Haldokló Nap Árnyéka (I.)
Hórusz fia
7. rész: Egy forró skuldi nap
Idő: v.sz 1372 Eleasis 3. (Birodalmi időszámítás 3508)
Csapat:
Enkidu (untheri ember barbár 2./tolvaj 1. szint) egykori utcagyerek, csempész és harcos, jelenleg Neldorildban lakik.
Kafele (azulduthi ember boszorkányos parittyás 3. szint) ideges természetű 16 éves radikális ifjú, aki kőfejtő rabszolgából lett szabad ember, de azóta sem találja a helyét, csak a fáraó iránti rajongásában biztos.
Methot (aasimar paladin 3. szint, Thot vérvonalából), ifjú becsületes és segítőkész ifjú nemes Gheldanethből
Thotmesz (mulhorandi ember Thot-pap 3. szint), egykori varázslótanonc, aki rendkívül intelligens, de a társaskapcsolatok finomságai megrémítik. A gheldanethi Thot kultusz oltárszolgája.
Vigalmi negyed
A csapat az előző játékalkalom végén a Lamia nevű fogadó elegáns (és a városra jó kilátással renelkező) lakosztályában kapott szállást Tuunwen nagymester (aki a Naptanácsban a Távoli Tartományok Felügyelője [gyk. külügyminiszter és a titkosrendőrség vezetője]) jóvoltából. A csapat még az érkezés estéjén beszélgetett és ötletelt a csecsemő körüli rejtéllyel kapcsolatban, de nem jutottak sokkal előbbre. Másnap reggel elhatározták, hogy bevásárolnak és kicsit felfedezik a várost.
Methot indulás előtt még írt egy levelet Ízisz-Terrának és intézet egy futárt Neldorildba. Kafele egy Szinuhe nevű barátjával akart találkozni, Enkidu pedig a helyi alvilággal akarta felvenni a kapcsolatot. Thotmesz egyelőre csak le volt nyűgözve a város méreteitől. Habár –és ezt kövekhez értő Kafele látta legjobban – nappali fényben látszott, hogy a városvédő é a negyedeket elválasztó monumentális falak és a magas házak is omlatagok és romosak voltak. Az évezredek nyomott hagytak az Árnyak Városán.
A száraz évszaknak megfelelően döglesztő kánikula volt már kora délelőtt is, így a csapat folyamatosan kénytelen volt az árnyak között haladni, mert egyébként megsültek volna a páncéljaikban. Éppen ezért Methot a mellé szegődő Énokot befogta hordárnak.
A Lamia előtti piac egy kifejezetten polgári és kulturált hely volt, ahol elég sok mindent be lehetett szerezni. Enkidu vett magának egy pár új fegyvert a megszokott csatabárdjai mellé, Thotmesz egy kalligráfus készletet, hogy át tudja írni Kalim mester jegyzeteit. Methot inkább vásárolt magának egy elegáns ruhát, hogy illő módon mehessen az Istenek Városába.
Miközben a csapat elvolt a vásárlással Enkidu kiszúrta, hogy a kapualjakban vagy a magasabb bérházak ablakpárkányaiban tálak állnak, többnyire kis tejjel megtöltve. Mikor ezt kiszúrta akkor tűnt fel neki, hogy a város utcáin nem lehet úgy elmenni, hogy legalább egy macskát ne lehetne látni. Láthatóan az utcán élő macskák időről-időre megálltak, ittak vagy ettek a tálakból, majd tovább mentek. Később a város többi negyedében is megfigyelte ezt. Különösnek érezte a dolgot.
A Vigalmi negyedből a Központi negyedbe lépve arany köpenyes északi (fehér bőrű) zsoldosok állták el az útjukat, akik erős akcentussal a város prefektusa nevében azt kérték a csapattól, hogy mutassák be fegyvereiket, és igazolják magukat. A csapat gyanakodva méregette őket, de bemutatták a fegyverviselési engedélyeiket, amelyeket még a háborús szolgálatiakért kaptak. Ezután még az idegenek a saját nyelvükön megvitatták (de Enkidu tud chondathiul, szóval értette), hogy azt vitatják, hogy firtassák-e azt, hogy mulhorandiak-e az idegen kapudíja miatt, de inkább Methotra tekintve (ő ekkor már a vadiúj ruhájába volt) inkább tovább engedték őket.
Mesélői megjegyzés: a csapat elméleteit most nem írtam le a csecsemő és Nuena furcsaságai kapcsán, maradjon ez egyelőre homályban az olvasóimnak is.
Központi negyed
Az útjuk a Palota sugárúton keresztül vezetett, amely az ország egyik leglátványosabb és legszebb utcája, pálmafákkal és különleges boltokkal. Az út végén megcsodálták a Palotanegyed kapuját, ahol a háború istenének Anhurnak a sasfejet formázó sisakot viselő szent harcosai álltak őrt. Elfordultak nyugati irányba, mert a csapatnak az volt a terve, hogy amíg Methot és Thotmesz bemennek az Istenek Városába (oda olyan idegeneket mint Enkidu és Kafele be sem engedték volna), ezalatt pedig Kafeléék megkeresték volna Sabaf feleségét Nubot (a karavánnál őket kiszolgáló adósrabszolgának megígérték, hogy elvisznek egy csomagot és egy üzenetet neki).
A mellékutcák között járva rövidesen kiértek egy főutcára, ahol egy különös torony magasodott, amelynek az ablakai különös sötét kékeszöld színűek voltak. Enkidu leszólított egy járókelőt, aki elmondta nekik, hogy az a „Topáz Varázslók” központja, akiket Tuunwen nagymester vezet. A házaknál látható tálakról annyit mondott, hogy az Bastet kultuszának van kitéve „áldozatul”, hogy az istennő macskái távol tartsák a balszerencsét és a patkányokat (ahogy a férfi magyarázott állati és emberieket egyaránt), majd ezután elkezdett az idegenekről szóló összeesküvésekről beszélni, meg egy Renald atya nevű idegen papról, aki valami északi napistenről prédikál általában ennek a negyednek a piacterén.
A csapat ezután ketté vált, hogy elintézzék a dolgaikat.
Mesélői megjegyzés: Enkidu nyelvismerete nem volt specifikálva, így amikor a zsoldosok idegen nyelvre váltottak és a játékos felvetette, hogy ismerheti-e a nyelvüket, beleegyeztem.
Istenek Városa – Methot és Thotmesz
Az Istenek városában könnyedén beengedték a Hórusz-Ré paladinok Methotékat. Előtte az istenszülött paladin elküldte Énokot a piactérre a fegyvereikkel és a cuccaival, mert „odabent úgysem lesz rá szükség”. A Napkapun túl egyből Ré Piramisa elé kerültek, ahol a mulhorandi panteon főistenének teste nyugszik már több ezer éve, a piramist pedig folyamatosan száz Hórusz-Ré paladin őrzi, még most is a tűző napon.
Thotmesz és Methot kényelmesen körbesétálták az Istenek Városát, megcsodálták a kultuszok Palotaszentélyeit, majd bejelentkeztek Thot palotaszentélyébe, ahol Thot leszármazottjainak skuldi ág élt. Tuhoris főpap a vérvonal rangidőse, de Methot édesapja – Amonthoras Őszentsége – volt a kultusz legfőbb papja (általában a skuldi vérvonal hitbizománya volt ez a cím).
Turosi szívélyesen fogadta az unokaöccsét és pap kísérőjét. „Jó látni, hogy ha te magad nem is jeleskedsz a tudományokban, azért van melletted valaki.” Habár voltak gyanús jelek, simán besétáltak a palotában A kényelmes (étel és ital által kísért) beszélgetés során kiderült, hogy a a fővárosi elitet most az izgatja a leginkább, hogy a „Szabad Unther” erői átkeltek a Fém-folyón és Shussel városa felé vonulnak. Már éppen kezdtek volna a tartózkodó udvariaskodásba belesüppedni, amikor Tuhoris rákérdezett arra, hogy mi járatban vannak a városban. Methoték kicsi tereltek, és ekkor az árnyak közül előlépett egy elegáns fehér ruhába öltözött idős férfi Hórusz-Ré szimbólumával. „Ez engem is érdekelne.” – mondta.
Mint kiderült maga Rezim nagyvezír került elő, akit nagyon érdekelte, hogy mi a helyzet a csecsemővel. A nagyvezír tájékoztatta őket, hogy Ptarakiszt lovagot pár órával ezelőtt letartóztatta, hiszen halálbüntetés terhe mellett száműzve lett. Mint kiderült Ptarakisz a Palotanegyedben szolgált, és azzal kapták el, hogy fontos iratokat csempészett ki, amely bizonyította, hogy a korábbi nagyvezír szándékosan elszabotálta fáraói flotta karbantartását, hogy az Anhur kultuszához tartozó hadiflottát helyzetbe hozza. Rezim elismerte, hogy hálás lehet az ifjú lovagnak, mert így bukott meg a haladó szellemű Pszamtik nagyvezír, és így visszakerülhetett ő, és a fiú „jó családból” származik, de az ítéletet nem változtathatja meg.
A nagyvezír kitartó kérdezősködése ellenére sem beszéltek semmit a csecsemőről (a nagyvezírnek nem volt joga Nuenát és gyermekét elvinni Tuunwen nagymester őrizetéből). Ezalatt Thotmesz meg sem mert szólalni, és csak arra tudott gondolni, hogy mindjárt skorpióverembe hajítják őket a nagyvezír emberei (újra felhívom a figyelmet, hogy hőseink fegyverei ekkor valahol a szomszédos negyedben voltak Énoknál). Methoték a fáraóra hivatkozva tovább titkolóztak, amire az öreg nagyvezír sem tudott mit mondani, és azzal búcsúzott, hogy „Holnap találkozunk.”
Ezután nem maradtak sokáig az Istenek városában, inkább minél hamarabb megkeresték a társaikat, akiket valahol a Központi negyed piacterén kerestek…
Mesélői megjegyzés: Ez a rész két részletben lett lenyomva, mesélőként kicsit üresjáratnak éreztem, de a világban elmerüléshez jó volt, plusz kiderült, hogy kik mozognak a színfalak mögött.
Központi negyed – Enkidu és Kafele
Sabaf útmutatását követően hamar megtalálták Nub házát, aki először gyanakodva fogadta őket, de a férje üzenetének és csomagjának említésére megenyhült. Mint kiderült négyen élnek egy kis lakásban úgy, hogy a legidősebb fiú a városfalon kívül a Kőfaragók Céhében dolgozik. Kafele hamar előállt jövetele titkos céljával, és engedélyt kért az asszonytól, hogy este ez a lakás legyen egy találkozóhely egy kis társaságnak (maga Enkidu is meglepődött ezen a kérésen). A nő tartózkodott, de végül beleegyezett a dologba. Ezután távoztak a lakásból, hogy a piacra siessenek.
A piacon Kafele megtalálta régi barátját Szinuhét, akivel megtárgyalták a város ügyes-bajos dolgait, és most már Enkidu is megértette, hogy Kafele egy földalatti felszabadító gyűlést szervezett szegény Nub asszony lakásába. Szinuhe elmesélte közben, hogy a városban két nagy alvilági szervezet küzd, az egyik Bastet, a macskák istennőjének kultuszához tartozik, a másik egy idegen tolvajbanda, akik Maskot egy nyugati tolvaj istent követnek. A Mask hitű tolvajok vezetője egy Arcnélküli Idegen nevű alak, és azt mondják az embereiről, hogy képesek nyom nélkül eltűnni az árnyak között. Búcsúzásuk előtt még Szinuhe mondta Kafelének, hogy az zavaros álmaival való problémáira van egy javaslata, mert a városban működik egy intézmény, amely kifejezetten ilyesmikkel foglalkozik, Lótuszevőknek mondják őket. Kafele mondta, hogy érdekli a dolog, de (ekkor még) nem tervezte, hogy felkeresi őket.
A piacon megtalálták ezt az északi Renald atyát, aki pár gyereknek magyarázott a Napisten igazi természetéről. Kafele lelkesen leült hallgatni a férfit. Renald atya nyugatról jött ide „pár barátját követve”, és itt világosodott meg, hogy habár ő magát Lathander papjának vallja (nyugaton napistennek számít), és ideérve megértett egy mélyebb misztériumot az Isten természetéről, és azóta ezt tanítja. Szerintem az egyetlen igaz isten a Nap, amelyet számtalan néven imádnak, és valójában ahhoz, hogy az Új Nap korába – a szabadság és boldogság korába lépjünk – ezt az igazságot kell felfedeznünk. Kafele lelkesen hallgatta, de azért Enkiduban megszólalt az életösztön, hogy a fickó eretnek tanokat terjeszt fényes nappal a város közepén.
Renald atya végül elmondta nekik, hogy nagyon szívesen találkozik még velük a Kikötő negyedben található Hárfás pince nevű ivóban, ha szeretnének még teológiai és politikai kérdésekről beszélgetni. Már korábban hallottak arról, hogy a nyugati Hárfások nevű szervezet itt tevékenykedik a városban, ezért gyanították, hogy itt lehet a fészkük is.
Mesélői megjegyzés: Kafele kérésénél végül a felszabadított rabszolga „egy az elnyomottak közül” jellemzője döntött amellett, hogy Nub beleegyezzen Kafele kérésébe.
Renald kapcsán Thotmesz játékosa: „Vajon ez az ember hogy van még életben?”
Központi negyed
A csapat végül újra találkozott, és Enkidut követve elindultak Kis-Chessentába. Útközben találkoztak egy éneklő vak koldussal, akinek adományoztak valamennyi pénzt. Kafele megpróbálta meggyőzni, hogy énekeljen rabszolga felszabadító dalokat, de az öreg óvatosságból rákérdezett: „Tessék mondani, nem figyel senki sem?”
Kicsit odább egy különös magas repkénnyel benőtt bérházra akadtak, amelynek kapualjában egy magányos alak lesett kifelé. A fickót Raadnak hívták, és elmondta, hogy ez a Lótuszevők háza, és az álmok és a spirituális ébredés útján járók otthona, ahol Ishaq mester folytat tudományos kutatásokat a fekete lótusz esszenciájának felhasználásával. Enkidu és Thotmesz mondták is, hogy Kafelének talán szüksége lenne egy ilyen álomkúrára, de az ifjú megrettent ettől a lehetőségtől. Ennek ellenére Thotmeszt hajtotta a tudományos kíváncsiság, és beszélni akart Ishaq mesterrel. Methot inkább Énok társaságában elsétált, mert nem akart egy ilyen kétes intézménybe belépni, ezért tovább ment a Kis-Chessenta negyed felé.
Odabent találkoztak még egy fiatal nővel, aki incselkedve fogadta őket, és kicsit csalódott volt, hogy nem a lótuszkúra miatt jöttek. Míg felmentek a bérház tetejére látták, hogy minden szobában emberek feküdtek fekete lótusz okozta álomba merülve. A nő elmondta, hogy Ishaq mester megvette az egész épületet, hogy tudományos kutatásait folytathassa, és alkalmanként szegényeknek is megengedi a szer használatát.
Ishaq mester maga egy meglehetősen kövér varázslómesternek bizonyult, aki lelkesen magyarázott Thotmesznek. Mint elmondta az általa kifejlesztett eljárással a fekete lótusz olyan esszenciáját lehet létrehozni, amely nem csak könnyű álmot hoz, hanem kitágítja az egyén elméjét, és képessé tesz az alámerülésre a kollektív tudattalanba, ahol egészen különös álomvilágok tárják fel önmagukat. Thotmesz számára kiderült, hogy a Geldanethben megismert Weirir álommágus is járt már itt. Enkidu szeretett volna elvinni egy adagot (meglátta az anyaga „piaci hasznosításának” lehetőségét), de Ishaq elmondta, hogy mindig az első adag elfogyasztásakor a legintenzívebb az „utazás”, ezért semmiképpen sem ad fekete lótusz esszenciát elvitelre, mert a tudományos kutatásaihoz fontos az álmok feljegyzése. Habár a többiek nógatták, Kafele nem mert belevágni a fekete lótusz ígér te álmokba. Pár kérdés után kiderült, hogy a Kalim mester (akinek a jegyzeteit Thotmesz őrizte) is jár itt és hónapokon át feküdt a Lótusz Házának ágyain.
Ezután Thotmesz elköszönt azzal, hogy még konzultálnak, aztán tovább mentek ők is Kis-Chessentába.
Kis-Chessenta
Methot Kis-Chessentába érve megcsodálta a Skuldi Arénát, ahol már páran intézték a fogadásokat a másnapi fogathajtó versenyekre. Ezután megtalálta Hathor szentélyét, amely egyben egy közfürdő volt, ezért úgy döntött, hogy ott piheni ki a városban járás fáradalmait.
Eközben a csapat másik fele (miután ők is körbenéztek az Arénánál) az Acél Bajnok Fogadóban megkeresték Enkidu cimboráját Dagont, aki elmondta nekik, hogy mi a helyzet a skuldi alvilágban. Elmondásából úgy tűnt, hogy a városban egy csendes árnyékháború folyik Mask és Bastet tolvajai között (amely főleg a város tengerparti negyedeit érinti), és suttognak egy Suliyar nevű lényről, aki talán kapcsolatban van Set kultuszával.
Vigalmi negyed
A csapat aztán a nap végén együtt visszatértek a Lamia nevű fogadóba a lakosztályuk nyugalmába, és várták a másnapot. Persze, Kafele még az éjszaka során kisurrant a városba. Ki tudja, mi lesz ebből?
Mesélői megjegyzés: ez a játékalkalom kicsit „kaland nélküli” volt, de ettől még jó volt a kampány egyik fontos helyszínét megismerni (nekem mesélőként is még sok ki nem dolgozott rész volt). A következő játékalkalomra már kész lesz a város, és annak egyes kalandhelyszínei.
Kavicsok a margón 
1 thoughts