Megjegyzés: egyáltalán nem követtem az eredeti játékközvetítéseket, ezért mint adaptációt nem tudom értékelni. A sorozatra egy saját lábán megálló dologként tekintek. Ha tévedek, félreértek, esetleg valami szellemes utalás, vagy easter egg elmegy mellettem, akkor az erre vezethető vissza. (Utólag a Youtube alapján azért próbálok kiokosodni, illetve mióta megírtam ennek a cikknek az első változatát már a 7-8. epizódnál járok az eredeti Vox Machina közvetítésekben)
Az első évadról írt cikkemet itt találjátok meg.
A cikk mérsékelten spoileres.
Megérkezett a Legend of Vox machina második évada, ami jött látott és amellett, hogy emelte a tétet, szerintem minden szempontból javult az első évadhoz képest. Egy sokkal egységesebb, kevésbé edgy (értsd: kevesebb öncélú kamaszokra hangolt humor) évad jött ki, ami megtartott egy csomó dolgot a szerepjátékos gyökerekből adódó furcsaságokból és mellé sikerült a karaktereket tovább mélyíteni.
Az évad nagyrészt azzal foglalkozik, hogy a legutóbbi évad végén érkező sárkányok feldúlják Tal’Doreit, romba döntik a birodalmat és a csapat kényszerűségből varázstárgyak után kutatnak, amelyekkel képesek lehetnek elpusztítani ezeket a lényeket. A kalandok során, a fantasy műfaj szabályai szerint nagy utat tesznek meg, változatos környezetben, szörnyeket ölnek és különleges barátokra tesznek szert, és az évadvégére sikerül kisebb győzelmet aratni a Chroma Conclave felett.
Az első évad erénye a csapat-fókuszáltsága volt, és ebből sokat kapunk, de láthatóan úgy lettek strukturálva az egyes részek, hogy mindig egy-egy karakter (vagy két karakter kapcsolata) legyen fókuszban a kalandok során. Sokkal többet látunk a főszereplőink múltjából, ami tök jó volt, de az egyes részeknél azért időről-időre egyes szereplők kicsit háttérbe húzódtak. Összességében egy-két kicsit filler jellegű epizódot leszámítva szerintem ügyesen sikerült a csapat és a sok karakter között ügyesen zsonglőrködni (egyedül szegény Percy-vel bántak el, de erről később.)
Vizuálisan a sorozat továbbra is jól néz ki, semmi kreatív meglepetés vagy extravagáns megoldás. De ez a nyugati anime jellegű stílus nekem tetszett. Az elején furcsa volt, hogy a sárkányok és más mitikus szörnyeknél nem „hagyományos”, hanem digitálisan rajzolt figurák voltak. Jól láthatóan ez egyfajta kreatív vízió miatt volt így, és az elején nem tetszett, hogy ennyire „leesnek a vászonról”, de elfogadtam, mert végül is kifejezi azt, hogy ezek nem mindennapi lények a világban.
Ha az alapján vizsgálom a sorozatot, hogy mennyire hitelesen mutatja meg a DnD szabályokat vagy varázslatokat, akkor szerintem a második évadra kicsit lazábban kezelték ezt a dolgot, továbbá az egyes karakterek erőszintjét és képességeit. Ebből a szempontból továbbra is Keyleth druidikus mágiájának ábrázolása az, ami közelébe sincs annak, ahogy egy átlagos druida működik, illetve amennyire sok alakváltás volt az első évadban, annyira eltűnt a másodikban.
Azért, hogy kicsit strukturáltabb maradjon az írásom tartom magamat az első évados ismertetőm szempontjaihoz. Először beszélek a karakterekről egyenként, aztán elmondom, mi volt az az öt dolog, ami nekem nem tetszett, és tíz dolgot, ami viszont igen (azért tíz, mert ennyivel jobb a második évad).
Karakterek
Grog: amennyire egypoénos karakter volt, az első évadban, itt sikerült szépen kibontani. Az átkozott pengés történetszál ügyetlenül volt megoldva, de az egész évadon átívelő fejlődéstörténete nagyon jól működött. Travis Willingham nagyon jól játszik, az évad második évadában összetört nyöszörgő hangjától mindig nagyokat röhögtem.
Keyleth: Továbbra is cuki, de nagyon háttérbe húzódott ebben az évadban, még a neki dedikált epizódban is kicsit jellegtelen volt. Persze van pár jó poén (amikor betépés után mániákusan magyaráz a természettel való egyesüléséről). Meglepett, hogy Keyleth és Vax románca ennyire eltűnt, de azért apróbb utalásokból látszik, hogy van ebben jövő. Az armentheje még mindig kicsit a háttérben van, de annyit tudok, hogy az még fontossá fog válni.
Percy: Nem tudom, hogy az eredeti streamben a játékosa sorozatban nem dobott 5-nél nagyobbat, vagy mi történt, de amennyire érdekes és kompetens karakter volt az első évadban annyire le lett nullázva. Folyamatosan mindenben felsül (nemesi tekintélye lenullázva Vasselheimben; a Tündérvadonban gőze sincs arról, hogy mi történik körülötte, pedig elvileg mindent elolvasott stb.) és csetlik-botlik végig az évadon. Az árnyéklény eltűnésével igazából az a csávó lett, aki durrogtat és „Okoska törp” módjára magyaráz a többieknek. Illetve az egyik társa halálát okozza, ami igazából nem lett kibeszélve.
Pike: Őt továbbra is szeretem (imádom Ashley Johnson hangját), most nem volt semmi műdráma körülötte, de a Groggal való barátsága az egyik legszívmelengetőbb aspektusa a sorozatnak.
Scanlan: Amennyire utáltam az első évadban, annyira megkedveltem a mostanira. A poénjai jók voltak, és csendesen építik a drámáját és (feltehető) meghasonlását. Az ő jövőjére vagyok a legkíváncsibb. Szerintem sikerült szerethetőre írni a furcsaságait.
Vax: Azt hiszem ebben az évadban sikerült karakteressé és érdekessé válnia. Az évad elsőfelében lassan épülő Hollóistennő szál kellemesen baljós volt, és nagyon szép szimbólum volt, ahogy elvágta az istennő az aranyszálat az ikertestvére és közötte, ezzel szimbolikusan is önállóvá vált. Az évad második felére talán nem építették ilyen határozottsággal a karaktert (megvan a tápos varázstárgya, innentől csak le kell zúzni mindenkit), de ettől még bírom. Liam O’Brian-nek tökéletes komor hős hangja van.
Vex: A karakterben a Jaheira-energiák még mindig ott vannak, Laura Bailey hangját továbbra is nagyon jó hallgatni. Trinket hangsúlyosabb jelenlétének örültem (vicces, hogy gyakorlatilag pokémon lett belőle). Az apjával való kapcsolata és az ezzel összefüggő személyes konfliktusa kicsit meh volt, de gyanítom, hogy itt a játékalapanyag is ilyen kurtán-furcsán varrta el ezt a szálat.
5 dolog, ami nem tetszett
5. A Tűzkapus epizód (6. rész). Látványos és akciódús epizód volt, de valahogy érdektelen. Ha volt filler epizód az évadban, akkor az ez volt.
4. Percy lenullázása. Erről írtam fent. Azok után, hogy az első évad háromnegyede róla szólt nagyon funkciótlanul téblábolt végig. Nyilván látszik a kibontakozó románc Vex-szel, de az sem volt igazán hangsúlyos. Több és jobban megírt Percyt a harmadik évadra!
3. Vex családi drámája (8.rész). Ez a rész egyszerűen túl érdektelen volt számoma. Az íj megszerzése körüli harc látványos volt, de mire eljutottunk oda, az nagyon kiszámítható volt átlag fantasy olvasó szemszögből. Mondhatnám azt is, hogy klisés volt. Vex és Vax apja pedig egy kétdimenziós seggfej volt. Talán ha valami apró utalás lett volna arra, hogy miért ilyen, vagy miért is vette gyerekként maga mellé őket, akkor lett volna valami. De így csak percek mentek el annak az igazságnak a néző fejébe verésével, hogy nem szerette az ikreket.
2. Az elátkozott penge történetszál kezelése. A vérivó intelligens elátkozott varázskard óriási toposz, de olyan ügyetlenül sikerült ezt végig vezetni, hogy az már kriminális. Az alapkonfliktus még működhetett volna (a kard az uralma alá hajtja Grogot és előbb-utóbb a barátai ellen fordítja), de a probléma az volt, hogy a baj mindenki számára nyilvánvaló volt. Igazából mindenki mondja „sötét varázstárgy ez”, és például Pike a Sunken Tomb epizódban megrettenve látja ahogy Grog vérben forgó szemmel üti a szörnyeket. És senki sem próbál beszélni vele. Ráhagyják. Ha nem tudnám, hogy mi a sorozat eredete, akkor óriási hibának tartanám, de gyanítom az volt, mint minden asztanál, hogy a játékosok úgy csináltak, mintha nem lenne gond (hiszen a társuknak van egy tápos varázstárgya) és inkább nem firtatják a karakterükkel, mert abból feloldhatatlan konfliktus lenne. Úgyhogy részről részre látjuk, hogy a kard gonosz, Grog küzd a befolyása ellen (nem túl meggyőzően), a többiek meg inkább félrenéznek, amíg aztán meg nem történik a baj. Aztán egyszerűen csak eltöri a mágikus kardot és lezáródik ez a történetszál. Annyi jó van az egészben, hogy a kard eltörése egy átkot hoz, érdekes következményekkel és valódi konfliktussal Grog szempontjából.
1. Vasselheimi időhúzás (2. rész). Ez az epizód részben olyan, mintha forgatókönyvírók karakterjegyzeteit (személyiség, téma, központi karakterkonfliktusok, célok) meganimálták volna és párbeszédekbe törték volna. A rész első fele átvezető volt (a város vezetőinek „A víz megmutatja az igazságot” és a megjelenő kép, mintha egy nagy kivetítőn néznék az eseményeket, nagyon béna volt). Aztán jöttek a próbatételek, amik arról szóltak, hogy minden karakternek elsőre látványosnak tűnő, de valójában tét nélküli jelenetben a fejére olvassák a saját központ konfliktusát, amit aztán az elkövetkezendő évadban kibontanak (kivéve Percy és Pike, mert az övék meg volt az első évadban). Osysa a szfinx nagyon jól lett megrajzolva, jó volt a szinkron hang is, de a jelenete nem volt túl jó (egyedül a Scanlannek címzett „Senkit sem érdekelsz” beszólása volt vicces a maga módján). Nagyon nem működött ez az epizód sajnos, ami talán az átvezető jellegéből adódott.
10 dolog ami tetszett
10. Zara és Kash. A tiefling reprezentáció még így is alacsony, de jó mellékszereplők voltak. Azt hiszem sokkal inkább ők jelentettek a csapatra veszélyt és nem a kazamata. Ennek ellenére nem lettek felkoncolva.
9. A Purvan-poén. A Purvan/perverz viccelődés a karakterek részéről az egyik leghitelesebb szerepjátékos poén és kikacsintás volt. Minden mesélő átélte már, hogy a menő nevűnek gondolt nem játékos karakterét lenullázzák a játékosok azzal, hogy valami kétértelmű vagy más szóviccet gyártanak a nevéből. (A feleségemmel összenéztük, és felidéztünk egy Soulafein/Szódafej poént, amit annak idején ők eleresztettek és akkor eléggé kiakasztott. Jót nevettünk utólag rajta.)
8. Pike és Grog barátsága. Nagyon szerethető párost alkotnak, és ez a teljesen őszinte mindenféle romantikus érzelmet nélkülöző barátságot nagyon jó látni. Életcélok: legyen olyan barátod, amilyen Pike és Grog egymásnak!
7. Sunken Tomb epizód (3. rész). Egy igazi klasszikus dungeon crawlt láthattunk végre (a médium korlátai között persze). Voltak csapdák (onnan tudjuk, hogy 5. kiadást játszottak eredetileg, mert hiába ügyetlenkedett és indított be minden csapdát Grog csak nem halt meg senki), szörnyek, fejtörők és fenyegető sötétség. A párhuzamosan felépített Vex és Vax múltját bemutató szál jó volt, különösen, ahogy a rész végén összeállt. Éppen hogy, de sikerült a melodrámán innen tartani a lezárást, habár a folytatás kicsit lenulláza ezt az óriási drámát. Persze azért tudott működni egy naiv nézőnek, aki nem ismerte az alapanyagot (nekem), mert itt volt vége az első etapnak (három részenként jött ki az évad) és várni kellett a folytatással egy hetet.
6. Kevdak és a góliátok. Nem tudom, hogyan sikerült elérni, de valahogy végig kompetens és fenyegető ellenfélnek tűntek. Kevdak vizuálisan és hangban is kellőképpen fenyegető miniboss volt. A nagy párbaj a tizedik rész végén király volt.
5. Tündérvadonos epizód (7. rész). Ez volt a legszórakoztatóbb rész számomra, hiba vált ketté a csapat, valahogy mindegyik tartogatott valami olyan dolgot, ami emlékezetes volt. A Tündérvadon designja jó, az akció pedig izgalmas volt. A betépett Vex és Keyleth vicces volt. A másik szálon végre lezárták az elátkozott kardos szálat Grognak, és összetörték a karaktert, ami rengeteg derültségre adott okot (azok a nyöszörgések és rinyálás). Pike és Scanlan útidala az utazási montázzsal egy apró csúcspont volt.
4. Matron of Ravens. Gondolom leánykori nevén Raven Queen lehetett (legalábbis arra asszociáltam). A 4. kiadás óta része a DnD multiverzumnak, és az évad közben jöttem rá, hogy az egyik legkirályabb istenség a játék történetében (de legalább is egy Top 25-be beleférne). Kellőképpen misztikus volt, erős szimbólumokkal, és összességében szépen volt felépítve az első négy részben ahogy egyre inkább a kezébe vette Vax sorsát.
3. Kamaljiori (6. rész). Osysa mint szfinx vizuálisan jól nézett ki, de a jelenete lapos volt és érdektelen, ezzel szemben Kamaljiori volt talán a legrondább digitálisan megrajzol lény az évadban, de a legszerethetőbb és legkirályabb (és mellé még méltóságát megőrizve vicces is). A próbája a maga kiszámítható módján okos volt. Scanlan dala pedig amennyire csöpögős volt, annál jobban tetszett. A rész végén, ha eddig nem utáltuk Umbrasylt, akkor innentől szerintem lángoló gyűlölettel viseltettünk iránta. Húszperc alatt megszerettetek velünk egy mellékszereplőt és elvették tőlünk, egyúttal súlyt adtak az évad főgonoszának. Szuper epizód volt.
2. A sárkányok, különösen Umbrasyl. A sorozat pilotjában már kaptunk egy sárkányt, de szerintem nem sült el igazán jól. Ehhez képest az első részben rögtön kapatunk négy sárkányt, és sikerült a belépőjüket nagyon megalománra venni. A sárkányok designja tökéletes volt, Thordak mint vörös sárkány szuper volt (a szinkronhang telitalálat), de a többi is jó volt. Tetszett, hogy mindegyikük képességét óriási léptékre emelték (pl: a zöld sárkány egész negyedeket beterítő mérgező lehelete). De az igazi király Umbrasyl a fekete sárkány volt. A szárnyáról és pofájából csöpögő sav jó ötlet amit át lehet venni, a tokájának gusztustalan savhólyagja jó vizuális elem volt. Mellé még vitte a hátán a sorozatot, mint az évad főgonosza. Meggyőződésem, hogy hiába az elkényeztetett és privilegizált vörös sárkányok a DnD címerállatai valójában mindig is a fekete sárkányok vitték a hátukon a brandet és ezt az igazságot Umbrasyl tovább erősíti.
1. Emon elpusztítása (1. rész). Korán tetőzött az évad, mert amit a Chroma Conclave csinált az első részben város pusztítás címszóval az brutális volt. Jó volt látni, hogy mire képes egy várossal négy ősi sárkány, plusz nem finomkodtak a véres részletekkel. Egészen furcsa volt egy nyugati animációs filmben apokaliptikus népirtás látni, de odatették magukat az alkotók rendesen. Egészen jól ragadta meg az első epizód a főszereplők tehetetlenségét. Nem csak azért kellett elmenekülniük a küldetés miatt, hogy legyen évad, hanem azért, mert láttuk, hogy mennyire gyengék és esélytelen voltak velük szemben. A sorozat eddigi csúcspontja.
Zárszóként csak annyit tudok mondani, hogy a harmadik évadot nehéz lesz kivárni. A sorozat szerintem a hibáival együtt is sokat fejlődött, és nagyon szerethetőek lettek a főszereplők. Szerintem szerencsénk van ezzel a sorozattal, kár, hogy nem volt ilyen akkor, amikor fiatal voltam. Vegy lehetne több ilyen most. Ezek után kíváncsi leszek a Mighty Nein sorozatra is.
Kavicsok a margón 