Vidékek vannak idebenn: ez volt 2023

Az év végéhez érve elég közhelyes számot vetni az eltelt 365 nappal, de elég szép hagyományai vannak ennek a blogon szóval nem hagyom ki. Különösen azért, mert a december végül közel sem lett olyan pezsgő a blog szempontból, mint amire készültem még november elején.

Az idei év igazából lezajlott, a 2022-es kapkodás és rendetlenség egy része elmúlt, de nem mondhatom, hogy minden sínre került, sőt. Úgy érzem, hogy az év nagy része várakozással és befelé figyeléssel telt. Ennek voltak kifejezetten előnyös hatásai, de különösen októberig sokszor úgy éreztem, hogy valójában nem azt teszem, amit igazán szeretnék. Azt hiszem akkor sikerült ezt a belső feszkót feloldani, amikor elhatároztam, hogy a blogolást kicsit lejjebb tekerem. Vannak bennem témák, amiket meg is fogok írni, de ahogy már írtam, most máshol jár az eszem és máshol van szükség az energiáimra.

A külvilág idén kicsit el is ment mellettem. Igazság szerint a dolgok pont úgy zajlanak „odakint”, ahogy az elmúlt években, és nem érzem, hogy sokkal érvénytelenebbek lettek volna a korábbi állításaim. A dolgok állása miatt pedig részben a közönyt, részben a belső elvonulással reagáltam. A „polgári énem” nem örül ennek a kivonulásnak, de most ez az állapot sokkal kényelmesebb nekem. Többet nem is írnék a személyes ügyeimről vagy a nagy világmegfejtéseimről. Talán egyszer annak is eljön az ideje itt a blogon.

Viszont, hogy ne legyen negatív a végkicsengése ennek a bevezetőnek, el kell, hogy mondjam, hogy az idei eseménytelenség most kifejezetten éhessé tett új élményekre és tele vagyok tervekkel. Az alábbiakban a számvetésen túl az elkövetkezendő évre vonatkozó terveimről is szeretnék beszámolni. Kifejezetten inspiráltnak érzem magam, de ennek a blog jövendőbeli termésére komoly hatása lesz.

A blogról

Ami a blogot illeti, szerintem nem zártam végül rossz évet. Volt egy szép nagy cikk a szerepjátékon belüli románcról (aminek a megszületésére büszke voltam), a sárkányos toplista nagyot ment és sikerült be is fejezni, illetve az októberi hazai OSR-ról szóló cikksorozatom is nagyot szólt. Illetve sikerült a havi lemezösszesítőket is nagyjából abszolválnom (bár itt voltak az év végén összecsúszások). Igazából idén egészen blognak nézett ki az, ami itt az oldalon történt a rendszertelenséget leszámítva.

Persze nem lehet nem felhívni a figyelmet az elefántra a szobában: a decemberre tervezett cikksorozatom a Planescape-ről sajnos nem készült el. A cikksorozat vázlata elkészült, a bevezető cikk is megíródott, majd az anyag feldolgozásába egyszerűen beletört a bicskám. Nem adtam fel a témát, de nem merek még csak hozzávetőleges időpontot mondani, hogy mikorra fog elkészülni, és ha elkészül, akkor milyen formában publikálom (heti sorozatot vagy egy hónapos intenzív megjelenést választok).

Akiket érdekelnek a számok, nagyjából így nézett ki a blog termése és a legolvasottabb cikkek:

Megtekintések száma: 12 597
Látogatók száma: 5339
Hozzászólások: 69
Követők: 16
Posztok száma: 44

10. A magyar Old School Reneszánsz első tizenöt éve, ahogy én láttam – 4. rész: Mi történt a 2010-es években? Mit hozhat a jövő? [229]
Csodálom, hogy nem kavart negatív hullámokat ez a cikksorozat, vagy nem vették provokációnak. Köszönöm mindenkinek, hogy ilyen pozitívan fogadtátok az egész cikksorozatot!

9. Összeomlás után: mihez kezdjünk ezzel a helyzettel? [235]
Nem tudom, miért olvasták idén is ennyien ezt a 2022-es bejegyzést. Szerintem már annyira nem aktuális, de lehet, hogy én vagyok csak naiv.

8. Toplista a Dungeons and Dragons történetének minden sárkányáról 5. (30-1.) [240]

7. Egy szilveszteri játék: Phandelver elveszett bányája 2. [253]
Sokáig az első rész vitte a prímet, de valamiért idén rátaláltak. Vicces visszagondolni, hogy ez még a Covidos kijárási tilalmas idők emlékét idézi fel 2021-ből.

6. A magyar Old School Reneszánsz első tizenöt éve, ahogy én láttam – 2. rész: Egy régi új hang: Kard és Mágia illetve a hazai „hármas forradalom” [293]
Igazából a laudáción túl a hazai OSR hármas jellegére való rámutatás miatt érte meg képernyőre vetni.

5. A magyar Old School Reneszánsz első tizenöt éve, ahogy én láttam – 1. rész: Előzmények és kontextus [341]
Várható volt, hogy előkelő helyen fog szerepelni, hiszen ez volt a cikksorozat első része. Azt hiszem, hogy erre fognak a jövőben a legtöbbet hivatkozni.

4. Eredeti DnD 5e kompatibilis anyagok magyarul? Kinek? Mit? Egyáltalán minek? [348]
Inkább volt egyfajta ventillálás, mint átgondolt koncepció. Ennek ellenére sok visszajelzést kaptam a célokra és eszközökre vonatkozóan. Úgy érzem, hogy az év második felére lejárt a szavatossága.

3. Toplista a Dungeons and Dragons történetének minden sárkányáról 1. (86-81.) [362]
A cikksorozat első tagja, ami elég sok mindent rögzített előzetesen. Várható volt, hogy sokan lemorzsolódnak, pedig itt még csak innen indult be igazán a lista.

2. Kordokumentum: Kornya vs. Lux 2005-ból [372]
Jó időpontban jött ki a Kard és Mágia megjelenése környékén és szerintem kellőképpen clickbait volt a cím. Azért inkább a dokumentációs értékét szeretném hangsúlyozni.

1. Miért játszanál emberrel, ha van tiefling? Avagy a Dungeons and Dragons legjobb és legfontosabb fajáról [592]
Van egy olyan érzésem, hogy, aki valaha a blogomra tévedett az elmúlt években az már olvasta ezt a 2021-es cikket. Valamiért volt egy kisebb reneszánsza idén.

A blog jövőjére vonatkozóan azt tudom mondani, hogy nem tűnök el, vagy hagyom abba, de az elmúlt időszakban kevésbé éreztem, hogy van mit mondanom, vagy hogy akarok szerepjátékos tematikájú cikkeket írni. A jövőben kicsit másféle dolgokat szeretnék írni (aminek egyik első jelzése az év végi Húszoldalúban megjelent Cernunnoswald modultorzóm, aminek a teljes változatát szeretném kihozni). Illetve a Szerencsebirodalmak anyagait is szeretném teaselni itt.

De egyelőre most pihenek, szerintem januárban nem lesz semmi, de februárban visszatérek pár írással. De sokkal rendszertelenebbek lesznek a frissítések.

Itt szeretném ismételten megragadni a lehetőséget, hogy megköszönjem mindenkinek, aki az elmúlt évben a blogra tévedt, különösen a feliratkozóknak és azoknak, akik online vagy élőben jelezetek nekem bármit (akár dicsértek, akár a hibákra hívták fel a figyelmem).

Szerepjátékról: a színtér állása

Amennyire negatív voltam tavaly, most egy kicsit bizakodóbb vagyok a hobbi és a hazai közeg jövőjére vonatkozóan. Szerintem volt egy csomó tök jó dolog: új szerepjátékok jelentek meg: a Delta Vision persze szinte dömping érzetűen sok játékot ad ki (én még a Call of Cthulhut várom), és a korábbi egylövetűnek tűnő kis kiadók (AVU, Rollins) is vagy kiadtak valami mást vagy tervben van valami. A Kalandhorizont nagy dobása idén egyértelműen a Démonúr árnyéka volt, ami remélem, hogy megtalálja a közönségét, azt még nem tudom, hogy én fogok-e valaha játszani vele (szerintem a Cthulhu nyomában előbb kerül fel a repertoárra). 

Az év legkellemesebb meglepetése számomra a Heimurinn kiadásának célkeresztbe kerülése volt. Az egy évvel ezelőtti recenziómban már dicsértem eleget, és a szerzővel való beszélgetésünk alapján volt is hatása a végleges változatra, ami nagyon megtisztelő számomra. A hazai saját fejlesztésű szerepjátékok frontján 2024-ben egyértelműen ez a játék lesz a legnagyobb durranás (hacsak nem történik valami nagyon váratlan dolog).

2023-as hazai szerepjátékok terén megkerülhetetlen a Kard és Mágia második kiadásának megjelenése. Én úgy gondolom, hogy az elmúlt hónapokban eleget volt szó róla itt a blogon és a hazai szerepjátékos Facebook csoportokban is. Szerintem a játék kiváló lett, és innentől azért kell, hogy legyenek potenciális mesélők, és új kiadványok. Utóbbi szempontjából a december szerintem jól zárt [Két modul és az ingyenes pdf változat is kijött]. Szerintem összességében jó a buzz a játék körül (a MASZK sokarcú/sok álnevű trollján lépjünk túl), ezért talán, ha lesz egy állandó jelenléte a piacon, akkor bízzunk benne, hogy egy idő után nem csak a hobbin belülről lehet hozzá eltalálni, hanem azoknak is, akik kívülről érkeznek.

A magam részéről a KéM megjelenése egy dolgot eldöntött: az 5. kiadásos kampányomat még kipörgetem, de valószínűleg a következő kampányom már Kard és Mágián fog futni, és reményeim szerint ez lesz az alapértelmezett d20/DnD/kalandozó fantasy játékrendszerem. Illetve az év közepén körvonalazott problémámra (mit tegyek, ha közlési vágyam van és DnD-közeli alternatívát keresek magyarul?) elég jó választ adott. Habár a Szerencsebirodalmak három rendszerhez is szeretne támogatás nyújtani (DnD 5e, Kard és Mágia, Kazamaták és Kompániák), azért erősen afelé lökött a játék, hogy a KéM legyen az alapértelmezett szetting, amihez képest a többit stílus, hangulat vagy, más miatt nyúljak.

A megjelenéseken túli világ (ami a dolog lényegét érintené), azaz a játékos közönség és a közeg terén felemás az érzetem. A különböző Facebookos csoportok szerintem továbbra is a kiüresedés állapota felé mutatnak (az OSR Taverna üdítő kivétel, de rpg-szüzek bevonzására szerintem nem alkalmas). Mivel tudom, hogy a tőlem fiatalabbak a kívülről nem túl transzparens discord szervereken szerveződnek, ezért feltehetően a közeg sokkal pezsgőbb, de a Facebook aktivitás jelenleg nem túl inspiráló szerintem (vagy csak a platform enshitificationja gyorsult fel). Aztán az is lehet, hogy odahaza mindenki tök jól játszik és nincs szükséges másokra. A DnD csoport moderátoraként egyedül a fél-megélhetési könyvkereskedők tevékenysége az, ami lassan meghaladja az egészségügyi határértéket (különösen a csalók jelenléte riasztó), de ha az egymás játékáról vagy friss kiadványokról szóló diskurzus gyakoribb lenne, akkor talán nem is lenne ennyire zavaró.

Mert az az igazság, hogy az elmúlt másfél évben a nemzetközi vezető brand kiadói tevékenysége nem volt túl érdekes. Egyedül a Dragonlance kiadvány ütötte meg az ingerküszöböm és a hozzátartozó külön facebook-csoportban a kampánnyal ténylegesen játszók beszámolóit tök jó olvasni. A DnD-n túl pedig általában a különböző gimmickre épülő cuccok, vagy az n+1 OSR-klón játéka nem hozott lázba. Habár tök sokat költöttem idén a hobbira úgy érzem, hogy 2024-ben sokkal kevesebbel is be fogom érni. Ami otthon van abból is tök jól fogok játszani. Csak közben az online közeg az, ami kicsit üresnek tűnik.

Szerepjátékról: milyen volt nekem?

Sajnos idén sokkal kevesebbszer tudtam játszani, mint kedvem lett volna rá, de az általános kedvetlenség miatt talán nem is sikerült olyan jól rákészülnöm a játékaimra. Őszintén szólva idén volt egy általános kedvvesztésem, ami a hobbit illette (jól jellemzi a helyzetet, hogy szerintem egy-egy új metal/rock lemez jobba lázba hozott az írás szempontjából, mint bármilyen szerepjátékos téma).

A One Ring Beginner box moduljaival volt pár játékalkalom, és ígéretet tettem a játékosaimnak, hogy a (szerintem) gyenge modulokat egy saját kalanddal szeretném lezárni. A modul vázlata meg van, de a legelső kalandhelyszínnél elvesztem a részletekben, ezért újra kell írnom, hogy egyáltalán mesélhető és játszható legyen.

A Haladokló Nap Árnyékához (Mulhorand-kampányunk) nem volt erőm már folytatni a kalandbeszámolók írását, de érzetre lassan haladtunk. Volt, hogy hónapok elteltek a játékalkalmak között, illetve a játék összeszervezése idén extrán nehéz volt, ezért gyakran három játékossal nyomtuk a játékot. Összességében 15 játékalkalmunk volt, amely főleg a Meth-erdő dzsungelében játszódott. A játékosok utánajártak a korábban megölt zöld sárkány kincshalmának, és eközben belegabalyodtak egy Tiamat-hívű vadelf törzsbe és egy dzsungel mélyi különös romvárosba is ellátogattak. Az utolsó három játékalkalom ismét a civilizációról szólt, és Unther Vörös Menedék nevű városában jártak utána, hogy mégis ki is bérelhetett fel orgyilkosokat Methot megölésére. A játékosaim már 8-9. szintűek, szóval kanyarodunk fel a magas szintű játékra, de a kampánynak eleve nagyon eposzi lezárást szántam, szóval ideje lesz elkezdeni. Az a baj, hogy még rengeteg ötletem lenne, csak időm (és olykor kedvem) nincs úgy kidolgozni őket, ahogy szeretném.

Játék fronton a Katalónia-kampányunk sajnos tavasz óta nem folytatódott, de kicsit úgy is érzem, mintha elveszítettók volna a lendületet pár játékalkalommal korábban.

Ezen kívül volt egy pilot jellegű World of Darkness játékalkalmunk, amely a 70-es évekbeli Kingsporton játszódott és három játékos karakter (egy olasz kis maffiózó, egy PTSD-s vietnámi veterán szaki és egy Amerikába menekült egykori 56-os pesti srác) egy különös szellemjárásnak járt utána. A mesét sajnos nem fejeztük be, de egyszeri kiruccanásnak jó volt.

A november 25-i Kalandorok Társasága rendezvény nagy élmény volt. Délelőtt Ratface-nél játszottunk Kard és Mágiát, ami a körülmények szerencsétlen összejátszása miatt full impró lett, de a mesélőnk jól állta a sarat és szerintem jó hangulatú játék kerekedett. Délután sokadszorra játszottam Garabonciásnál Kard és Másodteremtést, ami tök jó Beowulf/Tizenharmadik harcos jellegű kaland lett.

Ami még a személyes szerepjátékos közszereplést illeti, rá kellett csodálkoznom, hogy idén két nagyobb anyagom részben jöttek ki a Húszoldalú hasábjain:

• A szetting elméletről szóló posztom részben után közlésre került a 2023/1. számban. Valószínűleg az eredeti kutatási terv már torzóban marad, de én azt hiszem le tudtam tisztázni magamban egy-két dolgot.
• Illetve egy tekintélyes része kikerült a Fehér kolostor című Helvéczia modulomnak a 2023/4. számban. Ez a modul szettingjét tartalmazza, de a dungeon jellegű kalandhelyszíneket nem. Tavasszal két csapattal is szeretném tesztelni még a kész  modulomat, hogy aztán az év második felére publikálható állapotra hozzam. Reményeim szerint 2024 végére teljes egészében kijöhet a cucc.

2024-ben kicsit igyekszem a főkampány melletti tevékenységemet is felpörgetni. Garabonciás Legyek és pókok kampányában meg volt decemberben a 0. játékalkalom és egy Corufaun nevű lothlorieni tünde hagyományőrzőt fogok játszani.

Reményeim szerint közben sikerül ráfordulni a Zöld Hold órái című kalandot is megírni. Illetve, hogy ne öncélú szettingépítés legyen, akarok mesélni a készülő Szerencsebirodalmak világán is valamit (hogy one-shot vagy rendes kampány lesz, még kiderül). Illetve jó lenne a legközelebbi KaTán mesélni (just sayin’).

A nagyon távoli terveim közé tartozik az, hogy ha lezárom 2024-ben a Mulhorand kampányt (igen valószínűtlen), akkor 2025-ben vagy 2026-ban tartok egy „No d20” évet, amikor nem játszom vagy mesélek olyan rendszerben, ami d20-at használ és előveszek egy csomó olyan játékot vagy kampányötletet, amik a fiókban vannak (Mouse Guard, Legend of the Five Rings, Évszázados World of Darkness-kampány Kingsportban, Avatar Legends rpg). Ha a kihívást valószínűleg nem is fogom elkezdeni, de a fenti négy játékból egyet szeretnék elkezdeni, illetve rákészülni.

Zárásként annyit tennék puha ígéretként, hogy február végén valami ki fog jönni demó szintjén a Szerencsebirodalmak szettingemhez. Persze, sok múlik azon, hogy a szűk körű terjesztés után milyen visszajelzéseket kapok.

Zene

Idén kifejezetten kampányszerűen hallgattam újabb zenéket (jelentős részükről be is számoltam röviden a blogon), de így is rengeteg dolog kimaradt. Viszont pont emiatt egy-egy új lemezben nem tudtam talán annyira elmélyedni, mint szerettem volna. Illetve a idén nem osztottam meg „legtöbbet hallgatott régi lemez” cikket, mert a Ghost Imperáját rongyosra hallgattuk idehaza, de egy tavalyi lemez szerintem nem régi, és teljes egészében nem hallgattam egy egész régi lemezt idén annyira, hogy végig kísérte volna az évemet.

A Top 25 legjobb dal és Top 25 legjobb lemez listámat külön posztba szerkesztettem, szóval ez most a „resztli” azoknak, akik csak gyors benyomásokat szeretnének. Összességében az idei évben is sok jó dolgot hallgattam, de éreztem, hogy kicsit dallamosabb irányba mozdultam a tavalyi sok extrém black/death metal után.

Legjobb borítók

Továbbra is egy vizuális analfabéta vagyok, de ez nem akadályoz meg abban, hogy egy rövid listát idetegyek.

Dupla lemezes borítók

Idén két zenekar is hozott ki egy napon dupla lemezt, amelyeknek a borítója valamilyen szinten összefüggenek. Ezekről szerettem volna megemlékezni, még ha a lemezek maguk annyira nem tetszettek (talán az The Acacia Strain lemezek jobbak voltak).

Ulthar: Anthronomicon és Helionomicon

The Accacia Strain: Step Into the Light és Failure Will Follow

Sárkányos különdíj

Twilight Force: At the Heart of Wintervale: A sárkányos metal borítók szempontjából nem voltunk nagyon eleresztve idén, de ez egy szép és látványos darab.

WTF különdíj

Thy Catfalque: Alföld: Nem tudom, mi volt a kompozíció mögötti elgondolás, de nagyon vicces az összkép.

Toplista

10. VV – Neon Noir: Ez lehet, hogy furcsa lehet, de szerintem nagyon szuggesztív borító lett a fátylas Ville Valloval.

9. Enslaved – Heimdal: Lehet, hogy közhelyes, de imádom ezt a zord északi hangulatot.

8. Bell Witch – Clandestine Gate: Persze, a banda Mirror Reaper lemezének borítójához képest fasorban sincs, de ez a Hyeronimus Boscht idéző borító így is nagyon bejött.

7. Gatekeeper – Western Shores: Szerettem ezt a fantasy beütésű borítót. talán semmi extra, de hangulatos.

6. Deadly Carnage – Deep Blue: A japán ukiyo-e stílust idéző borító egy szuper dallamos progmetal lemezt takar. Sajnálom, hogy végül nem hallgattam annyiszor, mint szerettem volna. De a borító maradandó lett.

5. Cattle Decapitation – Terrasite: Igazi gusztustalan és brutális testhorror. Nagyon emlékezetes volt idénről

4. Aetherian – At Storm’s Edge: Nem tudom elmondani, hogy mennyire megnyugodtam, hogy ez nem AI hanem egy valódi művész valódi alkotása. Sajnos lemez középszerű volt, de a borító nagyon bejött.

3. OK Goodnight – The Fox and the Bird: Úgy tűnik, ez a régi mesekönyv/képes könyv stílus a gyengém (lásd tavalyról a Crippled Black Phoenix lemez borítóját). Emlékezetes és szép borító, pont illik az egyébként kiváló prog rock/metal lemezhez.

2. King Gizzard and the Lizard Wizard – PetroDragonic Apocalypse…: Ez a 80-as évek olcsó ponyváit idéző borító nagyon tetszett. Elvileg nevezhetném sárkányosnak is, de inkább dinós.

1. Haken – Fauna: Annyira bejött ez a színes és részletgazdag borító, és a lemezt is vártam. Ennek ellenére sajnos a lemez annyira nem jött be. Ha olyan jó lett volna a zene, mint a borító, akkor simán az év lemezét hozta volna a Haken legénysége.

Legjobb énekesek (női)
Mlny Parsonz (Royal Thunder): A Royal Thunder olyan, mintha Black Sabbathba Ozzy helyett Janis Joplin vették volna be annak idején. Fantasztikus Parsonz egy fantasztikus blues rock énekesnő (mellé még basszusozik is), és a Royal Thunder idei lemezét a sztartoszférába emelte idén.

Futottak még:

Casey Lee Williams (OK Goodnight): Másoknak talán a RWBY című sorozatból lehet ismerős, de az idei OK Goodnight lemezen fantasztikusat énekelt minden stílusban és módban. Nagy felfedezés volt számomra. Referencia dal: The Fox and the Bird.

Elisa Giulia Teschner (Ellereve): Semmiből jött hangualtos alter goth rock/metal project, amely kicsit a Myrkur/Sylvaine által kitaposott egyszeméyles női metal projectek számát gazdagítja, de itt nincs hörgés és igazán extrém durvulás. Cserébe úszik a Chelse Wolfe-ra és Emma Ruth Rundle-re emlékeztető sötét és folkos hangulatban. Referencia dal: But Nowhere.

Ninet Tayeb (Steven Wilson): Itt csaltam, mert gyakorlatilag egyetlen dal miatt került ide, de a Steven Wilson szóló The Harmony Codex-en a Rock Bottom című dalban akkorát duettezik, hogy szinte el is lopta a show az egész lemezre. Referencia dal: Rock Bottom.

Riikka Hatakka (The Hanging Garden): Talán nem volt annyira feltűnő és extravagáns, de nagyon szépen simul bele a hangja ebbe a zord gothic doom lemezbe. Ezt a férfi hörgés/törékeny női ének dinamikát imádom, ezért a képlet női tagját muszáj volt kiemelnem. Referencia dal: The Garden.

Robin Wattie (Big|Brave): Jó lemez volt (még ha nem is a legjobb idén), amelyet főleg Robin Wattie szenvedélyes és kiakadt éneklés/kiabálás nagyon emlékezetes volt. referencia dal: cravers, farriers and knaves.

Legjobb énekesek (férfi)

Makó Dávid (The Devil’s Trade): Nagyon nem hallgatok magyar zenét, de a Thy Catafalque mellett a The Devil’s Trade is óriási a kedvencem. Már 2020-ban is ő volt az év férfi énekese számomra, és idén sem hallottam még egy ilyen őserejű, érzelmes és szép éneklést. Különösen a magyar nyelvű dalok ütöttek nagyot.

Futottak még:

Daniel Tompkins (Tesseract): A csávó egy zseni, és egy dalon belül is olyan sokszínűen énekel, hogy leesik az ember álla. Nagyon jól átgondolt éneklés volt. Referencia dal: Legion.

Ryan Abel (Bear Ghost): Helyenként olyan volt, mintha Freddie Mercuryt hallanék, de ha ez a párhuzam blaszfémikusnak is hat, akkor is óriásit énekelt az idei Bear Ghoston. Refencia dal: Rivers is a Vampire.

Damna (Elvenking): Az év legjobb power metal éneklését produkálta, emellett extrém vokálokban is kellőképpen karakteres és emlékezetes dolgokat csinált. Referencia: Bride of Night.

Stu Mackenzie (King Gizzard and the Lizard Wizard): Tudom, hogy a King Gizzard főszabály szerint nem metal és rock zenekar, de ettől még ez a fasza stoneres férfias éneklés és szövegköpködés nagyon működött. Bónusz: az év legfülbemászóbb torokhangú kántálása. Referencia dal: Motorspirit.

Vessel (Sleep Token): Bevallom, nekem nagyon tetszett ez a rnb-be oltott már-már Imagine Dragonsos sound. De pusztán az, hogy ilyen emlékezetes énekdallamokkal van tele a lemez szerintem óriási fegyvertény az idei év legdurvábbat robbantó zenekarának titokzatos, maszkos énekes-dalszerzőjétől. Referencia: Ascensionism.

Legjobb extrém vokalisták (hörgés és károgás)

Travis Ryan (Cattle Decapitation): A veterán death metal zenekar vokalistája midnent hozott a hörgésektől a goblinhangokon át a tiszta énekig. A Cattle Decapitation fantasztikus lemezt tett le idén az asztalra, és Travis Ryan etalont állított fel arra, hogy hogyan is kell egy extrém metal zenekar vokalistájaként működni.

Futottak még:

Alma Alizadeh (For I Am King): A holland melodeath zenekar szemüveges hipszter énekesnője elég szórakoztatóan hozta azt, amit tavaly a Venom Prison Larissa Stuparja is megcsinált: erős, kompromisszm mentes metalocore vokálok egy egészen jó metal lemezre. Referencia dal: Liars.

Haela Hunt-Hendrix (Liturgy): Azzal mentem magam ki, hogy döntsek arról, hogy a női vagy a férfi kategóriában van-e helye, hogy ide soroltam (különösen, hogy percre lebontva az extrém vokálok vannak túlsúlyban). De egyébként a Liturgy idei elég avantgarde black metal lemezének minden hibája ellenére Haela Hunt-Hendrix károgása és tiszta éneke egyaránt kiemelkedő volt, és nem csak technikailag hanem érzelmi töltet szempontjából is. Midnen más mellébeszélés. Referencia dal: Antigone II.

Martin „M.” Hellion (Sulphur Aeon): Sajnos nem tudni, mi az idei év legjobb metal lemezének énekesének neve, de ilyen bődületesen jó hörgéseket kevés lemezen hallottam. A cthulhoid Nagy öregek büszkék lennének egy ilyen főpapra. Referencia dal: Arcane Cambrian Sorcery.

Thomas A.G. Jensen (Saturnus): Jensen nyálban és mindenféle gyomornedvekben úszó brutálisan szomorú hörgései és melodramatikus spoken word részei sebzett óriás módjára zúztak végig az idei év egyik legjob death-doom lemezén. Referencia dal: The Calling.

Toni Hatakka (Hanging Garden): A 90-es évek legjobb gótikus metal zenekarait idéző hörgéseket és borderline Depeche Mode-os tiszta éneket hozó Toni Hatakka lehet, hogy nem csinált semmi egyedit, de én annyira szeretem ezt a stílust és annyira imádtam a Hanging Garden idei lemezét, hogy itt volt a helye. Referencia dal: Construct.

Legjobb gitárlemez

King Gizzard and the Lizard Wizard: PetroDragonic Apocalypse…  Az év legnagyobb örömzenélését hozták össze az ausztrál srácok, és objektíve a legjobb rock lemez volt, amit idén hallottam. Voltak technikásabb és villantósabb gitárlemezek idén, de kevés volt szórakoztatóbb.

Futottak még:

Blackbraid – Blackbraid II.: Nincs is jobb, mint amikor egy black metal zenekar felfedezi a tremoló riffeken túl létezik groove és dallamok is. Pofátlanul jó headbang alapanyag lett. Referencia dal: Twilight Hymn of the Ancient Blood.

Hell Ripper – Warlocks Grim & Withered Hags: A black metal és speed metal társítása elég egyedi kombó, de emellett még rohadt élvezetes lett ennek az egyszemélyes projectnek az idei albuma. Referencia dal: The Cursed Carrion Crown.

Night Verses – Every Sound has a Color in the Valley of the Night Part 1.: Ez a kategória nálam sosem a lejátszott akkordok/másodperc és lekövethetetlen technikáról szólt, de itt azért meg kell hajolnom Nick DePirro nagysága előtt. Referencia dal: Arrival.

Orbit Culture –­ Descend: Nagyon jól lehetett bólogatni a svéd death metalosok riffjeire. Referencia dal: Vultures of the North.

Scar Symmetry – The Singularity (Phase II – Xenotaph): Talán dalok szintjén nem volt annyira erős, de az elmúlt években a Meshuggahban vendégeskedő Per Nilsson nagyon odatette magát. Melodeath extravaganza csúcsra járatva! Referencia dal: Scorched Quadrant.

Legjobb vagy legemlékezetesebb gitárszólók

A modern metalban a gitárszóló egy veszélyeztetett állatfajta (a breakdownok vették át a helyüket), de ettől én még old school csávóként ezeket tartom számon. Az idei év egyik legkedvesebb szólója pedig:

Eternals (Excalion – Alkesi Hirvonen): Igazából az Excalion teljes lemezét ide lehetne citálni, nem voltak tökéletes lemez, de Aleksi Hirvonen olyan szép és ízléses gitárszólókkal tömte meg a dalokat, ami előtt muszáj leborulnom. nekem az Eternal végén hallható gitárhősködése tetszett a legjobban.

Futottak még:

Closing the Circle (Saturnus – Indee Rehal-Sagoo): nyolc percet kell érte böjtüölni, de szerintem megéri ezért a szép szólóért. Alapvetően az egész lemezen óriási teljesítményt nyújtanak a banda gitárosai riffek és harmóniák terén.

From the Inside (Orbit Culture – Richard Hansson): A szuper riffek és ragadós refrénen túl a dal végi gitárszóló mindenképpen említésre méltó. Nagyon epic.

Live to Live (Royal Thunder – Josh Weaver): Imádom ezeket a lassú, érzelmes blues rock szólókat.

Seven Crowns and Seven Seals (Sulphur Aeon – Andreas „A.” Koort): Tök jó klasszikus gitárszóló az év egyik legjobb dalában.

The Undying Flames (Obsidian Tide – Oz Avneya): A dal második felében hallható év egyik legjobb igazi progresszív metalos gitárszólója. A trió felállás miatt a feszes ritmusszekció bőven hagy teret ennek az extravagáns zenei teljesítménynek.

Legjobb videók

6. Angus McSix – Laser Shooting Dinosaurs: 2023 egyik emlékezetes dala volt, de nem fog felkerülni a legjobbak közé. Ennek ellenére ez a szándékosan gagyi rajzfilm klipnek itt a helye. Ha egyszer meghallgattad, akkor a refrén örökre vele marad.

5. Self Deception – PSYCHO: A dal egy óriási Bring Me the Horizon nyúlás (That’s the Spirit), de annak egészen jó. A videoklip szerintem egészen szuggesztív lett.

4. Archspire – Bleed the Future: A két évvel ezelőtti lemezükhöz készített dalhoz egy jelentős nyolcvanezer dollárnyi összeget kalapoztak össze a rajongóktól és ez meglátszik. A tagok Juno Award utáni bulijának kisiklását megfilmesítő klip midnen horror rajongónak kötelező. Bónusz: DnD utalás!

3. Nanowar of Steel – Disco Metal: Itt óriási bajban voltam, mert szinte a lemez összes videoklipje zseniális lett. A Sober Alestorm-paródiájának animációs klippje szuper volt. A Winterstorm of the Night-ban a tagok bolhának öltözve zúznak. A Pasadena 1994-ben sikerült a Sabatonos Joakim Brodént bevonni a bohóckodásba. A Protocols (of the Elder of Zion) of Love Backstreet Boys és konteó utalásaival, illetve más szédületes hülyeségekkel nem is értem hogyan nem akasztotta ki az Youtube algoritmusát. Végül az euro disco/horror tematikájú Disco Metalt választottam, a moonwalkozó Dante miatt.

2. AHAB – Colossus of the Liquid Waves: Király stop motion videoklip, amelyben egy tengermélyi kalandra indulunk. (heavy funeral doom noises starting)

1. Falling in Reverse – Watch the World Burns: Ronnie Radke valószínűleg egy seggfej, ez a klip meg egy óriási egotrip, de annyira jól néz ki, hogy nehéz neki ellenállni.

Lemezek, amik jó kritikát kaptak másoktól, csak nem értem, miért

Avenged Sevenfold – Life is But a Dream: Óriási blöff vagy egyszerűen csak túl nagyot akartak markolni, de művészileg még nem tartottak ott. Egy Mr Bungle tributre-ra elég, de szerintem kínos volt. Ennek ellenére sokan védték azzal, hogy milyen ambíciózus és egyedi volt. Igen, de ezt lehet sokkal jobb ízléssel csinálni (mutogatnék a Bear Ghost Jiminy című lemeze felé).

Dodheimsgard – Black Medium Current: Én ezt a zenekart nem értem, és valószínűleg sosem fogom. Vagy csak be vagyok oltva a norvég avantgarde metallal szemben (vö. az Arcturus Masquarade Infernale-ját sem szeretem). Teljesen elment mellettem a lemez, pedig többször is neki futottam.

Metallica – 72 Season: Félreértések elkerülése végett: nem a TOP3 Metallica lemezemhez (Load, Ride the Lightning, And Justice For Al..) fogható anyagot, de még csak nem is egy új Black Albumot vártam tőlük. Egy öreges rock/metal lemezt vártam, nagyjából olyat, mint a Black Sabbath 13-ja volt. Ehhez képest ez egy unalmas és dinamikátlan középszer volt, amibe mintha egy automata dobálta volna be a riffeket. Az, hogy a mainstream zenei sajtó felteszi az év lemezei közé, az nem probléma számomra (az lenne a meglepő, ha nem így lenne), hanem az, hogy zeneileg elvileg komolyan vehető ízlésű emberek szeretik. Csak én nem hallok valamit? Na jó, az Inamorata középső basszusgitár kiállása menő volt.

The Ocean – Holocene: Kezdem elengedni, hogy a zenekar a Pelagial után bármi érdekeset és maradandót fog írni.

Wayfarer – America Gothic: Amennyire imádom a country/western black metal koncepciót, annyira nem tudtam szeretni. Talán legközelebb.

Koncertélmények

Az idei év tematikája a kimaradó koncertek voltak. Valahogy vagy a körülmények vagy a saját időhúzásom miatt nem jutottam/unk el koncertre. Ami kimaradt és kicsit már bánom: Lorna Shore, Saturnus, Insomnium, Bring Me the Horizon/Spiritbox, Aephenemer, The Architects/Sleep Token.

Ahova eljutottunk az a Hans Zimmer idei koncert showja volt, ami szerintem idén sokkal jobb volt, mint a tavalyi. A Gladiátor zenéjét Lisa Gerrarddal hallani igazi katarzis volt, de a Dűne is nagyon működött élőben. 2024 nagy terve, hogy elmegyünk Bécsbe, hogy szimfonikusokkal is meghallgassuk ezeket a szerzeményeket, mert jó ez a szimfonikus metal hangzás, de kicsit kevesebb látványos show-val (az Interstellar alatti légakrobatika során annyira arra koncentráltam, hogy szegény csaj le ne essen, hogy végül pont az életmű legszebb zenei témájára nem tudtam 100 %-osan figyelni) és több zenével is el tudnám viselni.

Ezen kívül az A38-as Thy Catafalque duplakoncert első napját is elcsíptük (a második napot kihagytam, mert a KaTa fontosabb volt). A Kaláka mint előzenekar nagyon jó volt, de most a Thy Catafalque kifejezetten csalódás volt, nagyjából az első pár dal lement, majd a Fekete Mezőkön közepén bezuhant a zenekar technikai és talán más személyes bakik miatt. A technikai problémákon még túl is tudnék lépni, de az ének onnan az első sorokból alig volt hallható és valahogy az egész nagyon zajos és kásás volt. De tök jó volt az Esőlápást vagy az Űrhajók Makón hallani. Annak viszont örültem, hogy a Minden test fű végére most odatették az outrót. Nekem az Akváriumos koncert tavaly óriási katarzis volt, de itt most nem működött a produkció. Plusz a rotálódó énekesek miatt az egész produkciónak van egy fajta nem-jelenlét jellege. Ennek ellenére nincs bennem harag, csak szorítok, hogy az idei lemezzel együtt ez ne valami lejtmenetnek az első jele legyen.

Legnagyobb zenei csalódások

Liturgy Red Crown II című dala: Ez inkább WTF kategória, mint csalódás, de mindenképpen meg akartam említeni, mint azt a dalt, ahol egyszerűen nem hittem a fülemnek. Belinkelem ide ezt a dalt abominációt. Nem is értem, hogy gondolta bárki is a lemez készítése közben, hogy ez jó lesz.

Metallica 72 Seasons lemeze: A nagyját elmondtam feljebb. Ennek ellenére én továbbra is szeretem őket és a régi lemezeiket bármikor meghallgatom, de szerintem ez a leggyengébb lemezük.

Nightwishcore zuhanórepülése: Nightwishcorenak nevezek minden olyan metal zenekart, amely klasszikus, tiszta női énekes felállásban nyomja függetlenül attól hogy power, szimfonikus vagy gótikus ágát viszi a stílusnak (többnyire azért a nightwishcore zenekarokban mind a három ott van). Egyszerűbben: minden, ami egyértelműen a Tarja és Anette érás Nightwish hangzását viszi tovább. Akármennyire derivatív és gejl zenét is játszanak ezek a zenekarok, a maguk módján tök megbízhatóak és pont jól egyensúlyoznak a pop és a metal között. Az elmúlt években mindig volt egy-két olyan zenekar, amely tök jó lemezt szállított a stílusban (Visions of Atlantis, Epica, Seven Spires, Deep Sun), ha már a Nightwish a saját maga tribute zenekarává vált. Azonban idén látványosan nem voltak igazán jó lemezek a stílusban. A Within Temptation teljesen elmerült ebben a modern djentes hangzású izében, és a Delain lemez nagyjából az első dal után földbe állt, de a többi kb. hasonló zenekar sem produkált semmi jót. Talán az év elejéről a Xandria okés volt, de az meg elképesztően hosszú és tömény volt abban a formában. Szóval most várom, hátha 2024-ben több jó opera metalt kapunk.

Legjobban várt 2024-es megjelenések

Hogy mégse negatív hangulatban zárjam a posztot, most jöjjön egy kisjövőbe tekintés tíz zenekar, akiknek az új lemezét várom 2024-re:

Bell Witch – Future’s Shadow Part 2.: Az első lemez a maga 80 perces vánszorgásával érdekes élmény volt, és kíváncsi vagyok, hogy a három albumos körkörös ciklus hova futja ki magát. Remélem, nem kell sokat várni. [Megjelenés: ???]

Borknagar – Fall: A 2019-es True North után jó lesz újra meghallgatni, mit hoztak össze a legendás norvég black metal zenekar. A decemberben kijött Summits egész jó volt. [2024. február 23.]

Chapel of Disease – Echoes of Light: Sajnos a zseniális 2018-as lemezük óta a zenekar tagsága teljesen megváltozott, de a zenekar főnök Laurent Teubl idei Sulphur Aeonos közreműködése alapján és a december kiadott Shallow Nights alapján bizakodó vagyok. [2024. február 9.]

Dream Theater: Itt még semmit nem tudni, de Mike Portnoy visszatérésével hátha új lendületet kap a banda zeneszerzése is.

Exit Eden – Femme Fatales: Tudom, hogy ciki, gejl és béna, de nem tudok ellenállni ennek a metal cover projectnek. Az első lemez „pop slágerek szimfonikus metalba oltva” formulája nálam működött mint bűnös élvezet, és az ünnepek előtt kijött Separate Ways feldolgozás is jól sikerült. Ha lesz rajta négy jó dal, akkor már elégedett leszek. [2024. január 12.]

Night Verses – Every Sound Has a Color in the Valley of the Night Part 2.: Az idei zseniális lemezük folytatásában továbbra is zseniális instrumentális metalt várok. [2024 elején]

Nightwish: Annyi bizonyos, hogy idén csak ezen dolgoztak és után szünetet tartanak. Jó lenne, ha végre írnának egy jó lemezt Floor Jansennel. [Megjelenés: ???]

Oceans of Slumber: Idén kalapoztak, hogy Bogotában felvegyék az új lemezt. A közösségi médiában pedig égre-földre esküdöztek, hogy egy cinematikus, progresszív, súlyos lemezt raknak össze. A zenekar főnöke/dobosa Dobber Beverly nekem kicsit hangembernek tűnik, de eddig nem nagyon fogtak mellé. Bízom, hogy 2024-ben a Season of Mist kötelékében végre megtalálják a helyüket és jön a megérdemelt áttörés. [Megjelenés: ???]

The Reticent: Annyi biztos, hogy Chris Hathcock két lemezt is megírt már, de pénzügyi és egyéb okokból még felvenni őket. Nagyon szorítok, hogy a The Oubliette után újabb felkavaróan szomorú progresszív metal lemezt kapjunk. [Megjelenés: ???]

Ha idáig eljutottál, akkor egy igazi hős vagy! Zárszóként csak szeretném megköszönni, hogy követed a blogot! Boldog és élményekben gazdag új évet kívánok!