Haldokló Nap Árnyéka – Hórusz fia 4.

Haldokló Nap Árnyéka (I.)
Hórusz fia
4. rész: A keselyűdémon

Idő: v.sz 1372 Pajzstalálkozó Napja (Birodalmi időszámítás 3508)

Csapat:
Thotmesz (mulhorandi ember Thot-pap), egykori varázslótanonc, aki rendkívül intelligens, de a társaskapcsolatok finomságai megrémítik. A gheledanethi Thot kultusz oltárszolgája.
Enkidu (untheri ember barbár) egykori utcagyerek, csempész és harcos, jelenleg Neldorildban lakik.
Kafele (azulduthi ember parittyás) ideges természetű 16 éves radikális ifjú, aki kőfejtő rabszolgából lett szabad ember, de azóta sem találja a helyét, csak a fáraó iránti rajongásában biztos.

Mesélői megjegyzés: a negyedik játékalkalmunk sok tekintetben szabálytalan volt és esetleges, de jó átvezetőnek bizonyult. Methot játékosa sajnos nem tudott jönni, és Thotmesz játékosa is később tudott becsatlakozni. Sebaj, gondoltuk, akkor a két idegen és alsóbb osztályba tartozó Enkidu és Kafele indul el egy mellékszálra. Az előzetes mesélői jegyzeteimre bőségesen rá kellett improvizálnom, csak reménykedni mertem benne, hogy nem neszelik meg a játékosaim.

Neldorild alulnézetből

Enkidu és Kafele A Törött Hold Palotájából visszajövet megtudtak egy-két dolgot Murnethtől, amiket sikerült kiderítenie a múlt este történtekről és mindenről, ami érdekes lehet.

1. A Réz Garas köz alatti csatornákban egy féri és egy nő megcsonkított holttestére találtak

2. A Bölcselkedő Rákászban fellépő ork zenekar (becsületes nevük: Gorpeth) tagjait a Piactér alatti cellákban zárták el a keselyűdémon megidézésével összefüggésben.

3. A városfalon túl az Északi Fogadóban megszállt Hamsetis, aki országszerte híres arról, hogy a Set Kultusz ellnesége, és mindig megjelenik ott ahol felütik a fejüket.

4. A gyermeket éjfél körül viszik el egy kisebb kísérettel és igényt tartanak a csapat segítségére.

Kafele egyből lecsapott az ork zenekar ügyére, mert az egyik cimborája Kopasz Hóri mondta, hogy mindenképpen meg kellene nézniük, és most már mind a ketten bánták, hogy kihagyták az előző estei előadást. Ez alapján úgy döntöttek, hogy nem is várakoznak sokáig, amíg Thotmesz és Methot elvannak az „uraságokkal”, addig ők elmennek először a Bölcselkedő Rákászba körbe kérdezősködni, mert elvileg az a keselyűdémonnak a mai napig ott nem akadtak a nyomára. Enkidu amúgy is lelkes volt, mert a palota kifosztásából összeszedett zsákmány nála volt, így jól el voltak eresztve anyagilag ahhoz, hogy a városban járkáljanak.

Az Öbölnegyed utcáitól pár kanyar után már a rabszolgák és a munkások által lakott Újváros negyedbe értek. A lapostetős épületek szinte árasztották magukból a forróságot. A csapatot három halász állította meg, akik azt kérdezték: „Elnézést, az urak harcosok, ugye?” Enkidu felelt, hogy igen, mire elmondták, hogy kifogtak valamit a vízből és szeretnék megmutatni nekik, mert lehet, hogy veszélyes. A duó követte a halászokat, akik az Újváros tengerpartjának egy elhagyatott részére kísérte őket. Egy magas partfal tövében sétáltak, a partfal tetején elhagyatott halászkunyhók voltak, amitől mind a kettejükben gyanú ébredt. Felnéztek és a partfal tetejéről pár sikertelenül rejtőzködő alak fejét látták meg. Enkidu egyből számonkérte a halászokat, akiknek az övében éles kések villantak. A „halászok” még próbáltak a meséjükhöz ragaszkodni, de Enkidu fenyegetései hatásosak voltak; plusz Kafele is a szokásos szociális eszközéhez folyamodott: kínosan közel állt a másik arcához és úgy magyarázott: „Ez a csávó nagyon veszélyes, én nem húznék vele ujjat!” A halászok tettek pár lépést hátra, majd futásnak eredtek. Enkidu még utánuk kiáltotta, hogy figyelmeztessék a társaikat a városban, hogy ne húzzanak ujjat Enkiduval. Az untheri zsiványnak az volt ezzel a terve, hogy nevet szerez magának a helyi alvilágban, ahol hosszútávú tervei voltak. Ezután visszatértek a negyed lakottabb részébe a Bölcselkedő Rákászhoz.

A Bölcselkedő Rákász Fogadó

A Bölcselkedő Rákász előtt két posztoló városőr fogadta őket, akik kikérdezték őket jövetelük céljáról. Mivel láthatóan tényleg vendégeknek tűntek beengedték őket. A fogadóban egy fiatal férfi fogadta őket, meglepően sok vendég volt, főleg jó módú fiatalok, a fogadó kis színpadján pedig egy citeraszerű hangszeren egy fiatal istenszülött (tiefling) férfi játszott nyugodt muzsikát. A fogadóstól megtudták, hogy a tegnapi műsor eléggé felzaklatta a vendégeket, de a botrány abból a szempontból jót tett, hogy most mindenki idejött. A koncert végén elszabaduló keselyűdémon szerencsére nem tett senkiben sem kárt (talán valakit fellökött miközben kiviharzott a fogadóból. Megtudták, hogy a zenekart az éppen játszó tiefling Bánatos Akon ajánlotta be. Kafeléék rendeltek egy ráklevest és szerették volna megfűzni a fogadóst, hogy hívassa ide Kopasz Hórit, aki valahol a közelben lakik. A fogadós azt mondta, hogy utánanéz a dolognak, de perceken át nem történt semmi (nem nagyon tűnt fel nekik, hogy a fogadós várna valami motivációt).

Mivel várniuk kellett a levesükre, és a fogadós nem volt segítőkész gyorsan elmentek Hóriért. Kafele jóbarátja egy belső udvaros házban kockázott pár munkással és dologtalan rabszolgával. Kafele pár rézzel, Enkidu viszont egy maréknyi rézzel szállt be a játékba. Hóri elmondta, hogy nagyon vad koncertet toltak és már a koncert első felében egy véres kecskefej repült a közönség közé, ami miatt a decensebb nézők elhagyták a Fogadót. A zenekar állt egy sötételf prímásból, egy félork énekesnőből, három orkból és egy hobgoblinból. Eléggé elszabadultak az indulatok, volt „dülöngélés” rendesen, de az utolsó szám valami hosszú sámánisztikus cucc volt, és egy ponton füstfelhőtől ölelve megjelent egy keselyűfejű démon, ami egyből kimenekült a fogadóból. Ezután a koncertet nagyon hamar felszámolták, és a zenekar tagjait a városőrök letartóztatták. A démont páran megpróbálták volna üldözni, többek között Jamatur atya, aki Anhur papja és tizenkét Kafele korabeli ifjúnak tart erőnléti- és hadi képzést “spirituális vezetést” címszóval. A koncerten is ott volt a tanítványaival. Közben a kockázás során Kafele nyert pár rezet, de Enkidu elveszítette a sajátját.

Visszatérve a fogadóban úgy döntöttek, hogy beszélnek ezzel a Bánatos Akonnal. Az rémlett nekik, hogy Akon afféle helyi híresség, és egészen jóban van a várost irányító Nuuba-Khemit Termark prefektusasszonnyal. A fogadós láthatóan meglepődött, hogy visszatértek, de megkapták a ráklevesüket. Intésükre a dalnok fesztelenül leült, és kért az asztalukhoz egy kancsó bort és három poharat. Elmesélte, hogy még pár évvel korábban külföldön kalandozott és eljutott Mélysötétbe is, és ott ismerte meg a zenekar drow vezetőjét Alakiont. A zenekar úgy döntött, hogy szerencsét próbálnak a felszínen, és mivel Akon törzshelye a Bölcselkedő Rákász, ezért beajánlotta őket a fogadósnak. A démonidézés tekintetében nem tudott semmit, de az utolsó számot firtató kérdésükre elmondta, hogy a „Véres Madár Szólítása” című zenemű az életművük csúcspontja, és már többször is hallotta az előadásukban, de még sosem történt ilyen incidens.

Enkidu és Kafele kíváncsiak voltak erre a műre, és Akon a saját hangszerén elpengetett pár akkordot, majd megmutatta nekik a ritmust. Először Enkidu dobolt az asztalon, de nem igazán sikerült eltalálnia a dolgot. A fogadó közönsége közben gyanakodva méregette őket. Kafele meg akarta próbálni a ritmust, amire Akon rájátszotta a dallamot. A tiefling éppen pár elismerő megjegyzést tett az ifjú képességeire, amikor…

Először valami kaparászás tűnt fel, majd kitört egy éles vijjogó rikoltás, amely megrázta a fogadót. A hangtól a fogadó közönség ereiben megfagyott a vér.

A sikoltás a fogadó felsőbb részéről jött, talán a padlástérről. Enkidu felpattant nyomában a fogadóssal, hogy megkeressék a zaj forrását. Kafele inkább lent maradt. Miközben Enkidu felért valami mintha áttörte volna a tetőt, Kafele és az utcán álló két városőr látta, ahogy egy fekete tollas rémség tör ki a fogadóból és bukdácsolva repül a város belseje felé, feltételezhetően a város főutcáit érintő körmenet útját keresztezve. Kafele a saját szakállára elindult, hogy a démon nyomára bukkanjon.

A szűk padlástérben Enkidu több elhullott fekete olajos tapintású tollat találtak a fogadóssal. Feltételezhetően idáig itt bujkálhatott. Az untheri zsivány eltett egy nagyobb tollat és sietett le a földszintre, hogy üldözőbe vegyék a démont, mielőtt valami nagyobb galibát okozna. A társasághoz csatlakozott a fogadó előtt őrködő két városőr és Akon a dalnok is, aki úgy gondolta, hogy a zenekar ügyét segítené, ha elkapnák a démont. Végül is a prefektusasszony fog dönteni a sorsuk felől, és neki bejárása van hozzá.

Démonvadászat

Szerencsére a démon nem törődött a tűző napon vonuló ünneplő tömeggel, és elrepült az Urszusz (polgári) negyed épületdzsungele felé. Enkidu gyorsan körbenézett a tömegben és kiszúrta Samsont a visszavonult gladiátort tegnap estéről, akit gyorsan besorozott a kis démonvadász csapatba. Akon kiszúrta Jamatur atyát is, így kézenfekvő volt a nagy darab és harcra kész Anhur-papot megkérdezni, hogy csatlakozna-e. A pap a vele lévő tanítványaitól elköszönt – „Lehet, hogy veszélyes lesz.” – majd Enkiduékhoz csatlakozott.

Eközben Kafele egy ház tetejéről figyelte, ahogy eltűnik a démon a házak közé leszállva. Amikor Enkidu megérkezett a kis csapattal lemászott közéjük, és megmutatta, merre lehet a démon.

Eközben a menettel vonuló Thotmesz is felfigyelt Enkidu ügyködésére a tömegben, és arra gyanakodva, hogy valami „esemény” van, követte a furcsa társaságot.

Egy idilli kis városi térhez értek, ahol az egyik helyben lakó rémülten mutatta, hogy valami szárnyas rémség a pékség kéményén leereszkedett. és ott húzta meg magát. Jamatur megosztotta velük, hogy a démon feltehetően egy vrock, és vigyázni kell vele, mert veszedelmes spórákat szór a tollai közül.

A pékség tulajdonosa most éppen az ünnepi menettel van, szóval nincsen senki sem veszélyben. A csapat egyik része (Kafele, Enkidu és Akon) felmászott a pékség tetejére, és kiötölték, hogy a téren lévő szabadtéri asztalok egy részét arra használják fel, hogy elzárják a kéményt, így csak az utcafronton keresztül tud a démon előmászni. AZ időközben megérkező Thotmesz ezalatt Jamatur atyával, Samsonnal és a két városőrrel feszülten figyelték a pékség félhomályát, hátha feltűnik a démon. A túlvilági rémség fel is figyelt a társaság ügyködésére és válogatot fenyegetésekkel próbálta elüldözni őket. A beszédévből kiszűrték, hogy megidézték és valahogy ide kötötték a város falai közé, és csak akkor szabadulhat innen, ha megölik (amit nem preferált, mert akkor száz évig nem léphet erre a létsíkra), vagy elpusztítja a megidézőjét. Csak arra vár, hogy leszálljon nap.

Ezen felbuzdulva Kafele elkezdte lebontani a pékség tetejét, hogy kapjon egy kis fényt, eközben pedig a kis démonvadász csapat összeszedte a bátorságát és betört a pékségbe, hogy végezzenek a démonnal. A rémség nagyon erős volt, és mindent be kellett vetniük a túlélés érdekében, mert a karma és a csőre halálos fegyvernek bizonyult. Jamatur atya „fegyver áldása” nélkül szinte csak a karcolták a démon tollas testét, de Samson arénában szerzett harcitapasztalata és szívóssága is az előnyükre fordította a harc menetét. Kafele parittyázott ahogy szokott, de titokban apró rontást varázsolt a démonra, amely így sokkal kiszolgáltatottabb lett Thotmesz papi varázslataira. Akon és a két városőr eközben távolról próbálták hiábavalóan megsebezni a szörnyet. Hiába volt egyedül a démon így is hajszálon múlott, hogy nem halt meg valaki ott a pékség félhomályában. Végül Kafele egyik parittyaköve zúzta be a démon koponyáját, amely éles rikoltással és füstfelhőtől kísértve távozott Abyssba.

A csapat rövid ideig ünnepelt, és Enkidu ott hagyott egy kisebb összeget a péknek a kárainak megtérítésére, majd az alkalmi démonvadász csapat gyorsan szétoszlott. Enkidu Kafele és Thotmesz triója pedig Akonnal elindult, hogy csatlakozzanak az ünnepi körmenethez. A terv az volt, hogy beszélnek a zenekar tagjaival, Akon pedig megpróbál pár jó szót szólni a prefektusasszonynál az érdekükben.

Zajművészek

A körmenet várhatóan a piactéren is át fog haladni, ezért a csapat előre odamnet, ha már ott vannak a városőrség cellái. Akon elszivárgott, a csapat pedig hiábavalóan próbálta meggyőzni a városőröket, hogy beszélniük kell a rabokkal (pedig Kafele még a szokásos „arcbamászós” meggyőzési technikáját is alkalmazta). Jobb híján vártak, hátha Akon sikerrel jár, és így sikerül kicsit folytatni a nyomozást.

Miközben várakoztak Kafele és Thotmesz élénk bezsélgetést folytattak arról, hogy vajon mennyire lehetnek bűnösök a démonidéző zenészek. Kafele aggodalmasan kérdezősködött, hogy van, ha egy barátja, aki időnként furcsa dolgokat álmodik. Thotmesz próbálta volna előcsalogatni, hogy mégis milyen barátja és milyen lényekkel társalog álmában, de az ifjú inkább mellébeszélt.

Beszélgetésük végére értek, amikor összefutottak egy spicces fiatal nővel, akinek a világos bőre arról árulkodott, hogy nem idevalósi. Mint kiderült ő Tessa a dalnok Cormyrból és Neldorildba vetette a kalandvágy. A csapattal megbeszélték, hogy habár vannak biztató politikai folyamatok az ország Neldorildon túl még mindig túl barátságtalan egy idegen nő számára. Megbeszélték, hogy még találkoznak, majd a lány elköszönt tőlük, hogy meglesse a fáraót, aki a menetet vezeti.

A körmenet meg is érkezett, és egy Nephtys papnő tartott szertartást a piactéren. Ezalatt Akon hozott egy prefektusi menlevelet, amivel lemehetnek beszélni a rabokkal, hogy kinyomozzák, mégis mi történhetett. A csapat kapott az alkalmon és lementek a piactér alatti börtönbe.

A csapat végig kérdezte Alakion a sötét elfek, Yagát a félork énekenőt és Drenchet az ork dobost, akik láthatóan a zenekar vezetői voltak. A vallomásiakból kiderült, hogy Mélysötétet már megjárták és Mulhorand „nyitásának” hírére jöttek az országba, hogy turnézzanak egyet. A zenekart egyébként Alakion alapított úgy, hogy zenéléshez értő rabszolgákat vett. Állítása szerint a tagság egy picit cserélődött az idők folyamán, de a cél és hangzás maradt. Elméletileg Gheldaneth lenne a következő állomás, de jelenleg akár még ki is végezhetik őket, de legalábbis kitiltják őket Neldorildból jó időre.

Thotmesz különösen érdeklődött az utolsó dal iránt, és kiderült, hogy egy furcsa fúzió eredménye volt az egész: Alakion hozott még a mélysötétbeli mágikus képzéséből egy arkánikus formulát, Drench az ork dobos pedig egy ősi ork ritmust. Állításuk szerint a „Véres Madár Szólítása” közben teljesen elveszítették az időérzéküket, és az improvizáció miatt jó sokáig játszottak. Belülről ők nagyon jól érezték magukat (Alakion és Yaga aggódtak a démon megjelenése miatt, de Drenchet láthatóan nem zavarta dolog: „Az a lényeg, hogy féljenek és durva legyen!”).

A csapatban az lett a vélemény, hogy a zenekar valószínűleg nem áll démonimádó konspirátorokból inkább csak naiv és kissé bizarr művészek, akik valahogy mégis megidéztek egy démont. Alakion elmondása szerint egy nagy darab izmos papi személy és tanítványai mintha mormoltak volna valamit a koncert közben, ami miatt Thotmesz Jamatur ténykedésére is gyanakodott.

Enkidu azt javasolta zenekarnak, hogy ha megússzák ezt a helyzetet, akkor menjenek inkább Untherbe, mert ott jobban értékelnék a művészetüket. Meg is adott nekik pár nevet (Enkidu ottani bűnözői kapcsolatai), akik segíthetnek nekik elindulni.

Körmenet és kapcsolatépítés

A banda kikérdezése után felmentek a napvilágra és a délután hátralévő részét a Napáhítatnak szánták. A városfalon kívül az Ápisz Fesztivált szervező Hathor kultusz áldotta meg a környező földeket és mindenkit, aki jelen volt, majd zenés-táncos istentisztelete tartottak.

A tömegben Thotmesz megkereste az előző nap megismert Thoth-papot Banefere atyát (aki a jelek szerint kapcsolatban állhat a titkosrendőrséggel is). Meg is találta őt és a helyi apró Thot kultusz és a védnöksége alatt működő iskola vezetőjét Torsen atyát. Rövid beszélgetés után Torsen atya udvariasan meghívta Thotmeszt vacsorára, amit az elfogadott, hiszen az éjféli indulás előtt belefér egy kis kapcsolatépítés a neldorildi kultusszal.

Kafele kiszúrta Tessát és megpróbált „ismerkedni” vele, de a lány sajnálatosan lekoptatta. Az ifjú csalódottan kullogott vissza a társasihoz.

Enkidu egy különös nemesi párra figyelt fel, akiket tíz a legkülönbözőbb nációba tartozó gyermek vett körbe. Enkidu ismerkedni kezdet, és kiderült, hogy Lord Harun és Lady Talassa só- és fűszerkereskedők (Lady Talassa egyenesen a Azulduthból a Nagysóstó vidékéről származik), a gyermeket pedig ők fogadták örökbe, hogy segítség őket a vagyonukkal és kapcsolataikkal. Megegyeztek Enkiduval, hogy az üzletük untheri terjeszkedése kapcsán igény bevennék az untheri segítségét, és megbeszélték, hogy alkalmasabb körülmények között leülnek egy üzleti tárgyalásra.

Közben előkerült Murneth is, aki elmondta nekik, hogy a délelőtt a csatornákban talál két megcsonkított holttest feltehetően Lord Parukh Kadsinn és a szeretőjéhez Maiához tartoznak. Úgy tűnik, hogy a nyomozás ebben az irányban holtvágányra került. Viszont Hamsetis az Északi Fogadóban esetleg jó kísérő lehetnek Skuldig, ahová a csecsemőt vinnék. A csapat úgy döntött, hogy el is mennek megismerni ezt a férfit. Murneth-től kaptak egy menlevelet, ami alapján elég sok helyre bejuthatnak a nyomozás örvén. Mielőtt lementek volna még beszéltek Samsonnal, hogy tartson velük a skuldi karavánnal éjfélkor, amit a visszavonult gladiátor elfogadott a fizetség reményében,

Az Északi Fogadóban meg is találtak Hamsetist. A nagy darab izmos férfi egyedül ült egy boxban és bort iszogatott. Kafele szinte a kezedet kezdetétől bizalmatlan volt vele: „Benne van a nevében, hogy Set.” Mint kiderül Hamsetis szülei Set kultuszához tartoztak, de Ozirisz paladinjai megölték őket, amikor tizenöt éve megölték az előző fáraót Akonhoruszt. Hamsetis akkor még gyermek volt, de szembefordult a szülei örökségével, és azóta arra tette fel az életét, hogy Set kultuszát pusztítsa. Habár voltak kérdőjelek, úgy döntöttek, hogy magukkal vinnék.

Zárásként A csapat még a titkosrendőrségi papírokat kihasználva elmentek a Vörös Vendégházba, ahol a zenekar cuccai voltak. Gyors kutatás után Thotmesz megtalálta a mágikus formulát, amiből Alakion dolgozhatott.

Ezután mivel lassan elkezdett leszállni a nap elindultak Nefrit kastélyába, hogy felfrissítsék magukat és felkészüljenek az utazásra és az esetleges esti programokra. Végül is, kit tudja, mikor térhetnek vissza városba, ha egyszer elhagyták.

És ki tudja, hogy miféle veszedelmek és titkok várnak rájuk az úton.

Aranyköpések helyett

Igazából a játékalkalom során egy sor tök vicces párbeszéd folyt a karakterek valamint a karakterek és a nem játékos karakterek között. A játékon kívüli popkulturális utalásokról nem is beszélve. Az külön elismerésnek vettem, hogy Kafele játékosa a Bölcselkedő Rákász leírásából egyből arra asszociált, hogy „elhipszteresedett” a hely. Szerencsére a játékosok jól vették az ork zenekar kicsit gonzó metalgeek utalásait is. Amikor kiderült, hogy Alakion úgy alapította a zenekart, hogy rabszolgaként megvásárolt a tagokat, akkor valahogy előkerültek a Marilyn Manson párhuzamok is. Ahhoz képest, hogy mesélőként mellékes kis színesnek szántam a zenekart eléggé belemásztak az ügyükbe, szóval építek tovább erre.