépett egy kemény kötésű félelf nő, aki nagy hangon számon kérte őket, hogy mit akarnak. Ő volt Ekidna a haramiák vezére, és Enkidunak (illetve Thotmesznek) ekkor esett le, hogy ő nem más, mint Enkidu helyi változata. Az untheri fájdalmasan sóhajtott és tárgyalást kért tőle. A nő gyanakodva méregette őket (Thotmeszről azt hitte, hogy ugyanaz a Thotmesz, aki körözést adott ki ellene, de miután kiderült, hogy ennek a Thotmesznek nincsenek hegyes fülei megbékélt), majd elhívta őket reggelizni.

Reggeli közben a csapat előadta a mondanivalóját és kérését a varázslóktól elvett tekercsek és más jegyzetek vonatkozásában. Ekidna nagyon magas árat kért a cuccok átadásáért, majd miután kicsit össze is szólalkozott Enkiduval megegyeztek, hogy párbajozni fognak első vérig [Ami azt jelentette játéktechnikailag, hogy aki előbb esik fél hp-ra], és ha Enkidu nyer, akkor ő és az emberi őt fogják szolgálni. A párbaj meglepően tisztességesen zajlott és Enkidu le is gyűrte Ekidnát, így a nő kénytelen volt megadni magát és odaadni a nála lévő iratokat. Mint kiderült csak két varázstekercs volt ott, semmilyen kutatási jegyzetet nem találtak.

Ezután beszéltek az itteni állapotokról, és Ekidna elmondta, hogy Drizzt Do’Urden a várban lakik (az itteni romvár tükörképe), de egy napja átvonult a túloldalra, de még így is ezer katonája állomásozik ideát.

Nagyjából ekkor hangzott el, hogy az itteniek úgy tudják, hogy a kaput korábban Wey-Anhur bűvölete tartotta résnyire zárva, hogy csak páran tudjanak átlépni rajta naponta, de ez a mágikus úgy tűnik már nincsen meg.

A másik világról – amit ők Mulhorendnek hívnak – megtudták, hogy Thotmesz Murghyr prefektusa, a nagyvezírt Tuunwen nagymesternek hívják (Rezimet öt éve lefejezték fáraó ellenes összeesküvéssel), és itt az Új Nap/Régi Nap felállás a különböző elf népek együttélése körül bonyolódik (az Új Nap hívei afféle pánelfizmusban hisznek, míg a Régi Nap hívei etnonacionalista alakok, akik a különböző elf fajok elkülönülését támogatják, ilyen volt Drizzt Do’Urden is).

Közben Ekidna és Enkidu még civódtak a Kékhajó Kompániáról (mind a ketten a magukénak tartották a márkanevet, sőt Ekidnának is volt egy pont ugyanolyan kék porcelán hajója, mint Enkidunek). Végül megegyeztek, hogy összedolgoznak a kapu két oldalán, hogy építsék az üzletet. Enkidunak egyértelmű volt, hogy Ekidna nem olyan jó szervező és nagyban gondolkodó „vállalkozó” mint ő, de van valamilyen, ami értékes lehet: a skuldi Ishaq mester (lásd itt) különleges fekete lótusz kivonatához van hozzáférése, ami jó üzlet lenne. A haramiák végül átjöttek a túloldalra, hogy segítsék a csapatot. Persze ettől az erdei emberek és a mulhorandiak nem voltak túl boldogok.

A kapu nyitva volt és félő volt, hogy a túloldalon lévő ezer drow még megindulhat. Wey-Rizz ismerte a bűvölet létét, de ő maga nem volt varázstudó, ezért nem tudja bezárni a kaput. Egyetlen reményük van: meg kell találni a hiányzó mulhorandi varázslónőt, aki talán tudhat valamit.

Az északi irányba menekült varázslónő után Kafele ment, Anival és Sakálölővel (őt mint Enkidu csatlósát Enkidu játékosa irányította). Mivel felkelt a nap Kafele elővette Drizzt Do’Urden ónix oroszlán figuráját (amire ráhangolódott az előző rövid pihenő alatt) és kimondta a lény nevét, hogy szólítsa: „Guenhwyvar”. A fekete oroszlán harcra készen állt az azulduthi parittyás/szektavezér/boszorkánymester mellett. Ez a négyes indult el északi irányba, hogy megtalálják a varázslónőt.

Órák teltek el, ez alatt Thotmesz próbált valami értelmes ötletet kidolgozni, Methot a hercegnő biztonságára ügyelt (egyre több volt az egymás iránt bizalmatlan fegyveres idegen) és Enkiud pedig Ekidnával tárgyalt tovább.

Aztán északról megszólalt egy ismeretlen kürt, amelyre a drow nagyon is ismerős kürtje válaszolt a romvárból. Wey-Rizz elégedetten mondta, hogy az erdei emberek közelednek, hogy kiűzzék innen az ellenséget.

Eközben Kafeléék felértek a folyó partjához, és a túloldalon egy csinos fiatal lányt láttak meg. Elindultak a folyó felsőbb szakaszán, hogy úgy keljenek át, hogy ő ne vegye őket észre. Ez sikerült is és Kafele hátra parancsolta Anit és Sakálölőt, hogy nyugodtan tudjon vele beszélni (Guenhwyvart maga mellett tartotta, hátha jó benyomást tesz vele a lányra). A magányos leány elsőre megijedt, de Kafele mézesmázos szavai és csábító fellépése megtette a hatását (a háttérben Ani azon tanakodott hangosan Sakálölőnek, hogy vajon innen eltalálná-e Kafelét a nyílpuskájával).

Ennek a mémnek az aktualizálása is ekkor született.

A lány Betramani néven mutatkozott be, a Varázslóakadémia novíciájaként kísérte ide Amunta mestert, amikor egy régóta folytatott mágikus kísérletük nyomán lebontották a kaput védő varázslatot, majd nem sokra rá áttörtek a drowk. Annyi ideje volt csak, hogy a kapu előtti oltárról lekapta a mester jegyzeteit és menekült (ekkor hagyta el a fél sarut). A jegyzetek nála vannak egy súlyos tarisznyában. Kafele javaslatára csatlakozott hozzájuk, hogy visszamenjenek a kapuhoz a jegyzetekkel együtt.

[Valahol eme epizód körül hangzott el – már nem tudom milyen kontextusban – Sakálölő szájából egy „Ne fütyülj!” Szóval innentől az öreg Sakálölő az én fejemben már Mucsi Zoltánként jelenik meg.]

Miután Kafele visszatért a lánnyal Thotmesz rövid bemutatkozás után egyből felmérte a helyzetet, hogy a „varázslónő” legfeljebb hallgatója lehet az Akadémiának, és figyelembe véve, milyen „összeszedettséggel” beszélt az ügyről és még az erdő közepén is gyanúsan jó illatú volt, ezért egyértelmű volt számára, hogy Betramanival nem lesznek sokkal előrébb. Ellenben a nála lévő jegyzetek hasznosnak bizonyultak, de voltak akadályok még a kapu „résnyire csukásában”, mert az egyértelmű volt, hogy sokkal magasabb rendű mágia táplálja a kaput annál, hogy csak úgy egyszer és mindenkorra bezárják.

Eközben hallották, ahogy az erdei emberek megostromolják az erődöt. Wey-Rizz pedig ígéretet tett, hogy nem fog a karakterek és a mulhorandiak ellen fordulni, ha elhagyják a szent földjüket. Mindezt Methot meg merte ígérni (amúgy is nagyon kellett volna már távozniuk innen és eltüntetni a naphercegnőt).

Közben megérkeztek azok az öregasszonyok, akikkel korábban találkoztak már. Elmondták, hogy leány korukban látták, amikor Wey-Anhur lezárta a kaput, de ők sem igazi varázstudók, de talán tudnak segíteni Thotmesznek. Wey-Rizz amulettjének és némi mágikus erő (varászrekeszek) felhasználásával sikerült a kapu bezárni.

Mielőtt még ez megtörtént volna A fogságban tartott sötételfet visszaengedték, hogy figyelmeztesse az ottaniakat, hogy mi vár rájuk, ha még egyszer megpróbálnak átjutni (tanuljanak Drizzt Do’Urden példájából). Methot meggyőzte Methát, hogy maradjon ideát, mert itt új életet kezdhetne, hiszen a nagyúr halálával a küzdelem értelmét vesztette, ő viszont tud egy jó ajánlatot tenni. Ekidna és haramiái egyelőre maradtak a csapattal Enkidu vezetésével (habár az untheri zsivány aggódik, hogy alternatív énje idővel viperává válik és elárulja, ezért idővel visszaküldené Mulhorendbe).

A kapu lezárásával és az erdei emberektől való búcsúval minden feladatot elvégeztek itt. Megoldottak pár feladatot, pár kérésre választ kaptak, de annál is több újabb merült fel, de a legfontosabb dolog nyitva marad: hogyan jutassák el Neferti Naphercegnőt Mishtanba anélkül, hogy Rezim nagyvezír skorpióvermeiben találnák magukat?

Mesélői megjegyzés: A játékosok élvezték a játékalkalmat, de én kicsit el voltam veszve, azért szerencsére a végére összeállt a dolog. Kafele játéka iszonyatosan szórakoztató volt, de a többiek is brillíroztak. Jól vették a kampányvilág teljes feje tetejére állítását (Enkidu már el is kezdte tervezni, hogyan lehetne a cégét mind a két dimenzióban koordinálni). Nem tudom, mennyire fog kicsúszni a kezemből az irányítás a párhuzamos dimenziókkal, de ez az eredeti elképzeléseimnek egyik sarokköve szóval muszáj lesz működnie. Legfeljebb meglepnek valamivel a játékosok. Viszont innentől egy esetleges karakterhalál esetén lenne logikus magyarázat karakterpótlásra is…

A kaland ezen szakaszának lezárása talán kicsit antiklimatikus volt, de ez benne van sandbox jellegű mesélésben: néha a nagy csata előbb jön vagy a különböző helyszíneket már akkor látogatja meg az ember, amikor sok dolog már eldőlt. Az özvegyek feltűnése tervezett volt, de meg volt az esély arra, hogy nem sikerül a kaput „visszazárni”.

 Azt is éreztem, hogy így túl sok NJK és túl sok konfliktus van a levegőben, szóval rövidesen újra kell gombolni a jegyzeteimet, szóval kértem a játékosaimtól két hét pihenőt, hogy átgondoljak egy-két dolgot.