Haldokló Nap Árnyéka (I.)
Hórusz fia
13. rész: Új Nap kél
Idő: v.sz 1372 Pajzstalálkozó Napja – Lánguralom 7-8. (Birodalmi időszámítás 3508)
Csapat:
Enkidu (untheri ember barbár 2./harcos 1./tolvaj 1. szint) egykori utcagyerek, csempész és harcos, jelenleg Neldorildban lakik.
Kafele (azulduthi ember boszorkányos parittyás 4. szint) ideges természetű 16 éves radikális ifjú, aki kőfejtő rabszolgából lett szabad ember, de azóta sem találja a helyét, csak a fáraó iránti rajongásában biztos.
Methot (aasimar paladin 4. szint, Thot vérvonalából), ifjú becsületes és segítőkész ifjú nemes Gheldanethből
Thotmesz (mulhorandi ember Thot-pap 4. szint), egykori varázslótanonc, aki rendkívül intelligens, de a társaskapcsolatok finomságai megrémítik. A gheldanethi Thot kultusz oltárszolgája.
Hűséges bajtársak:
Sakálölő (2. szintű kardforgató bajtárs) Enkidu ravasz és életrevaló mindenese, egykori karavánkísérő
Énok (2. szintű kardforgató bajtárs) Methot alázatos fegyverhordozója és harcostársa, egykori karavánkísérő
Thotmesz és Tutuhessa
Az Özönvíz Piramisától távozva a csapat délután megpihent és Enkidu illetve Kafele „magánügyeiket” intézték. Ezalatt Thotmesz elment Tutuhessáért, hogy a lány beazonosítsa a varázstárgyakat, amiket találtak. A lánnyal hamar megtalálta a hangot az ifjú Thot-pap, még ha eléggé vaknak bizonyult a lány csöndes csodálatára (amikor visszaértek a Teknős Palotába Methot már észrevette és csendesen somolygott).
Mint kiderült a zsákmányoltak egy mágikus fúvócsövet egy mágikus pánsípot, amellyel a hangszerhez értő magához tudja hívni a patkányokat és egy úgynevezett Őrszem pajzsot. Estére Tutuhessa velük maradt és Methottal kiegészülve Menkara mester kutatásáról beszélgettek.
Az este későbbi szakaszában Enkidu is megérkezett, és elmondta a tervét Methotnak a hajórablásról, ami az istenszülött paladinnak nagyon tetszett. Kafele persze egész este nem került elő, de reménykedtek benne, hogy egyetlen este alatt csak nem tud kirobbantani egy rabszolgafelkelést.
A Teknős Palota
A csapat reggel korán ébredt, hogy megreggelizzenek, aztán járjanak egyet a városban. Kafele hajnalban ért haza, de titokzatoskodott az esti kiruccanásáról. Éppen leültek reggelizni, amikor dörömböltek az ajtón. Methot fogadta az Anhur kultuszához (és így a Müraion kormányzóhoz) tartozó katonákat, akik a palotában szolgáló rabszolgák felől. Miután elmondták, hogy minden szolgájuk szabad ember, ezután a katona még belenéz a papírjába és megkérdezte, hogy itt tartózkodik-e egy Kafele nevű ifjú. Methot gyanútlanul mondta, hogy igen, mire a karakter (játékos) teljes Jézus Krisztus delúzióban:
Kafele: „Ennyi erővel meg is csókolhattál volna.”
Katona: „Te vagy Kafele?”
Kafele: „Te mondád”
Ezután az ifjú Kafele elköszönt a társaitól, mint kiderült Müraion kormányzó várta. Eközben az utcán látták, hogy a katonák terelik el a város közeli házaiból a rabszolgákat. Mint megtudták déleben a Kormányzó szólni kíván a népéhez, és mindenkit várnak a város főterén.
Thotmesz innentől meg volt róla győződve, hogy a hullámok átcsaptak a fejük felett és hamarosan szörnyű halált fognak halni.
A hármas (Enkidu, Thormesz és Methot) a nyakába vette várost, hogy találkozzanak pár emberrel, és megismerjék a várost. Először Nonart Boszorkányiskolájához mentek, amely nem csak önmagában, hanem a város lakosságának eltűnése szempontjából is érdekesnek tűnt.
Eközben Kafele rituális megtisztításon esett át, és Müraionnal tisztázták, hogy az ifjú feladata az lesz, hogy a tízezer felszabadított rabszolgát feltüzelje a város védelmére a közeledő Szabad Untheri seregekkel szemben. Míg a nemes Müraion lelkesnek (és valamennyire naívnak) tűnt, Neftüsz-Amna – a kormányzó harcias menyasszonya – félrevonta Kafelét és megfenyegette, hogy megöli, ha hibázik és romba dönti a terveiket. Kafele elkezdett izgulni.
A Boszorkánymester és az Alkimista
A csapat többi tagja ez alatt megtalálta Nonart Boszorkányiskoláját, ami valójában egy nagy és elegáns palota volt. Éppen pár rabszolgát vezetek ki az anhurita katonák az épületből (ahogy az a város többi pontján is történt), és egy sötét bőrű taláros férfi állt a bejáratnál gondterhelten. A férfi Sammuun néven mutatkozott be, ő Nonart titkára. A karakterek szerettek volna személyesen is találkozni Nonart mesterrel, amire először nem nagyon volt hajlandó, mert a Mester már évek óta nem hajlandó vendégeket fogadni. Az Iskola is lassan leépült, már csak öt tanonc maradt, pedig régebben ez az iskola elismert volt.
Végül a csapatnak sikerült találkoznia Nonart mesterrel, aki fekete lótusztól ködös aggyal feküdt egy nagy teremben a párnák között. A mesterrel folytatott beszélgetés nem tartott sokáig, mert Enkidu rákérdezett, hogy mit tud a lakosság eltűnéséről. Erre a mester szemei felpattantak üvöltve Enkiduhoz vágta a kezében lévő kupát és a könnyeivel küszködve hörögte, hogy ha tudná, mi okozta a lakosság eltűnését, akkor tett volna valamit. Sammuun ekkor azonnal kivezette a csapatot a teremből, és elmondta, hogy a mester családja két éve eltűnt a ködben és azóta tart ez a leépülése. A csapat ezután zavarodottan elköszönt a titkártól.
Enkidu vezetésével meglátogatták a város alkimistájának boltját. A bolt előtt a kapualjban három rossz arcú alakot szúrt ki Enkidu, ami semmi jót nem ígért. Az alkimista egy kopasz szakállas fickó volt, aki ravaszkodva ajánlotta a portékáját. Elég jól felszerelt boltról volt szó, és a csapat be is vásárolt, miközben próbálták kipuhatolni, hogy vajon a fickónak van-e köze az Északi Kapu alatti robbanószerekhez. A vásárlás után a csapat elmélyülő gyanúval távozott.
Kafele nagy pillanata
Eközben a főtéren több ezren gyűltek össze. Szerencsére hűvös szelek fújta a tenger felől és felhős volt az ég, de így is árasztották hőt a város kövei magukból. A főtérre menet az egyedüli bonyodalmat egy tolvaj jelentette, aki Enkidu hűséges követőjének Sakálölőnek az erszényét megpróbálta elemelni, de Methot hamar utolérte, és visszaszerezték az erszényt. Eközben Enkidu szépen elkezdett leválni a csapatról, hogy a tömegben elvegyülve lépjen közbe, ha valami gond lesz. Így a palota előtt felállított pódium előtt álló tömegbe ment, mialatt Methot, Thotmesz és Tutuhessa a nemeseknek fenntartott oldalsó emelvényhez mentek.
Hamarosan előlépett Müraion kormányzó, aki pár rövid felvezetés után bejelentette, hogy az elmúlt hetekben minden rabszolgát összeírtak, és ezen az ünnepélyes napon mindannyiukat felszabadítja és Shussel teljes jogú polgáraivá teszi. A rövid beszédét követően Kafele következett, aki rengeteg pátosszal vetítette előre a Szabadságát Házának kincseit és azt, hogy csak összefogva gyűrhetik le a nehézségeket. Az utókor a beszéd egy részét lejegyezte:
[Részlet Kafele Tanításaiból. I. Fejezet: A krédó]
Kedves Testvéreim!
– A Szabadító üzenete: virrad az Új Nap, közeleg a Szabadulás ideje, amikor végre kivonulunk a Szolgaság Házából. De csak az érdemli meg a szabadságot, aki élni tud vele és kitart a Csapások idején.
– Élni a szabadsággal: erősnek és szabadnak lenni. Egyedül gyengék és kiszolgáltatottak vagyunk, esendőek, akik sokszor a szabadság helyett a szolgaság akolmelegére vágyunk. Olyanok vagyunk, mint a kő, amely a földön hever: föl föl dobjuk, de újra a mélybe hull.
– De ha a köveket egymáshoz illesztjük: épület nő belőle. A megvetett, földön heverő kövekből, amelybe csak belerúgni szoktak, sarokkövek és magasba nyúló boltozatok lesznek. Együtt erősek vagyunk, míg külön-külön gyengék. Egyedül kavicsok a margón, együtt Új Templom.
– A Szabadító elküldte a lélek kőműveseit, akik az Üzenet szent meszével megépítik majdani Szabadulásunk alapjait és örök falait. Az Üzenet olyan, mint a kovász: egybeforraszt bennünket és új minőségre segít bennünket. Előbb féltünk, most kezdeményezünk; előbb akolmelegre, most a szabadságra áhítozunk. Mindez könnyűvé válik, amikor egybeforrunk ezer és ezer testvérünkkel.
– Ismeritek az ősi mondát a kőművesről, aki hiába épített nappal – éjjel mindaz, amit épített, leromlott. Csak a mészbe kevert vér az, ami egyben tartja a falakat. Ősi tudás ez, amit a Szabadító már nemzedékek óta a tudomásunkra hozott, de nem értettük. Most minden világossá válik!
– A Csapások idején sok vér fog folyni, de aki önként keveri vérét az Új Templom meszébe, az megmenekül, hiszen ezek erős falak. Erős falak, melyek megvédik azt, aki egyedül gyenge és felemelik azt, aki egyedül a földben hever. Aki hallja a hívást, de nem lesz építőkővé: ő a múlt tákolmányait foldozza. Az Új Templom a Régi helyén fog megépülni. Jaj azoknak, akik a régi, omladozó falakon vannak! Jaj azoknak, akik nem hallják az új idők és a Szabadító szavát! Jaj azoknak, akik hallják, de tunyaságból vagy a szívük keménysége miatt, kényelmük és vagyonuk védelmében nem adják önként a vérüket. Azt hiszik megmenekülnek, pedig nekik fog csak folyni igazán!
– Adjátok most véreteket ebbe a borral teli meszelybe, az Élet Meszébe, amellyel az életeteket is összekötitek velünk. Egy lesz a vérünk! Vértestvérek leszünk. Aki ad, annak több adatik. Aki megtartóztatja magát, attól minden el fog vetetni. Az ígéretetek köti majd szíveteket: a bort megisszuk, a meszelyt összetörjük, de az ígéret szívetekbe lesz írva! Íme én is meghozom áldozatomat és véremet ontom tiértetek!
– Aki ígéretet tesz, már az Új Nap gyermeke. Újjászületett, gyermek még, de fel fog cseperedni. Rá nem vonatkoznak mindazok a béklyók, amelyekben felnőtt. Más vonatkozik ránk: közös az ételünk és közös az örömünk, megosztjuk azt, amink van, vértestvérek vagyunk mind, férfiak és nők. Közösen költjük el az áldozati vacsorát és együtt válunk a lélek szabad kőműveseivé.
– Legyetek okosak, mint a kígyó és ravaszak, mint a róka. És tekintsünk messze, mint a vadászó sólyom! A régi tákolmány szolgái féltik az életüket, vagyonukat és hozzászoktak, hogy piócaként szívják a gyengék vérét. Most még csak az alapokat ássuk. Az alap akkor erős a föld alatt, ha mély, szerteágazó és vastag. Minden egyes kő a mi alapzatunkban a Régi Rend alapjából fog hiányozni. Ahogy mi épülünk, úgy dől össze minden, ami régi. Csak okosan testvérek, okosan! Nem mindenki kész arra, hogy testvérünkké váljon. Vigyétek és terjesszétek az Üzenetet, dagasszátok az Élet Meszét és építsétek ezernyi névtelen testvéretekkel az Új Nap Templomát!
A tömeg reakciója lehengerlő volt, a tömeg örömujjongásban tört ki, és a nap hátralévő részében mindenhol szinte karneváli volt a hangulat. Azonban a tömegben jelen volt Masafkheb Hórusz-Ré főpapja, akit maga a Naptanács küldött ide a kormányzót felügyelni. Kafele beszédét hallva felküldte három testőrét, hogy rángassák le Kafelét. A kibontakozó botrányban Enkidu felpattant, hogy Hórusz-Ré paladinok útját állja. A vérfürdőt a kormányzó Anhur paladinjai akadályozták meg, akik gyorsan letartóztatták Enkidut és a két Hórusz-Ré paladint.
A felfordulás során Thotmeszék kiszúrták, hogy jelen vannak Tiamat kultusza is a helyi előkelőségek között és az oltárszolgák között felfigyeltek egy oldalt felnyírt hajú félelf nőre. Olyan emlékeik voltak a katonák elmondása alapján, hogy a később holtan talált zsoldos egy félelf nővel találkozott a Tarka Holló Fogadóban. Megjegyezték a dolgot, de fontosabb dolguk is volt.
Az ifjú Kafelét Müraion kormányzó shusseli úrrá nevezte ki, és felvetette, hogy szüksége lenne az ifjúra tanácsadóként. Talán egyik fél sem sejti, hogy mit vesznek egymás nyakába.
Mesélői megjegyzés: Kafele játékosa egy remek beszédet rakott össze (a beszéd végi petőfizmusról itt nem emlékszem meg), amely miatt úgy döntöttem, hogy a játékos teljesítményt jutalmazva az összegyűlt népet biztosan meggyőzi és a szakértelempróbája inkább a város előkelőinek reakcióira vonatkozik. A dobás közepes volt, ezért a helyi előkelőségek tartózkodóak voltak, de a Hórusz-Ré főpap megmaradt ellenségesnek.
A Holdszentély
Enkidu és a három Hórusz-Ré paladin (mint kiderült Nekure, Sebaf és Nebetka névre hallgattak) egy cellába került, de az untheri kellőképpen „ne szórakozzatok velem” fejet vágott ahhoz, hogy ne fojtsák meg a cella félhomályában. Két órát töltöttek így összezárva, mire kormányzói kegyelemmel mindannyian távozhattak.
Ezalatt a csapat már várta, hogy Enkidu kiszabaduljon, majd elrángatva Kafelét a rajongói gyűrűjéből először a Tarka Holló Fogadóba mentek, ahol félkezű gnómmal Kardhal Vex-szel beszélgetve megtudták, hogy a katona egy oldal felnyírt hajú félelf nővel találkozott az eltűnése estéjén. Innentől biztosak voltak benne, hogy Tiamat kultuszának köze van a robbantási kísérlethez és a belső szabotázshoz.
Enkidu Kardhal Vex-szel beszélgetve megtudta, hogy egykor mindenféle hajókon szolágló tapasztalt tengerész volt, és egy nagyobb összegért cserébe nagyon szívesen lenne Enkidu jövendőbeli hajójának kapitánya.
Délután Thotmesz hazakísérte Tutuhessát, aki – talán az közösen átélt izgalmak hatására – egy lopott csókkal búcsúzott a teljesen lefagyott könyvmoly paptól.
A csapat mindezek után még elment naplementekor a Holdszentélyhez, amely az untheri Nana-Sinn és az északi Selűne istennőknek volt szentelve. Kivárva a szertartást beszéltek Jarsali úrnővel, aki aglarondi követként és Selűne papnőjeként is jelen volt. A szentélyt őrző szép Xoé és Merzin atyával puhatolóztak, hogy az untheri holdhívők vajon kinek az oldalán állnak. Merzin atya hangja alapján rájöttek, hogy ő volt a maszkos fickó aki a Hold fiait és lányait vezette a csatornában. A beszélgetés alapján úgy tűnt, hogy akik Nana-Sinnt és a Holdat követik egyáltalán nem kedvelik sem a Thay Vörös Varázslókkal lepaktált úgynevezett Szabad Unthert, sem Tiamat kultuszát. Jarsali úrnő az aglarondi trón nevében annyit mondott, hogy Shussel kormányzója Müraion egyelőre Simbulnak a boszorkánykirálynőnek tetsző progresszív politikát folytat, amire jó példa volt a mai előadás.
A beszélgetés alapján úgy tűnt, hogy egyelőre a Holdszimbólumos Lázadóktól nem kell tartani.
Tiamat kultuszának nyomában
Este a csapat végül elindult, hogy bejusson a Tiamat Templomba és megkeressék azt a félelf nőt. A közeli utcákban ismét összeakadtak a kultusz árva gyerekeivel, de azt is látták, hogy a Szentély körül nagy a mozgolódás, láthatóan mindenki valami esti vallási szertartásra érkezett.
Enkidu és Methot inkább nem akart bemenni a szentélybe, ezért az egyik közeli kapualjba húzódtak, hogy onnan figyeljenek bármilyen gyanús alakra. Eközben Kafele és Methot bementek a tömeggel együtt figyelni.
Dionüzion atya aranyérméket vetett a tűzbe a Sárkányistennő tiszteletére, miközben körülötte az alsóbb rangú oltárszolgák himnuszokat énekeltek a tiszteletére. Az oltár szolgák között kiszúrták a félelf nőt. A szertartásnak rövidesen vége lett és az összegyűlt tömeg (a helyi untheri lakosság majdnem minden rétege képviseltette magát) csendes áhítatba került.
Ezalatt odakint Enkidu és Methot felfigyelt egy chessentai zsoldosok egyenruháját viselő alakra, aki megállt a szentély kapujában. Váratlanul észrevették, hogy kimegy hozzá egy Tiamat szimbólumát viselő félelf nő, akivel pár rövid feszült mondatot váltottak, majd a nő visszatért a szentélybe, a zsoldos pedig sietve elindult az utcán déli irányba.
Ezt a jelentet Kafele és Thotmesz belülről látta, és látták, ahogy a nő elköszönt Dionüzion atyától, majd kicsit később maga is távozott a szentélyből.
A magányos zsoldos folyamatosan hátra tekingetve próbált elmenekülni, de Methot és ENkidu a nyomában voltak és rövidesen elkapták egy sikátorban, alaposan helyben hagyták, majd elvitték a Teknős Palotába kikérdezni.
Ezalatt Kafele és Thotmesz elkísérte a nőt a város déli részén egy kis kocsmáig. Kafele a bejárati ajtó felől nézelődött, mialatt Thotmesz megekrülte az épületet egy hátsó bejáratot keresve. Miközben az árnyak között rejtőködött felfigyelt arra, hogy az Alkimista sötét köpenyben közeledik. Gyorsan elbújt, egy vasvillával kiékelte a fogadó hátsó ajtaját, majd az hátsó udvar egyik ablakából nézte, ahogy egy négy fős társaság (közöttük a félelf nővel) várakozik, akikhez aztán csatlakozott az Alkimista is. Kafele az Ezerarc invokációjával egy közönséges városlakó álcáját vette fel és besétált a fogadóba hogy leüljön és figyeljen.
A Teknős Palotában kikérdezték az elfogott zsoldost, aki Enkidu hatékony kikérdezésének hála elmondta, hogy az összeesküvők a Fekete Kos Kocsmában fognak találkozni. Methoték rövid tanakodás után bezárták a pincéjükbe az árulót, és elindultak a fogadóba.
Közel éjfélre járt az idő, amikor Methot és Enkidu megérkezett. A párosra egyből felfigyeltek az összeesküvők asztalánál, de nem volt idejük reagálni. Methot odalépett az asztalhoz és szinte egyből leütötte az asztaltól menekülni kívánó félelf nőt, majd az asztalnál mindenki fegyvert rántott.
Methot egy csendvarázzsal blokkolta először az Alkimista varázslatait, Methot és Enkidu pedig a fegyveresekkel vívtak élet-halál harcot. A kocsma vendégei elkezdtek kimenekülni az ivőból, miközben a pultos hangosan méltatlankodott. Kafele egy sugalmazással az Alkimista fejébe mászott és „segíteni akarok” ürüggyel megpróbálta elterelni a hátsó kijárat felé részben azért, hogy ne avatkozzon bele a harcba. Végül Methot és Enkidu legyűrte a fegyvereseket (az egyikük léthatóan sok csatát megjárt veterán katona volt), és az Alkimista is habár próbált láthatatlanul elmenekülni nem járt sikerrel (Methot lisztet szórt szét a konyhában a hátsó kijáratnál). Végül megölték az alkimistát is. Sikerrel jártak: foglyul ejtettek két embert is az összeesküvők közül és feltehetően az Alkimista halálával nem fognak tudni újabb adag robbanószert szerezni.
Mialatt Methot a kiérkező hatóságokkal foglalkozott Enkidu kisurrant és a helyi tolvaj cimborájával Assurral kirámolták az Alkimista boltját. Egy kis extra haszon sosem árt.
A csapat nagy lépést tett előre a város biztonságának biztosítása érdekében, és úgy tűnik, hogy Müraion kormányzó elkötelezett amellett, hogy Shusselt az Új Nap elveinek megfelelően fogja irányítani, mint Észak-Unther alkirálya. Azonban a távozó Hórusz-Ré főpap emberei Enkidunak mondták, hogy a Naptanács hallani fog az itteni eseményekről, és biztosan nem lesznek elragadtatva…
Aranyköpések:
Meglátják, a térképen, hogy a város szélén van Shurrpak Palotája.
Methot játékosa: Az már kb. Vecsés!
Thotmesz magyaráz Kafelének: „Értem, hogy a te világod éppen olyan egyszerű, mint Methoté.”
Kavicsok a margón 