A tavaly Fekete Zajos Thy Catafalque (tribute)koncert kihagyása után egyértelmű volt, hogy a következő koncerten ott kell lenni, és szerencsére idén tavasszal megtörtént a nagy bejelentés, hogy Kátai Tamás állandó élő felállással teszi koncertképessé a Thy Catafalque-ot. Persze a Mezolit koncert setlistje jelezte, hogy egy „Thy Catafalque Live” az életmű egészéhez mérve populáris esemény. Emiatt azért már előzetesen voltak félelmeim többek között a project jövőjét tekintve. Vajon tényleg csak az ötperces fogós rockdalok maradnak? Vajon mennyire változik meg az önfeledt zenei kísérletezés azzal, hogy a produkciónak koncertképesnek is kell lennie? Egyáltalán fel tud-e érni a koncert az elvárásaimhoz?
Az odajutásunk kalandos lett (késtünk vagy fél órát a kapunyitáshoz képest), és után furcsa „saját farkába harapott kígyó” stílben álltak a sorok. Szerencsére egy előttünk álló pár közreműködésének köszönhetően sikerült minimális késéssel bejutni a koncertterembe. Utólag nagyon bölcs döntésnek bizonyult, hogy a galériára foglaltam a jegyünket, mert onnan habár kicsit távol voltunk a színpadtól (nem zavaró mértékben), de kimaradtunk a lenti tömegnyomorból, ami a teltházas koncert velejárója volt.
Amikor megérkeztünk, akkor már iamyank vezette All Machines Will Fail bőszen zajongott. Az első számban még volt ének is, de után fél óra instrumentális posztmetál jött. A dal kezdéseknél teljesen elkapott az Isis-érzés, ami mindenképpen jó, szeretem is a posztmetált, de szerintem nagyon unalmas volt az egész. Dinamika és építkezés nélküli gitárgerjesztést hallgattunk, amit itt ott kellemesen megtört egy-egy kirobbanó zúzás vagy éppen a posztrockos csilingelés, de összességében túl hosszú és eseménytelen volt az élvezethez. Hallgatás közben azon gondolkodtam, hogy valamiféle ének vagy kiabálás segített volna ezen, mert így az egész túl monoton volt sajnos. Ettől még kíváncsian várom, hogy milyen lesz az első lemezük, mert lehet, hogy a hely hangosítás sem segített rajtuk.
Ezután kis csúszással, de elkezdődött a fő attrakció. Az Ixión Düün intrója kellemesen apokaliptikus hangulatot hozott, majd felcsendült az Esőlámpás billentyűtémája és a zenekar megállás nélkül belekezdett az első dalhármasba (Esőlámpás-Kel keleti szél-Köd utánam), amit utólag Kátai mester a „gyerekprogramnak” írt le. A korlátnak támaszkodva szuperül lehetett headbangelni és énekelni a szövegeket, és összességében az előzenekar után jó volt egy kicsit változatosabb és dallamosabb zenét hallani.
Akkor beszéljünk az elefántról a szobában: a hangosítás nem volt túl jó: a gitárok nagyon gyakran elnyomták az éneket és összességében sok apróság el-eltünedezett. Ebből a szempontból a legnagyobb csalódás nekem a Minden test fű volt, ahol mind a négy énekes bejött, de sajnos így sem sikerült a dal eredeti himnikus lezárását reprodukálni (a játékos outró levágása pedig szerintem bűn).
De még ezen hibák ellenére is egy igazi eksztatikus koncertélmény volt, hihetetlen jó volt élőben hallani ezeket a dalokat (a populáris szerzeményeknek van egy jó tulajdonsága: azonnal magukkal ragadják a hallgatót). Ha csúcspontokat kellene kiemelnem, akkor az a Szélvész és a teljes Horváth Martina/Dudás Ivett vezette blokk (Töltés-Napút-Sirály-Köszöntsd a hajnalt) volt. A Fehérvasárnap még úgyis megindító koncertzárás volt, hogy sajnos Kátai Tamás beszédéből csak foszlányokat lehetett érteni.
Az élő tagságra nem lehet panasz: a hangszeres szekció tette a dolgát, az már inkább a koncerthangzás hibája, hogy pár apróság elveszett menetközben. Az énekesfront erős volt, és mind a négy énekes jó teljesítményt nyújtott. Az énekeshölgyek produkciója persze profi volt, Dudás Gábor a maga megrendíthetetlen szikla módján stabilan hozta a dallamos éneket, de nálam egyértelműen Bokodi Bálint vitte el a show-t aki ha megjelent a színpadon, akkor biztos, hogy mozgalmasságot és dinamikát vitt a koncertképébe (mellé szuperül hozta az extrém vokálokat).
Rajongóként nehéz lenne kritizálni a zenekart, a technikai problémák ellenére is egy nagyon élvezetes koncert volt, azonban a dallista remélem, hogy még csiszolódik. Illetve nagyon hiányzik egy igazi billentyűs szerintem a színpadról (a billentyűs és sampleres dolgok felvételről mentek). A mostani felállás nagyon gitárcentrikus és ez meghatározza a dalválasztást is, viszont úgy érzem, hogy ezzel a koncertező felállás féloldalasan mutatja be a Thy Catafalque életmű egészét, mert az igazán játékos, finom vagy avantgarde cuccok kicsit kimaradnak. Persz jó lenne a hosszabb dalokból is hallani egyet kettőt. Arról nem is merek álmodni, hogy egy Molekuláris Gépezetek vagy egy Malmok járnak el lesz játszva, de egy Vashegyek jól esett volna.
Úgy gondolom, hogy ez a koncert egy zseniális erődemonstráció volt: hosszú évtizedek munkájával sikerült egy olyan „életművet” letenni, hogy igazából már most lehetne teljesen lecserélni mindent dalt és más dalokkal is ugyanilyen koncertet lehetne adni. Én azt kívánom, hogy eljusson oda élőben is a Thy Catafalque, hogy az igazán csemege és különleges dalok is bekerüljenek (Neath Waters, Űrhajók Makón, Az eső, az eső, az eső, Oldódó formák…, Malmok járnak, Hajnali csillag, Tsitsushka, Kiscsikó stb.). Bízzunk benne, hogy idővel nem csak a gitáros agresszió, hanem finomság és a játékosság is előjön, ami legalább annyira a TC hangzás része, mint a király riffek és együtt énekelhető dallamok.
2020 óta nem nagyon voltam koncerten (pár héttel ezelőtt a Hans Zimmer show volt talán az első nekem a Covid óta), szóval jól esett most kicsit elengedni magam. Mindenképpen egy emlékezetes koncert volt, és egy ígéretes kezdete valaminek. Kíváncsi leszek, mit hoz a jövő a Thy Catafalque számára.
Kavicsok a margón 
Ezzel egy időben kellett volna lennie az évek óta tologatott Nitzer Ebbnek ugyanott, de a buzik megint arrébb tették, gondolom háború / vírus / fejfájás miatt, ki tudja.
KedvelésKedvelés