Én és a szerepjáték

1. Mindennek a kezdete

Mindenkinek kell valami hobbi, nekem pedig úgy tűnik, hogy a klasszikus varázslós kardlóbálós fantasyt és a szerepjátékot dobta a gép. Valószínűleg a 4-5 éves korom látott (mai szemmel már nagyon idejétmúlt) Ralph Bakshi által rendezett Gyűrűk Ura rajzfilm vezetett engem ehhez az érdeklődési körhöz, ami aztán egész eddigi életem során meglehetősen konzisztensen megmaradt.

A környezetemben a szomszéd 6-7 évvel idősebb srác és a nagybátyám voltak az első általam ismert szerpjátékosok: míg előbbi óriási Star Wars fan volt, utóbbi minden szombaton játszott a barátaival MAGUS-t és AD&D-t. Szóval az életem perifériáján korán ott volt a hobbi, amit tovább tüzeltek a hatalmas illusztrált könyvek is.

A borítónak nem sok köze van a tartalomhoz

A szomszéd srác volt, aki igazán megfertőzött (egyszeri egy mesélő egy játékos felállású Star Wars játék volt, amiben vuki másodtisztként az Endor bolygón lezuhantam, de hamar meghaltam, mert nem tudtam átugrani egy szakadékot). Rémlik, hogy egy alkalommal mesélt valami házirendszerrel Alien-t is, amiben űrtengerészgyalogosként valami mechben végül sikerült megölnöm az alien királynőt. Igazság szerint nagyon egyszerű csimbum és kockacsörgés volt az egész, a karaktereim sosem éltek meg egynél több játékalkalmat (a szomszéd szerintem így próbálta lerázni a kis 9 éves csimotát), de innentől nem volt megállás.

Végül az áttörés megtörtént, a szüleim kérésére a nagybátyám megvette nekem a Sárkánykard nevű lapozgatós könyvet és az Armageddon 2092 Mars nevű szerepjátékot (utóbbit így utólag már nem értem). Az Armegeddon nagyon összetett volt (de legalább volt benne több oldalas illusztrált fegyverlista) és azt se tudtam, mi fán terem a cyberpunk, ezért sosem került használatba. Ennek köszönhetően első körben a lapozgatós könyvek voltak az „igazi” élményeim a fantasy játékok terén.

2. Korai évek és a MAGUS

Az első olyan szerepjátékkönyv, amit már úgy ahogy használtam, a Középfölde szerepjáték volt, amit a kitűnő bizonyítványomért kaptam 4. osztály után (a hozzá járó piros és teljesen átlátszó tízoldalúakat a mai napig ereklyeként őrzöm, lásd a poszt borítóképét). Egyik karácsonyra végre megkaptam a puha fedeles MAGUS első törvénykönyvet, majd 1999 környékén kezdődött el a rendes szerepjátékos pályafutásom, amikor is pár gyerekkori haveromat meggyőztem, hogy próbálják ki ezt a dolgot.

A MAGUS-os játékainkról nincs sok emlékem, azt tudom, hogy elvetélt regényíróként a korszak Rúnás cikkeinek hatására nagyon komoly akartam lenni, de ebben a játékosaim nem voltak partnerek (utólag már azt is látom, hogy azok a cikkek igazából teljesen rossz paradigmából indultak ki). A rendszert bizonyosan rosszul használtam (kevertem a közben kijött Codex csökkentő VÉ koncepcióját, a mai napig nem értem, hogy miért csináltam), és a kalandjaink sem voltak túl emlékezetesek, de amíg tartott addig jó volt. Persze a dolgot megfejelte az akkor játékosaim kazuár hozzáállása a játékhoz: rendszeresen jártam úgy, hogy az előre megbeszélt játékalkalomra nem jöttek el.

Maga a MAGUS egyébként számomra a világ és a könyv olvasmányos volta miatt szimpatikus volt, és habár a körülötte kialakult játékosi kultúra néha taszított (de ez már az rpg.hu-s időszak benyomásai voltak).

Azonban ebben az időszakban találkoztam a Black Isle/Bioware klasszikus játékával a Baldur’s Gate szériával, amely igazából az első találkozásom volt a Dungeons and Dragons szerepjátékkal. Aztán a poszt elején említett szomszéd srác haza hozta a 3. kiadású Dungeons and Dragons angol nyelvű szabálykönyvét. Előttem van a kép: 2001-et írunk, elballagtam a 8. osztályból és pár nappal vagyunk egy tervezett horvátországi nyaralástól (abban az időszakban még ez nagy dolognak számított), és pedig a magam korlátozott angol tudásával próbálom megérteni és összekapcsolni a Baldur’s Gate szabályai és a könyv szabályai közötti különbséget. Számomra a legfontosabb változás a fajoknál a kasztkötöttségek megszűnte volt: bármilyen fajt bármilyen kaszttal lehet kombinálni. Az akkori tizennégy éves énem úgy gondolta, hogy a boldogságtól csak egy elf paladin kidolgozása választhatja el (spoiler: sosem játszottam ilyen karaktert).

Habár a régi csapatommal még megpróbáltam ezt az új játékot elkezdeni, de a kölcsönzött angol könyv nehézsége és a mindannyiunknak alapjaiban megváltozott élete (ingázók lettünk öten kétféle városba, új haverokkal és érdeklődési körökkel) véget vetett a korai éveknek és az én MAGUS-os karrieremnek is. Ezt akkor nem éltem meg tragédiaként. Különösen, mert budapesti gimnazistaként a megboldogult Kamelot szerepjátékosüzletben (az utódját ma Sárkánytűznek nevezik) már láttam, hogy jön a könyv magyar fordítása. Én pedig gimnázium első tanévzáróját követően szaladtam is megvenni a könyvemet.

Utózöngéül: a MAGUS-os könyveimet (volt egy alapkönyv, egy bestiárium, a két papok-paplovagok kiegészítő és a vékony fehér játékosi készlet), eladtam egy volt általános iskolás osztálytársamnak már egyetemista koromban, mert úgy gondoltam, hogy ő biztosan fogja használni én meg nem. Azt hiszem 5000 Ft-ért adtam el őket. Ha ülök rajtuk még tíz évet talán egy öreg suzukit vehettem volna az árukból vagy kifizethettem volna egy havi lakbért.

3. A hőskor: a DND 3E korszak

Azonban önmagában egy Játékosok Könyve nem csinál nyarat. Kellene egy csapat. Végül a korábban emlegetett horvátországi nyaralás során megismert kortársaimat sikerül a hobbi zászlaja alá toboroznom, és a legjobb eszköz erre meglepő módon a lesajnált DnD Kalandjáték volt. Még annak idején az első rpg.hu találkozón vettük meg s a szomszéddal a dobozt, ami aztán nálam maradt, rongyosra használtam a kellékeket és most egy szinte értintetlen második doboz porosodik, hogy majd a gyerekeimmel felavassuk.

Felvetettem, hogy van ez a játék, itt vannak a példakarakterek, a kockakészlet és a kezembe vettem az mesélői füzetet és játszottunk. Mai szemmel nézve nem jók azok a „kalandok”, de szerintem okosan vezetik az egyre komplexebb meseszerkezet felé a játékosokat és a mesélőket. Érdekes, hogy a példakarakterek által megtestesített archetípusok mennyire megmaradtak a karaktereknek: aki Liddát játszotta (némi nemváltással) később is ravaszkodó zsivány karaktereket szeretett játszani, Regdar játékosa később félork barbárként aratott, Jozan játékosa szintem mindig papot vitt később, Miallee játékosa maradt a mágiahasználó/druida karaktereknél, Naull játékosa később elsősorban mágust játszott és Tordek játékosa pedig miután meghalt a harmadik kalandban a szintén törpe Eberket választotta. Kifejezetten nagy csapatunk volt 4 fiú, 2 lány felállással, ami a rendfenntartásban az én csendes intorvertált természetemet próbára tette (meggyőződésem, hogy később az oktatói karrierem azért nem lett kudarc, mert egy sor szociális készséget a kamaszkori meséléseimmel sajátítottam el és gyakoroltam be).

A Kalandjáték moduljait egy 10 napos balatoni nyaraláson játszottuk végig (10 éven át ez volt a legfontosabb nyári program: a szüleink alig tudtak minket kiimádkozni a faházból, mert folyamatosan játszottunk). Miután végeztek az előre megírt kalandokkal eléggé erősnek éreztem őket, ezért a következő teljesen saját epizódban egy kisebb vörös sárkányt küldtem rájuk. Az eredmény sokkoló volt: a sárkány egyetlen tűzköpettel teljesen kiírtotta a csapatot (szakszóval: TPK). Kínos röhögésbe fulladt a játékalkalom és elmentünk strandolni. Rajtam is ragadt később, hogy 4. szintű karakterekre sárkányokat küldök, csak hogy megöljem őket. De miközben a fövenyesi strand kövein száradtunk már a következő teljesen saját karaktereiket tervezgették. Végre volt egy csapatom.

A harmadik kiadással töltött 10 éves mesélői részéről nem beszélnék sokat, mert később egy-egy blogposztban lesz időm nosztalgiázni a mesélői tevékenységem mélységeiről és magasságairól. A lényeg az, hogy ebben az időszakban csakis mesélőként vettem részt a szerepjátékban (sőt, egészen 2020-ig nem is nagyon volt olyan csapatom, ahol rendszeresen játékos voltam), ami a wannbe írói ambícióim miatt nagyon tetszett. Azonban az egyetemi évek vége felé és az elkerülhetetlen felnőtté válás betett a rendszeres játékainknak. Úgy gondolom, hogy ez a korszak 2013 szilveszterén ért véget szimbolikusan, azóta sajnos nincs állandó csapatom, akikkel élőben játszhatnék. Történt azonban valami más évekkel korábban…

4. Egy véletlen találkozás

A 2000-es évek közepe nem volt túl jó az asztali szerepjáték mint szempontjából: az első generációk kiestek, és a 3. kiadás is lassan kifulladt, habár az OGL (Open Game License) miatt annyi kiadvány jelent meg DnD jellegű rendszerrel, hogy Dunát lehetett volna velük rekeszteni. Aztán kijött a DnD 4. kiadása, amit az az aura vett körbe, hogy a szerepjáték mint szórakozási forma meg kell hogy változzon, és a korszak divatos MMORPG-je a World of Warcraft játékosi bázisának kell udvarolni, hogy új játékosközönséget vegyenek fel. Óriási viták veszik körbe a mai napig ezt a kiadást, én maradtam a 3. kiadásnál, ezért rezignált kívülállóként figyeltem az rpg.hu-n zajló lángoló vitákat.

Aztán 2008-ban kijött a Kard és Mágia.

Lux Gábor klasszikussá érett játéka és az ekkor fellángoló régi sulis (OSR – Old School Renaissance) játékstílus a maga korában megvilágító erejű volt egy olyan játékosnak, akinek esélye sem volt a régi kiadásokkal játszani, vagy rájönni arra, hogy a késő 90-es években elérhető és még a 2000-es évkben is ható nagy szerepjátékos megfejtések mennyire félrevitték a hobbit. Habár sosem váltottam teljesen a Kard és Mágiára, a játék és a körülötte fellépő közösség szimpatikus volt. Érdekes időszak volt, amit eléggé alulról láttam, de egyszer megosztom, hogy nekem mit jelentett.

Aztán megjelent egy hirdetés, hogy Budapesten egy találkozót szerveznek egy újbudai (?) kollégiumban, ahol lesz Kard és Mágia és más OSR-rendszerekkel. A találkozót Véletlen Találkozások-nak nevezték, és egy nagyon underground, amatőr és lelkes happening volt. Ha lenne a magyar DnD közösségnek nemesi elitje, akkor az a 20-30 ember lenne, akik akkoriban megfordultak ott (de persze nincsen, mert a DnD-közösség alapvetően teljesen nyitott, befogadó és nem elitista… annyira).

Sosem jártam igazi szerepjátékos találkozóra. Az első Rpg.hu találkozó is csak megvettük a Kalandjátékot aztán távoztunk, pedig pont akkor mutatkozott be Lux Gábor Al-Astorian kertje című modulja. Én viszont „állandóan mesélek, játszani szeretnék” csatakiáltással elmentem, és maradtam. Sokat köszönhetek annak pár évnek, amíg zajlott, sok barátot szereztem, és úgy gondolom, hogy itt lettem része egy nagyobb intellektuális közösségnek. Ez a közösség nyitott ki a szerepjáték elméletei felé, felkeltette az érdeklődésem más játékstílusok felé és később ezeknek az ismeretségeknek köszönhetően egy csomó olyan dolog történt velem, ami másként elkerült volna.

Az élő csapatom 2013-as felbomlása után a játékosi/mesélői tevékenységem online platformokra és találkozókra korlátozódott. Ebből a szempontból a legfontosabb közösség a rövid életű LFX volt, ahol sikerült toboroznom elsőre egy kicsit poénra vetten Dragonlance csapatot, amellyel a mai napig kitartok, és ez az egyedüli állandó szerepjátékos impulzus az életemben (ha az lfg.hu és a facebookos csoportok olvasgatását nem soroljuk ide).

5. Napjaink

A DnD 5. kiadásának megjelenésekor lelkes voltam, de a régi csapatom végleges megszűnése miatt sajnos kimaradtam a hobbi felfutásából. A munkám és a bonyolódó életem miatt nem mertem párhuzamosan új online csapatot toborozni, más irányú terveim pedig túl nagy szabásúak voltak ahhoz, hogy vadidegenekkel leüljek játszani. Szóval kicsit vegetálok, és a hobbi elméleti kérdései felé fordultam. A tervem az, hogy egy kicsit elméleti-akadémikus cikket írok a szerepjátékos világok elméletéről. Közben pedig végre beindítom a régóta tervezgetett szerelemprojektemet, amihez remélem játékosokat is találok.

A fenti soraimból talán kiderül, hogy az asztali szerepjáték az egyik legkedvesebb hobbim, amelyben ki tudom élni a kreativitásom. A hobbi felfutása és népszerűsége miatt reményeim szerint sokakat érdekelhet amit írok, és én is hozzá tudok tenni a hazai diskurzushoz, még akkor is, ha talán nem lesz annyira kezdőbarát a saját megközelítésem.

6. Listák és felsorolások

Rendszerek/szerepjátékok, amikben meséltem:

Call of Cthulhu (nWod motorral, ne kérdezzétek…), Codex, DND 3. kiadás, DnD 5. kiadás, DND Rules Cyclopedia (BECMI), Középfölde Szerepjáték, MAGUS, Mouse Guard, New World Of Darkness/Chronicles of Darkness, Star Wars (West End Games), The One Ring RPG, Vámpír: Maszkabál,

Rendszerek/szerepjátékok, amikben játszottam:

Apocalypse World motorral működő egyalkalmas mesék, Das Schwarze Auge 3E, DND 3e, DND 4e, DND 5e, Dungeon Crawl Classics, Fiasco, Gamma World 7th Edition, Helvéczia, Holló Úrnő, Kard és Mágia, Kard és Másodteremtés, Kazamaták és Kompániák, Lasers And Feelings, Palladium Fantasy, Star Wars (FFG és West End Games), Sword and Wizardry White Box, Swords Without Masters, The Sundered Land, Urban MAGUS kísérletei

Kampányaim:

2002 Baldur’s Gate kampány: egyetlen nyár alatt 1 db 3. kiadásos magyar Játékos Könyvvel felszerelkezve lemeséltem a 1. és 2. rész plusz a Throne of Bhaal szotriját egy kezdő csapatnak. Igazi hőskor volt, rengeteg amatőr bájjal és emlékezetes játékosi/mesélői sztorikkal. (mindenképpen írok róla önálló posztot)

2003-2006 „Mordred-kampány”: Az első igazán érett DnD kampányom volt, amiben minden meg volt, amit szeretek. A kampány címadója egy gonosz tűzisten volt (utólag már tudom, hogy nem kellett volna hangzás alapján nevet adnom neki, de a társaságban senkit sem zavart/esett le, hogy az Arthur király mondakörből van a főgonosz neve), akinek az elnyomó kultuszával küzdöttek meg a játékosok. Utólag visszatekintve mesélői részről sok hibája volt, de a csapatunk egyik legikonikusabb kalandjait és karaktereit itt jelentek meg. A szállóigékké vált mondásokról nem is beszélve.

2006-2007 Damara-kampány: Újrázás volt a hosszú kampány lezárása után, de nem volt az igazi, és saját emberi esendőségemmel tönkre is tettem, ami miatt úgy döntöttünk, hogy lezárjuk és újrakezdjük. Érettebb fejjel láttam, hogy mit is akartam, és már bánom, hogy ekkor még nem ismertem a hexcrawl módszerét, és nem tiszteltem a játékosaimat kellőképpen.

2008-2009 Völgyvidéki Krónikák: A Forgotten Realms világleírás minden kalandkampóját bedolgoztam, az elején nagyon lelkes voltam, majd az egyre bonyolódó életünk miatt a kampány egyszerűen elhalt. Egyébként teljesen átlagos fantasy kalandok voltak.

2010-2013 Szélföldi Krónikák: Legprofibb élőkampányom volt, szellemiségben a Mordredes kampány folytatása sok élvezetes karakterrel és szerintem epikus végkifejlettel. Egyszer mindenképpen visszatérek az itt kidolgozott világomhoz.

2014- Dragonlance: Most is fut és már a végjátékra fordulunk rá (talán 1-2 év és befejezzük). Ha sikerül lemesélnem, akkor ez lesz a szerepjátékos pályafutásom egyik koronaékszere.

2015-2016 Lost Mine of Phandelver: LFX nélkül nem jött volna létre, menet közben egyszerűen elveszítettem az érdeklődésemet és nem sokkal a kampány vége előtt egyszerűen abbahagytuk. Nem vagyok rá büszke.

2016 A Bosszú Sárkányai teszt játék és rendezvényes mesélés: a tesztjátéknak köszönhetően három remek játékossal ismerkedtem meg, a rendezvényen pedig egészen jól sikerült a játék, egyszer szeretném publikálni (talán ez az oldal jó platform lesz rá).

Futó játékaim

2014- Dragonlance (DnD Rules Cyclopedia) mesélőként.

2020- Katalónia (Helvéczia): a nagy 2020-as leállás alatt indult online játékunk, egyben az egyedüli olyan hosszú kampány, amelyben játékos vagyok. Igazi pikareszk sandbox extravaganza sok kalanddal, csirekfogókkal és ördöngös mágiával egy nagyon elkötelezett mesélő vezénylése mellett. A harmadik karakteremet játszom már (a kampány elején gyorsan odaveszett kettő), és már készül a negyedik a színrelépésre.

2020- Hóvihar január tizenkettedikén (Kard és Másodteremtés): itt játékos vagyok és eddig pár játékalkalom telt csak el, és nem tudom, hogy középtávon lesz-e folytatása, de nagyon nagy élmény egy igazi bríföldi hobbitot játszani.

Szerepjátékos álmaim/terveim:

Egy rendes Mouse Guard kampány (azt hiszem a képregény magyar megjelenése megfelelő pillanat)

Mulhorand-kampány (erről rövidesen hallotok)

Egy tematikusan erősebb szélföldi kampány

Egy félkomoly tinidrámás sötételfes kampány (kb mintha a Riverdale-t kevernénk Salvatore sötételf regényeivel)

Egy tragikomikus tündéres/elfes/tündérmesés kampány, amely a szépség és a rútság körül polarizálná a konfliktust a jó és gonosz helyett (bár ezt nem mindig olyan egyszerű elválasztani)

Amiről letettem:

Hogy valaha tudok egy rendesen mesélni a Vámpír szerepjátékban (Majd elmagyarázom.)

Egy igazzy Call of Cthulhu kampány mesélése (Hosszútávon biztos nem, legfeljebb egy alkalomra.)

Star Wars szerepjátékot mesélni (Habár szeretem a világot, nem vagyok szakértő, és biztosan kiidegelném a rajongókat. Na jó a Disneynél nem jobban.)

Vidékek vannak idebenn: ez volt 2023

Körkörös hexcrawl project (crafting először és utoljára a blogon)

Három éve gyűlnek a kavicsok a margón (#196)

A magyar Old School Reneszánsz első tizenöt éve, ahogy én láttam – 4. rész: Mi történt a 2010-es években? Mit hozhat a jövő?

A magyar Old School Reneszánsz első tizenöt éve, ahogy én láttam – 3. rész: Meghaladni a szerepjáték-versenyeket – Véletlen Találkozások