2022, az év ami egyszerűen csak volt… (költözés, AI, One DnD és metal)

1. Személyes és nagyvilág

A címben minden benne van. Habár nagy ambíciókkal ugrottam neki az idei évnek, végül úgy éreztem, hogy sokkal kevesebbet sikerült belőle kihozni, mint szerettem volna. Talán ennek is köszönhető, hogy a mostani posztom a szokásoshoz képest is komorabb és kedvetlenebb lesz.

A dolgok pozitív oldala, hogy sikerült levezényelni nagyjából jól a felújítást és költözést (a családi kassza csendben felsír a háttérben). A „mégis hol töltjük a felnőtt életünket és alapítunk családot?” kérdés most jóidőre lekerül a napirendről. Persze mire a beköltözésig eljutottunk, addig sok idegeskedés és még annál is több kilométer telt el. Az elmúlt 3 hónapban valamennyire sikerült kihevernem a nyári és őszi hektikus időbeosztásomat és a szakikkal való hadakozást, de enyhe ptsd-m még mindig van, ha visszagondolok erre az időszakra.

2019 májusában költöztünk fel Ercsiből Budapestre és most ősszel visszatértünk a feleségem nagyszüleinek egykori házába. Visszatekintve a kényelmet leszámítva azért annyira nem volt jó fent élni a fővárosban… Nem mondom, hogy olyan rémes volt mint Lovecraftnak New York (vö. Red Hook), de sokkal nyugisabb vagyok mióta leköltöztünk és még le is dobtam hét kilót (azért még mindig kellemetlenül dagadtnak érzem magam).

Persze a lakásfelújítás minden időmet, energiámat és kedvemet felemésztette, ami meglátszott sajnos a blog termésén is. Egyszerűen képtelen voltam egyhuzamban és kiszámíthatóan két-három napot azzal tölteni, hogy értelmesen átgondoljak bármit is. Plusz az egész évben uralkodó általános rossz közérzetem sem inspirált arra, hogy alkossak.

A professzionális karrierem érintve a munkámhoz kapcsolódó kutatások is megfeneklettek, a publikációs listám csak azért lesz jobb a 2022/23-as tanévben, mert a tavalyi évben leadott írásaim egy része ki tud majd jönni. Viszont egészen szürreális, hogy tizenöt éve, amikor posztmodern jogelméletekkel kezdtem foglalkozni még hallgató koromban, akkor nem számítottam rá, hogy egyszer én fogom megírni hozz a szócikket a magyar Internetes Jogtudományi Enciklopédiába. A kézirat félig kész van, az opponensemnek tetszett az alapkoncepció, szóval csak be kellene fejezne január 15-ig… Talán az év elején ki is fog jönni.

Visszatekintve ez az év egyszerre volt rohadt hosszú és nagyon kevés. Szerintem az időm jelentős részét valahonnan valahová való rohangálással töltöttem.

Ha az úgynevezett nagyvilágra tekintek, akkor a tavalyi soraim a mai napig érvényesek, bár amit akkor utalva és feltételesen írtam le, ma már teljes bizonyossággal állítom:

„Nagyon határozott elképzelésem van arról, hogy milyen pályára állt rá az ország 2010-ben (vagy talán már korábban nagyjából az „Európai Unión kívül is van élet” bon mot óta), és egyelőre nem tűnik, hogy az öndestruktív pályánkról le akarnánk térni. A hazai „jobb oldali” elit megpróbált okosabb lenni a sorsnál, hogy kicselezzük az átkot, hogy mindig a vesztes csapatba állunk bele, és pont ezzel teljesítjük be a balsorsunk. Mint egy görög tragédia.”

Én csak arra várok, hogy ki lesz az első, akinek bátorsága lesz először kimondani azt a bizonyos f-betűs szót…

2. Gondolatkeresés az AI Art kapcsán

Azonban a mi kis magyar nyomorunkon túl is történtek dolgok, amik nem függenek össze az aktuális népírtással, háborúval és válságokkal, de szorosabban kötődnek az univerzálishoz és az emberihez. Szerintem idén ütötte meg a nagyközönség ingerküszöbét, hogy az AI mire lehet képes a „művészetek” terén. Az év végén volt egy kisebb hullám, amelyben alkotók és kiadók harcosan kiálltak az AI Arttal szemben, amivel szemben persze sokan elkezdtek ludditizmust emlegetni, és mindenféle történelmi párhuzamokkal magyarázni, hogy a technikai fejlődést nem lehet megállítani szóval kár itt derpegni.

Nekem nincsen kiérlelt álláspontom, csak intuitív ellenérzésem. Szerintem a témában magyar nyelven messze Kennyi videója legjobb, de az, hogy ez nem csak vizuális művészet probléma tök jól jelez Nick Nocturnal videója az AI által előállított metalról (vicces, ahogy csendben idegösszeroppanást kap). Amit látok, hogy önmagában a festészet és a zenélés (és sok minden más) nem fog eltűnni az emberek életéből, viszont az alkalmazott művészeti iparágakban dolgozók biztosan meg fogják szívni. Eddig pont az volt a megélhetési biznisz, hogy a szórakoztatóipar rengeteg alkotót foglalkoztatott jó pénzért, amiért cserébe mondjuk lehetett egy-két öncélú művészi projektet csinálni az örökkévalóságnak.

Ha a szórakoztatóiparban általános lesz, hogy bizonyos alkotói folyamatokat kiszervezünk pár jó vizuálisérzékkel rendelkező programozónak, aki jól tudja táplálni az algoritmust és egy nap alatt megcsinálja a következő blockbuster teljes koncept art portfólióját, akkor meg fogják csinálni. Pont azért, mert a szórakoztatóiparnak figyelem lekötő kontentre és nem alkotásokra van szüksége, arra pedig még a számítógépek is alkalmasak. Az elmúlt évek filmes és számítógépes teljesítményét nézve eddigi is sablonok alapján volt minden összerakva csak pici átszínezve. Ennek a melónak a lélekölő részét vállalhatják a gépek. Csak közben a tehetséges, de nem zseniális vagy korszakalkotó alkotóknak jut jelentősebb kevesebb munka. Lehet mondani, hogy legalább tisztul a piac, csak egy pangó közeg nem fog zseniket kitermelni. Sok középszerű alkotónak kell fenntartani egy olyan infrastruktúrát, amiben egy nagy alkotó meg tud születni.

Valószínűleg, ha a folyamatok ebbe az irányba indulnak el (és miért is ne?), akkor 10 évig biztos nagyon rossz lesz, mert terméket előállítani a tömegpiacra pont jó lesz az automata által előállított kép, film vagy zene is. Kétled? Valahogy senki sem problematizálja azt, hogy 30 éve minden hollywoodi film ugyanarra a dramaturgiai sablonra van felhúzva. Ennyi erővel egy algoritmus is megírhatná a forgatókönyvet. Majd előbb-utóbb biztos lesz visszacsatolás, eljön a „kézműves művészet”, ami sokkal drágább lesz és az ínyenceknek szól. Persze ez nem jelenti azt, hogy „alkotásból” biztos egzisztenciát lehet teremteni, ha az ember nem szupersztár.

Szerintem maga a művészet nem tűnik el, de az elkövetkezendő évtizedek egyik fontos diskurzusa lesz az, hogy rákérdezzünk arra, mi értelme a művészetnek és az alkotásnak az emberek életében és mi haszna van a társadalomban. Hiszen nem racionális és pénz sem lehet vele szeretni. Miért alkotunk? Miért írjunk blogot? Miért írjunk regényt vagy verset? Miért tanuljunk meg hangszeren játszani? Miért adjunk ki szerepjátékot vagy kalandmodult? Eddig azzal lehetett magunkat nyugtatni (illetve az aggódó családunkat), ha szerencsénk van, akkor meg tudunk élni belőle. Viszont elképzelhető egy olyan jövő, a szórakoztatóipar gépfarmjai sokkal jobban és tömegesebben megtudják csinálni.

Te kifizetnél ezek darabjáért 4-5000 forintot?

A sógornőm horgolt rókái/mosómedvéi. Anyagköltség: 4-500 Ft, munkaóra: 5-6. Méret: nagyjából 10-15 centi.

Akkor lássuk máshogy: íme legújabb kalandmodulom a Tomb of the Forgotten Pharaoh. A térképet a Donjon-nak a borítót a Dall-E Open AI-nak köszönhetjük. 15 perc volt a cikk írása közben. Játszátok bátran! Hogy? Tesztelve? Nem, de térkép van bene, kidolgozott szobákkal és van egy cuki borítója. Minden benne van arra, hogy pár kellemes órát töltsetek benne. Éppen most vettem le a válladról több órányi munkát! Légy hálás. És még pénz sem kérek, de legközelebb már meggondolom.

Nyilván sarkítok, de igazából most már a szöveggeneráló algoritmusok sem olyan bénák, ráadásul a dungeon jellegű kalandok elég szikár technikai szövegek ahhoz, hogy előbb-utóbb rájöjjenek, hogy középszerű, de eladható modulokat ezekkel tök simán meg lehetne tömeggyártani. Egyszerűen a kazamata rajzoló AI-t szexibbre kell marketingelni annál, mint hogy „szerkesztés nélkül lehúztam a donjon első kreálmányát az oldalról”. Simán el tudom képzelni, hogy a dungeonkészítés agyzsibbasztóbb részét profibb kiadóknál egyszerűen ilyen automatizmusokkal kiváltják és csak a leírásokba és a boxed textekbe nyúlnak majd bele emberek. Meg a marketingeseknek ki kell találni az aktuális marketing bullshitet mint „mókás és komor kaland a Mélysötétben amit az Alice Csodaországban ihletett”, „paranoid DnD Thing”, „Harry PotterDnD” vagy „harc nélkül kijátszható modul” stb. Illetve a kis kalandok iránt érdeklődőket vagy az Adventurer’s League formátumban játszókat ezekkel lehetne táplálni.

Összegezve: mivel a tőke és az értékes IP-k azoknak a kezében van,akik eldobható és felejthető kontent gyártásában érdekeltek, ezért az alkotóknak nagyon észnél kell lennie, ha értelmes megélhetést akarnak kicsikarni a tehetségükből. És alapvetően ez a fogyasztók érdeke is. Mert egyébként marad a sorozatgyártott középszer.

Persze a technológia fejlődés mindig kihatott a művészetekre illetve arra, hogy mi a művészfeladata az alkotói folyamatban (a reneszánsz mesterek például biztosan azt mondanák, hogy a mai festők csalnak, amikor a boltból megveszik a készre kevert festékeket). A zenében az emberi alkotás és mesterséges alkotás közötti különbségtevés legalább azóta nem eldönthető mióta a technikai fejlődésnek köszönhetően kitágultak a lehetőségek (végül is erősítőre lett kötve egy gitár és pár évtizeden belül egy korszak szimbólumává vált és alapjaiban határozta meg a populáris zenét, pedig az akkor nagyon nem úgy szólt, ahogy hagyományosan egy gitárnak kellene). Én a 90-es években abban nőttem fel, hogy az elektronikus zene nem zene, mert akik csinálják „nem tudnak hangszeren játszani”, de visszatekintve ez az érv hülyeség, mert a zenei invenció és gondolkodás nem szűnt meg, csak a korábbi „virtuóz zenész” kép lett korszerűtlen. Ettől még zenélés és a zeneírás nem tűnt el, de a zenéről való gondolkodás, illetve a zenészek és előadók szerepe megváltozott. Illetve egészen új utak nyíltak meg. Persze, ehhez az kellene, hogy ne a régi formanyelvet és megoldásokat automatizáljuk a kreatív lustaság jutalmazása érdekében.

3. A blogról

Szerintem a blogom életében ez a második teljes év felemás volt. Sokszor nem volt kedvem és erőm írni (az év elején egy csúnya tüdőgyulladás is megtörte az eredeti harcos lendületemet). Aztán már jött a veszett fejsze, és a fegyelmezett írás elengedése. Habár kicsit bánom, de utólag ezt látom helyes döntésnek, mert összecsapott és rosszul megírt dolgokkal csak rontottam volna a helyzetemen. Ennek egyik vezéráldozata a decemberi nagy szettingbemutató cikksorozat volt. Az outline és a bevezető cikk elkészült, de végül úgy döntöttem, hogy nem csinálom végig azt, amit tavaly a Birthright-tal. Cserébe azt sokkal jobbra tudom most megírni egy év alatt. Már csak azértis, mert az egy igazi kultkedvenc a DnD világok között.

Azért apró büszkeségeim vannak: az Abasziszos cikk szerintem nem csak jól teljesített, de elég sok energiát tettem a háttérkutatásokba is. A kommentszekció kicsit elfajult, de azóta sem küldtek rám kráni fejvadászokat felségsértésért, illetve azt sem éreztem, hogy közröhej tárgyává lettem, bármennyire is bizonygatta a „vitapartnerem”.

Nem nagyon írtam régi lemezekről sem, pedig lett volna miről. Nem tudom, hogy 2023-ban lesz-e folytatása a „Kedvenc zenéd már dadrock” sorozatnak, de pár érdekes lemez évfordulós lesz ismét.

A terveim a bloggal kapcsolatban 2023-ban nem túl ambiciózusok, megpróbálom utolérni egy-két kalandbeszámolóval kapcsolatban magamat, megpróbálok néha friss lemezekről írni, illetve van pár komolyabb elmélyülést igénylő cikk ötletem. Szerintem egyelőre maradok a havi 2-3 írásnál, aztán kiderül.

A blog nyers statisztikája a 2022-esévben:
Megtekintések száma: 11333
Látogatók száma: 4178
Hozzászólások: 69
Követők: 15
Posztok száma: 24

Top 10 poszt

10. Heimurinn – A jeges északi szél birodalma [128]
Ennek a megszületésre nagyon büszke voltam. Remélem, hogy hozzájárultam a játék jobbá tételéhez. Személyes sikerélmény, hogy hónapok óta először sikerült valami nagyon leülnöm és megírnom a blogra.

9. A szerepjátékos történetmesélés másik oldala: a játékos karakterek előtörténetei [141]
Ez a 2021-es írás relatíve jó tartja magát, low key örökzöld cikk. Büszke vagyok rá.

8. A sorozatok ellen [160]
2021-es cikk, de úgy csúszott ide fel, hogy egy alkalommal gátlástalanul belinkeltem a Diétás Magyar Múzsa kommentszekciójába, amikor valaki a sorozatokra panaszkodott. Úgy érzem, hogy az idő engem fog igazolni.

7. Első benyomások: The One Ring Roleplaying Game második kiadás [175]
Még egy 2021-es cikk. Ennek volt egy másodvirágzása is. A jobban sikerült cikkek közé tartozik.

6. Az „Egy ötlet nem ötlet” elvről [185]
Habár 6. legolvasottabb lett idén, végül a visszhangja alapján nem is robbantottam vele akkorát, mint számítottam. Talán nem is olyan jó, nem tudom.

5. Miért játszanál emberrel, ha van tiefling? Avagy a Dungeons and Dragons legjobb és legfontosabb fajáról [310]
2012 infantilis áprilisi tréfája megbízhatóan bevonzza az olvasókat.

4. Egy szilveszteri játék: Phandelver elveszett bányája 1. [313]
Örökzöld cikk 2021-ből. Kicsit keserűen látom mindig, mert egyrészről a kaland ma már kereskedelmi forgalomban elérhetetlen, másrészt nem valószínű, hogy folytatni fogjuk ezzel a csapattal.

3. Mik tekinthetők a Szerepjáték Nagy Négyesének [389]
Az idei április elsejei cikkem. Írás közben nem éreztem igazán erősnek, de pozitívak voltak reakciók. A metal és a szerepjáték iránti rajongásom (és a csipkelődő humorom) tökéletes esszenciája.

2. Összeomlás után: mihez kezdjünk ezzel a helyzettel? [722]
Erre a cikkre nagyon büszke vagyok. Talán a háttérrről írhattam volna többet, hogy igazi kordokumentum legyen, de ez egy belsős trauma feldolgozás volt. Az, hogy mi történt a cikk publikálása előtti napokban az országban… nem véletlen.

1. Kornya Zsolt: Vallások és egyházak Abasziszban – egy elemzés [809]
Mi ez a szöveg?
A. Szerepjátékos világleírás szerepjátékosoknak azért, hogy a játék közben használhassák
B. Irodalmi világleírás más alkotóknak a lore-on belüli tájékozódásra
C. Irodalmi világleírás a rajongóknak közvetlen fogyasztásra (értsd: elolvasod és ennyi)
D. Ha nem a fentiek, akkor mégis minek nevezhető? És kik az ideális olvasók?
Miért jó a technikailag ez a szöveg mint szerepjátékos alapanyag? Stílusában és elbeszélésmódjában tényleg ez lesz az elkövetkezendő M* világleírások iránya? Miért kell in medias res kezdést csinálni fogalmi definíciókkal? Miért jó és támogatandó 21 oldalt írni egy közepes fontosságú ország közepesen fontos résztémájáról? Miért sztorikat kapunk ahelyett, hogy nyílt kommunikációval játék közben használható információkat olvasna az egyszeri mesélő és/vagy játékos? Miért kell a szetting jelenéhez képest ezer éves sztorikat olvasni az egyes kultuszok jelenéről? Miért nem tudunk meg semmi kézzel foghatót Antoh kultuszáról, ami az egyik legnépesebb az országban? Mi a funkciója az Ilho-Mantari résznek?

4. Szerepjáték

Idén a nagy érdeklődési köreim közül valahogy a szerepjáték volt az, amely legkevesebb örömöt okozta. Legfőképpen azért, mert idén sokkal kevesebb időm volt rá, mint a megelőző két évben. De ezen kívül a hobbi helyzetével kapcsolatban sem sok jó dolog történt. Persze a számok és a hype jó, de az általam idén egy nyári beszélgetésben 2025-re jósolt összeomlás előérzetétől nem tudok szabadulni.

Kezdjük a kis magyar közegünkkel: a magyar DnD 5. kiadás fordításának kudarca szerintem évekig velünk marad. Az erről írt cikkem (lásd fent) sok kattintást gyűjtött be, voltak lelkes emberek, de még mindig inkább a tagadás és az alkudozás fázisában vagyunk. A magyar DnD csoportban hónapokon át ment a huzavona, hogy akkor ki milyen fordítást tehet ki a hivatalos Wizards of the Coast anyagokból. Sajnos egy nem hivatalos szószedet se nagyon született, pedig legalább arra építve lehetne valamit kezdeni, így viszont megy a maszatolás. Pedig előrébb tartanánk és szerző jogilag is tisztább lenne, ha az OGL-t kihasználva lennének magyar nyelvű anyagok.

Bár az, hogy globálisan senki sem öl túl sok kreatív energiát az 5. kiadásos anyagok gyártásához azt nem csodálom. A Wizards bejelentette a hatodik kiadást One DnD-t, és jó corporate szokás szerint megy a ködösítés, hogy akkor mi hogyan lesz. A visszafelé kompatibilitás jól hangzik, de szerintem korlátozott lesz. De ha ezt az aspektusát letakarjuk a dolognak, akkor sem nagyon van miről beszélni. A Tasha óta nincs igazi szabálybővítés, az elmúlt évek kalandjai pedig finoman szólva korlátozottan érdekesek. Jönnek ki sorra a kiadványok, amelyek egyre kisebb hullámokat vetnek: a kiadás eleje óta könyörgött Spelljammer csalódás lett, a Dragonlance kaland egyelőre a szokásos „fantasztikus modernizáció” szólamain túl nem csinált nagy hype-ot. A többi kalandnál dettó ugyanez a közöny érződik. Biztosan jól fogynak még a könyvek, de senki sem keres például játékosokat hozzá, nem számol be senki arról, hogy tök jót játszottunk ezzel és ezzel a kalanddal. Lehet, hogy buborékban élek, de nekem furcsa.

A DnD-n túli szerepjátékos világ ehhez képest kicsit pozitívabb: a The One Ring szépen kipörgeti a kickstarteres cuccait, az Avatar rpg pakkom talán az év elején megérkezik. A Legend of the Five Ringsnek volt idén egy kicsit lustakiegészítője és egy fejvakarós DnD 5E kompatibilis átirata. És általában mintha a DnD-n kívüli világ rendben lenne, még ha nem is értem, miért kell mindent áthúzni d20-ra.

A hazai szerepjáték kiadás még a DnD kútba esésével is bíztató szerintem, csak azok a fránya késések ugye… Ha kijön minden, amit ígérnek, akkor szerintem jó lesz választék. Azt külön pozitívumként élem meg, hogy nem egy kiadó csinál mindent, hanem legalább 4-5 szereplő próbálkozik (EMDT, Tuan, Delta, Rollins, Kalandhorizont). A verseny jó, kívánom, hogy minden játék megtalálja a maga közönségét. Egyelőre a jövő évi anyagok közül egyedül a Kard és Mágia második kiadását várom mint potenciális DnD-pótlékot magyar nyelven. Ha az kijön a One DnD akármilyen lehet.

Viszont mintha idén jött volna el az a lélektani pillanat, amikor mintha a közönség egy része kezdene elfordulni az 5. kiadástól. Nem tudom, hogy az unalom, a túltolt hype, a Wizards kiadói működése vagy a megmondó emberek öregedése az oka, de mintha több lenne a panasz és az apátia a DnD körül. Persze divatos, és még mindig működik a DnD=szerepjáték képlet, de szerintem két oldalról is elkezdik a brandet csipkedni. Az „újak” talán most jönnek rá, hogy a „közös történetmesélés”, a „fantasztikus világok alkotása” és „hatalmi fantáziák és vágyak kiélése” más rendszerekben jobban elérhetőek. A régieket viszont a Wizards egyes identitás politikai gesztusai (rád nézek Radiant Citadel marketinganyaga) és a játék identitását képező szabályok és fogalmak átírása piszkálja (még ha ezek inkább kozmetikaiak is).

De ennél nagyobb bűn szerintem, hogy egyszerűen érdektelen, amit kiadtak az elmúlt években. Sőt, igazából a kiadás eleje óta minden megakaland utólag kicsit le lett húzva, és menetközben kiderült, hogy a high concept kalandok valójában nem a legbarátságosabb játékos anyagok. Az értelemes szetting építésről nem is beszélve, amit úgy kerülgetnek, mint gyakorló vámpír a fokhagymafüzért. Most vagy az van, hogy kevés az erre használható kreatív szakember a kiadónál vagy gyávák (vagy nem merik felvállalni a konfliktusokat a szettingek „korrektsége” kapcsán, vagy az ősrajongók haragját nem akarják magukra vonni nagy átírásokkal). Nem tudom, pontosan mi történik, de kreatív szempontból látványosan megrekedt a DnD brand szerepjátékos lába.

Ennek egyik hatása az utóbbi időben „újra felfedezett” OSR illetve ennek farvizén az ArtPunk DnD felfutása. Utóbbival később talán részletesebben foglalkozom, ezért az előbbire koncentrálnék, mertazelmúlt hetekben többsör is belefutottam ebbe „a DnD5e de egyszerűbben és OSR-osabban” dologba. Az egyszerűbb DnD 5e igény azért vicces, mert a közönség jelentős része a mai napig primitív és egyszerű rendszernek nevezi (nincs igazuk, hagyjuk; ezek ugyanazok az emberek, akiknél a jó gitáros fokmérője az, hogy tíz másodperc alatt hány hangot képes lefogni vagy milyen elcseszett tört ritmusokban tud riffelni). Kicsit úgy érzem, hogy van egy ragaszkodás vagy legalábbis elszakadni nem vágyás a fősodrú DnD-től, hiszen, ha váltunk egy másik rendszerre, azzal kimaradunk pici a közösségből is, ezért fél lábbal mindenki maradna a DnD5e-ben. Csak igazából az alapmotort és a karakteralkotási opciók 30 %-át leszámítva a többi sallang nem ér ennyit (legyenek azok a modulok, a különböző antropomorf állatfajok, a seattle-i kozmopolitizmust tükröző világkép, és tömeggyártott dmsguild-es anyagok stb.). Ha belegondolok, akkor a „majdnem kurrens DnD” és OSR kihívásra az egyik válasz a Kard és Mágia volt, ami pont a 3. kiadás sallangjait vágta le. De van egy olyan érzésem, hogy itt többről van szó a rendszerrel szembeni elégedetlenségnél (ha csak erről lenne szó, akkor pár háziszabályozással megoldható lenne), sokkal inkább generációs és kulturális különbségekre (illetve fantasy referenciákra) vezethető vissza. Ezt pedig a nagy közönségben semmilyen új rendszerrel sem lehet felülírni.

Szóval egyelőre várom, hogy az OSR másodikhulláma hová fog vezetni külföldön és idehaza. Szerintem nálunk az 5. kiadás pozícióját egyelőre nem fenyegeti semmi, bár az intő jel lehet, ha a Véletlen Találkozások által kitermelt generáció eltűnik a színről, és a helyükre nem lép fel senki kvázi szervezni és irányt mutatni.

Már ha van erre szükség, mert – Isten lássa a lelkem, és a Csoport admin/főnököm – a magyar DnD közösség facebook csoportál kevés lehangolóbb hírfolyamot látok. Mintha minden lendület, alkotó erő és izgalom elveszett volna a közösségből, de legalábbis mindenki csinálja odahaza a saját dolgát, de egyébként semmi sem történik. Gyakorlatilag üzenőfal lett a csoportból, ahol mindenki valami DnD-közeli dolgot akar eladni, hirdetni, de a játékról egyre kevesebb szó van, miközben időről időre beesik valaki, hogy játszana (nem tudom, milyen sikerrátájuk van csapat keresésében). Úgy érzem, mintha kicsit megtört volna valami a közösségben.

Hogy mi vár a hobbira? Szerintem még van egy jó év az eddigi lendületben, de innentől lesz érdekes a DnD sikere (mert egyelőre még mindig ott tartunk, hogy a DnD sikere húzza az iparág többi szereplőjét). Ha a film jól sül el, akkor, az segíthet (bár nem biztos, hogy középtávon örülni fogunk neki), de ha nem, akkor még a One DnD alapkönyvei biztos kasszát fognak robbantani 2024-ben. De 2025-ben, amikor jönnek a kiegészítők, akkor cudar világot jósolok. Az, hogy túlárazott termékek jönnek ki csak az egyik és kisebbik félelemem. Annál sokkal veszélyesebb, hogy ha a szerepjáték a DnD branden belül eltörpül és kreatív bűnözők kezére kerül. Ha sárkányos pólókkal, csilivili d20 készletekkel és figurákkal vagyonokat lehet egyszerűen szeretni, akkor a könyvek kiadása háttérbe fog szorulni, és ez megnyithatja az utat a kvótakontároknak és a megbízható középszernek. A jelei már itt vannak a dolognak. Érdemes a Marvelre figyelni: a merch jobban fial, mint a képregények, és az utóbbi években nem is jönnek valahogy a híradások arról, hogy mely sorozatot muszáj beszerezni, mert annyira jó a sztori. Kívánom, hogy a DnD ne jusson abba a szégyenbe, hogy a dolog játék jellege tűnik el.

De elég a komorkodásból! (nem) Mit meséltem és jászottam mégis?

A Dragonlance kamapányunk több mint egy éve áll, és sajnos úgy érzem, hogy már nem tudom összeszedni a lendületet, hogy a maradék két modult lemeséljem. Az eredeti karaktergarnitúra kiléptt/meghalt/megváltozott, és a jó sárkányok tojásainak megmentése után valahogy minden le lett kerekítve. Még egy utolsó kísérletet teszek 2023-ban, de nem hiszem, hogy erőltetem.

A Mulhorand kampányunk szépen haladt előre, őrült és vicces kalandokon át vezetem a csapatot, és egyelőre imádjuk, bár a játékalkalmak megritkultak. Már a Hórusz lány storyline-t lezártuk (rövidesen jön az összefoglaló). A folytatását jelentő Titkos Birodalmak közepén járunk. Az alternatív dimenziók körüli kavarásban sikerült szintet lépnünk, így lassan merem publikálni az ehhez kapcsolód anyagaimat is. A birtokigazgatás rész még nem működik igazán, de tesztelgetjük.

A The One Ring hobbitos Beginner Box kalandjait meséltem online, de nem voltam elájulva a kalandoktól (a rendszert továbbra is imádom). Azt ígértem az új évre, hogy az utóbbinak a fináléját lemesélem, de már egy teljesen saját kalanddal, mert ezt az alibizést nem bírom tovább.

A Katalónia kampányunk szintén kicsit akadozóbb lett. Epikus kalandok közepette elveszítettem négy karaktert:

Christian Ragnarson a svéd katona, a Heszperidák kertjének közelében kővé vált egy medúza tekintetétől
Don Guiellmo a katalán deák, egy szép hölggyel folytatott légyott következményeképpen szürkenyálka eledel lett
Valerián atya az andalúz jezsuita, a haramiavezér El Indio gránátja robbantotta szét
Xavier Rodrigo Torres, „az Anadalúz Böllér” az andalúz torreádor, egyördögi fogadóban párbajban esett el a Basz Bivallyal szemben
A mostani karakterem még nem lépett színre, de Don Martin a valenciai lövész alig várja, hogy lepuffantson pár rosszfiút.

A nyár végén volt egy négy napos elvonulás Gothpunk szervezésében, ahol volt alkalmam Helvécziát mesélni, és a Fehér kolostor című kalandomat először bemutatni. Sikeres teszt kör volt, és az a tervem, hogy a kaland üres foltjait kidolgozom végre.

Szegeden a Kockák és Sárkányok Workshop keretében A Bosszú sárkányai kalandomat megint lemeséltem. Jól sikerült, de sajnos nem sikerült úgy folytatni, ahogy szerettem volna.

A vendégszereplések és egyéb írott anyagok tekintetében az alábbiakkal büszkélkedhetek:

Kockák és Sárkányok (youtube)

• 3+1 Tanács (talán triviális, amiket mondok, de hátha valakinek segítettem)

Húszoldalú fanzin (lfg.hu)

• Brithright világismertető (ha cikksorozatot olvastad a blogon, akkor nagy meglepetés nincsen)
• Képek és dalok az Ápisz fesztiválról (ez a Mulhorand kampányunk első publikált anyaga, a születésére büszke vagyok, és nagyon hálás a szerkesztőknek, hogy a méret ellenére befogadtak)

Kockák Kockákkal (twitch)

• Egy beszélgetés a Birthrightról (nem voltam túl profi, de jó hangulatú beszélgetés lett, de sajnos a beszélgetést nem találom [Srácok: ha én vaghyok béna, akkor dobhattok egy linket])

Tervek? Folytatom a Mulhorand-kampányunkat. Befejezem a One Ringet. Ha tudok, akkor maradok a Katalóniában. Tesztelem a Fehér Kolostort és megpróbálom publikálni a cuccot. Elkezdem megírni rendesen a Premiernek karácsonyra ajándékozott planetáris románc jellegű kalandvázlatomat a Zöld Hold Óráit. Ennél ambiciózusabb dolgokra nem vállalkozom már.

5. Zene

Nagyon igyekezetem naprakész lenni az idei zenékből, különösen az utolsó hónapjaim mentek rá, hogy amennyire lehet belehallgasska a kedveltzenei stílusaim érdekesnek tűnő lemezeibe. Jelenleg 150+ idei lemeznél tartok, és habár fárasztó azt kell mondjam, hogy jó volt az idei év zenei szempontból. A rock és metal rajongók hajlamosak morogni, hogy régen minden jobb volt, de igazából az idei felhozatalban aki nem talál tíz jó lemezt az egyszerűen nem próbálkozott eléggé (tudom, ez kicsit arrogáns, de komolyan gondolom) vagy nem volt ideje új dolgokat keresni (utóbbi megbocsátható). Egyes kategóriákban már most tudok győztest hirdetni, de a legjobb dalok és lemezek listáit az átláthatóság és a jelen poszt hossza miatt külön teszem. [kattints ide, ha érdekel, hogy szerintem mi volt a 20 legjobb dal és legjobb lemezidén]

Legjobb borítók

Az elején azt hittem, hogy nehéz lesz tíz jót összeszedni, de így is kimaradtak tök jók (Abstract Illusion: Woe, Dream Unending: Songs of Salvation, High Comand: Eclipse of the Dual Moon, Véhémence: Ordailes, Tómarúm: Ash in Realm of Stone Icons stb.)

WTF díj: Imperial Circus Dead Decadence: 殯――死へ耽る想いは戮辱すら喰らい、彼方の生を愛する為に命を讃える――。[Már a borítóból látszik, hogy japán zenekarról van szó. Egyébként tök jó őrült katyvaszt a zene, de ezt a borítót semmilyen formában sem tudom értelmezni (azok a lábfejek!). Ettől még kétségtelenül emlékezetes darab volt idénről.]

„Nagy elmék hasonlóan…” díjas: Firtan: Marter és Spell: Tragic Magic [A lengyel impresszionista festő Władysław Podkowiński: Szał uniesień című képe kétségkívül gyönyörű darab. A tök jó dallamos black metált játszó német Firtan és az okkult heavy metalban utazó kanadai Spell is úgy gondolta, hogy ez kell nekik az idei lemezhez.]

Imperial Circus Dead Decadence: 殯――死へ耽る想いは戮辱すら喰らい、彼方の生を愛する為に命を讃える――。

Firtan: Marter
Spell: Tragic Magic

10. Fit For An Autopsy: Oh What The Future Holds [Az egyik korai kedvenc borítóm volt idén. A zene átlagos deathcore a kor kívánalmainak megfelelő mennyiségű breakdownokkal és szimfonikus betétekkel. A borítót nem tudtam összekötni a lemezzel, de nagyon tetszik.]

9. Power Paladin: With the Magic of Windfyre Steel [Az izlandi power metal zenekar borítója egyszerűen annyira aranyos, hogy nem tudtam kihagyni. A kompozíció, a zenekarnév és a lemez cím egyszerűen tökéletes. Szívem szerint kiraknám poszterként. A lemez inkább átlagos, mérsékelten ciki power metal, de a Kraven the Hunter nagyon jó kis dal.]

10. Fit For An Autopsy: Oh What The Future Holds

9 Power Paladin: With Magic and Windfyre Steel

8. Impious: Non Est Deus [A klisés „alacsonyalak gigászi térben” típusú borítóból több is volt, és amennyire elcsépelt sajnos annyira be tudok dőlni még mindig ennek a kompozíciónak. A dallamos black metalt játszó Impious borítója viszont még ebből a mezőnyből is kiemelkedett.]

7. Pillaging Villagers: Pillaging Villagers [David Frazer egy személyes projektje olyan mintha a Dropkick Murphys tharsh/death metalt játszana. A képregényes borító a lemez forradalmi sztorijára utal.]

8. Impious: Non Est Deus

7 Pillaging Villagers: Pillaging Villagers

6. Bloodywood: Rakshak [Az indiai numetalt játszó Bloodywood olyan, mint a borító: elcsépelt, egyszerű, de hatásos. A borító nem árul zsákba elefántot: ez a „Slipknot meets Rage Against the Machine” zene bizony legyalul mindent.]

5. Restless Spirit: Blood of the Old Gods [Újabb kis alak gigászi tájon kompozíció és ismét egy olyan borító, amely jobb volt mint a zene, amit eladni kívánt. A doom metalt játszó amerikai Restless Spirit albumborítójának vintage hard fantasy/sword and sorcery hangulata azonnal megfogott.]

6. Bloodywood: Rakshak

5. Restless Spirit: Blood of the Old Gods

4. Shuriken Cadaveric Entwinement: Constructing the Cataclysm [A tufa és rendkívül unalmas death metalt játszó amerikai duó 2022-es legemlékezetesebb eleme a borító volt. Ez a szamurájos óriásos cucc sokkal jobb zenét érdemelt volna.]

3. Vitskär Süden: The Faceless King [Az absztrakt kollázs kategóriában nagyot gurító borító nekünk szerepjátékosoknak is érdekes lehet, hiszen a doomos progrock lemezhez a zenészek írtak egy teljes DnD modult is. Artpunk a négyzeten!]

Shuriken Cadaveric Entwinement: Constructing the Cataclysm

3. Vitskär Süden: The Faceless King

2. Venom Prison: Erebos [Szinte februárban eldőlt nálam, hogy ott lesz a legjobbak között. A groteszk és sokkoló kép mintha csak előre jelezte volna az idei év borzalmait. A holtak alatt rejtőzködő két alak szemeiben minden benne van.]

1. Crippled Black Phoenix: Banefyre [A régi gyerekkönyvekre emlékeztető borító az év egyik legemlékezetesebbje volt. Az antropomorf állatalakok mintha kicsit kattantak lennének, de azért talán jó a teájuk. Az angol Crippled Black Phoenix továbbra is nagyon jó prog/postrockot játszik, de idén zeneileg annyira mégsem tudtak levenni a lábamról.]

2. Venom Prison: Erebos

1. Crippled Black Poenix: Banefyre

Legjobb férfi énekes

Ebben a kategóriában kimaradtak azért jópáran mint például Devin Townsend és Hansi Kürsch (Blind Guardian), de jelenleg úgy érzem, hogy ez a maréknyi ember nyújtotta a legemlékezetesebb teljesítményt nálam. Habár vártam, Will Ramos (Lorna Shore) nem került be a listára, mert habár a csávó nagyon király (a hangszál kamerázós videó lehet, hogy borderline parasztvakítás, de akkor is menő), a Pain Remains dalcsokra összességében túl monoton volt nekem.

Legjobb férfi énekes: Mark Garrett (Kardashev)
Mark Garett-tel talán tavalyelőtt találkoztam akkor még olyan reakció videósként aki vocal coachként is dolgozik. Arra csak idén jöttem rá, hogy van egy bandája Kardashev néven. A stílus Opeth sulis progresszív death metal, de a tiszta ének helyenként a Leproust is megidézi. A koncept lemez a kezdődő demencia és a gyerekkori emlékek rekonstruálása körül forog, amit rengeteg érzelemmel és nagyon magabiztos énekléssel és stílusváltásokkal reprodukál. Nekem ő volt a kedvencem a férfi mezőnyben idén. A Glass Phantoms egy rövidebb dal, amiben megvillantja a hangja mindegyik oldalát.

Futottak még:
Till Lindemann (Rammstein): Lindemann még mindig szuper jó énekes, és amikor kell, akkor nagyon odavág. Egy kifejezetten változatos és érzelmes lemezt sikerült összehoznia a német indusztriál brigádnak, de egyértelműen Lindemann viszi a hátán a produkciót.
Referencia dalok: Angst, Zeit, Adieu.

Miguel Meza (Mountaineer): Meza jelenléte a listán teljesen szubjektív. Postrockban ilyen király grunge-os éneklést még nem hallottam. Mintha az Alice in Chains egy kísérletezős lemezét hallaná az ember. Nem túl változatos, de nagyon jól esett idén ez a 90-es évek alterjét idéző dünnyögő vokál.
Referencia dalok: Bed of Flowers, Touch the Glass, When the Soul Sleeps.

Okko Solanterä (Horizon Ignited): Az év egyik legszórakozatóbb dallamos death metal lemezén Solanterä zseniálisan hozza a hörgéseket és szinte power metalos dallamos témákat. Az őszi láncfűrészes-fahasogatós délutánok egyik állandó kísérője volt.
Referencia dalok: Beyond Your Reach, End of the Line, Aching Wings.

Tommy Alexandersson (Hällas): A svéd Hällas énekesének hangszíne talán sokaknak idegesítő lehet, de szerintem technikailag és dallamok tekintetében kiemelkedő volt a teljesítménye. Kicsit retro 70-es évek progrock az egész, de ide pont jó volt.
Referencia dalok: Earl’s Theme, The Inner Chamber, Stygian Dephts.

奈槻晃/Akira Natsuki (Imperial Circus Dead Decadence): Ez a csávó egy állat. A ICDD 1 óra 12 perces szimfonikus/death/avantgarde/metalcore lemeze eleve olyan mintha mindent beledobtak volna a turmixba, amit csak lehetett volna. Alapvetően nem szeretem ezt a fajta mindent agyonnyomó sűrű hangzást, de itt sikerült megfogni. Natsuki éneklése nagyon változatos: tiszta ének, hörgés, pigsquellek, károgás és helyenként még a japánnyelvű spokenword részek is jönnek. A hangja alapján valami elborult anime metáloperában is lehetne főellenség. Kiemelném még a lemez női énekesét is, akivel szuperül szólnak együtt.
Referencia dalok (nem röhög!): 禊祓の神産は宣い、禍祓の贖罪は誓う。; 獄 ; 黄泉より聴こゆ、皇国の燈と焔の少女。- 殯 –

Legjobb énekesnő

Érvényes erre a kategóriára is, hogy sokan bekerülhettek volna. A nighwishcore zenekarok nem reprezentálják annyira magukat (pl: Clémentine Delauney a Visions of Atlantisból és Debora Lavagnolo a Deep Sunból), illetve volt pár olyan tök jó női énekessel felálló brigád, akiket szerettem, de talán itt olt a legkeményebb tülekedés. Talán a 20 legjobb lemeznél megemlékezem róluk is.

Legjobb női énekes: Kortessa Tsifodimou (Dol Theeta)
A görög electro-prog rockot játszó Dol Theeta az év egyik legnagyobb meglepetése volt számomra Igazából (ahogy majd a klipből is látszani fog) egy nagyon alacsony költségvetésű szerelemprojektnek tűnik elsőre az egész, de ahhoz képest viszont a zene és különösen Kortessa Tsifodimou éneklése kiemelkedő. Első hallgatásra teljesen levett a lábamról a zene és az operás ének kombinációja. Az undeground DIY jelleget jól jelzi, hogy a lemez fizikai formában nem jelent meg, csak bandcampen elérhető digitális formában. Pedig tényleg nagyszerű zenéről van szó. Ez a dala címadó és albumzáró szerzemény, ami esszenciája mindannak, amiért érdemes elővenni a lemezt és meghajolni a hölgy tehetsége előtt.

Futottak még:

Cammie Gilbert (Ocens of Slumber): Cammie-t imádom, de az idei lemezt nagyon nehezen szerettem meg. Most a decemberi újrahallgatás győzött meg végleg arról, hogy továbbra is ott a mágia a zenekarban.
Referencia dalok: The Water Rising, The Lighthouse, Star Altar

Emily Shreve (Dreadnought): Ez a zenekar semmiből jött, de zeneileg és énekben is olyat is került hozni, amitől kiemelkedtek az egyébként erős mezőnyből. Énekben és zenében is az okos építkezés és jó váltások jellemzőek.
Referencia dalok: Worlds Break, Liminal Veil, The Paradigm Mirror

Larissa Stuppar (Venom Prison): Ma már nem nagy szám, hogy a női frontemberek is tudnak hörögni és kiabálni. De még így is pofaleszakító volt, amit Stuppar csinált idén az Erebosban. Nem csak brutális, de érzelmes és szenvedélyes előadásmódjával majdnem megcsípte az első helyet ebben a kategóriában.
Referencia dalok: Nemesis, Pain of Oizys, Technologies of Death

Milena Eva (GGGOLDDD): A furcsa című és még annál is furcsább (ronda) borítójú GGGOLDDD idei lemezének igazi hőse Milena Eva volt, aki ezt nagyon sötét alter cuccot el tudta adni. A lemez az énekenő Eva saját nemi erőszakkal kapcsolatos traumjának és az azzal való megküzdésnek a zenei látlelte és zsigeri énekesi teljesítményt nyújt. Szinte kényelmetlen az egész, de emlékezetes.
Referencia dalok: Strawberry Supper, Invisible, This Shame Should Not be Mine

Sara Bianchin (Messa): A “Sara” művésznéven futó olasz énekenő bizonyos tekintetben ugyan olyan bluesos, füstös és karakteres énekstílust képvisel, mint Cammie Gilbert, de zeneileg idén a Messa ezerszer jobb volt. Imádtam.
Referencia dalok: Dark Horse, Hollow, Pilgrim

Legjobb gitárlemez

Ez a kategória szokás szerint azoknak a lemezeknek szól, amelyek nem a legtechnikásabbak vagy formabontóbbak, csak szimplán az embernek kedve támad tőlük léggitározni.

Legjobb gitárlemez: In Aphelion: Moribund
Borító alapján nagyon nem akartam meghallgatni, de egy korábbi kritika miatt bekerült a spotify-on mentett lemezeim közé, aztán amikor az év végi hajtásban kezdtem utolérni magam, akkor fogtam a fejem, hogy miért kerülgettem ezt idáig. Szuper dallamos death metal, elképesztő riffekkel és király szólókkal.

Futottak még:

Early Moods: Early Moods: A béna név és jellegtelen bandafotós albumborítója mögött az év Black Sabbath Worship lemeze rejlik. Aki szereti a tradícionális doom és stoner jellegű muzsikát annak kötelező.
Referencia dalok: Return to Salem’s Gate, Curse the Light, Funeral Macabre

Haunted Shores: Void: A Periphery két gitárosa összeáll egy instrumentális progmetal lemezre. Ez alapból nálam elég lenne arra, hogy félretegyem a lemezt, de elsőre nagyon bejött, amit hallottam. Nem csak két kompetens gitáros cirkuszi produkciójáról van szerencsére szó. Az OnlyFangs az év második leghülyébb dalcíme (az elsőt a Rammstein lefoglalta magának, de erről később).
Referencia dalok: Hellfire, OnlyFangs, Perpetual Windburn

Karmanjaka: Gates of Muspel: Ez talán megosztó lesz, mert aki szereti a jól kevert lemezeket, az sírva fakad amikor először meghallgatja az albumot. Idén jó volt dallamos black metalt (is) hallgatni, és ebből a mezőnyből a Karmanjaka volt kedvenc. Jó riffek, meglepően hangulatos szólók.
Referencia dalok: Ancient Aeon, Sorcerer King, Scultpingthe Heavens

Persefone: Metanoia: Az év egyik legjobb opethcore albumát az andorrai Persefone hozta le. A metált hallgató gitárosok szempontjából “jó lemez” címet biztos ez vinné el.
Referencia dalok: Katabasis, Aware of Being Watched, Anabasis Pt. 2.

Venom Prison: Erebos: Ez a lemez minden kategóriában szuper volt. Az előző Samsara még nem tetszett annyira, mint másoknak, de itt a keverés és a riffek is nagyon egyben volt, a melodeath hatásokról nem is beszélve.
Referencia dalok: Castigated In Steel and Concrete, Judges of the Underworld, Gorgon Sisters

Legjobb vagy legemlékezetesebb gitárszólók

A hangsúly inkább az emlékezetesen van. Mivel nem vagyok gitáros, ezért a véleményem nem szakmai lesz. Nagyon sok jó lemezt hallottam és kiváló gitárosokat, szóval lehet, hogy egy-két gyöngyszem a mennyiség miatt elment mellettem, vagy elfáradt a fülem a sok nehéz és hosszú daltól.

Legjobb gitárszóló: Wilderun: Distraction III.
A teljes csomag: szépen építkező dal, amelyre szuper gitárszóló teszi fel a koronát. Érzelmes, dallamos, nagyívű. Ahogy a gitárszólóimat szeretem. Nem is volt kérdés, hogy ez a legjobb idén.

Futottak még:

Becoming the Archetype: The Hollow: A lemezen sok nagyon jó gitártéma van, de ez a kicsit Pink Floyodt idéző szóló volt kedvenc.

Persefone: Consciousness (Pt. 3.): Ez a dal egyszerűen fantasztikus szerzemény. Ki kell várni a szólót, de megéri.

In Aphelion: Draugr: Már a riffek és váltások eladják a dalt, de a szóló még rátesz egy lapáttal.

Karmanjaka: Ancient Aeon: Ennél a szólónál vett meg ez a lemez. Ezek a nagy ívű dallamos gitárnyúzások mindig levesznek a lábamról.

Vitkär Süden: Shepherd on the Roadside: A lemez egésze eléggé középtempós dülöngélés (a jobbik fajtából), de ez a gitárszóló (és a dal maga is) igazi 70-es évek esszencia.

Legjobb videók

Én csodálkoztam a legjobban rá, hogy mennyire nehéz volt ezeket összeszedni (az első helyzetet leszámítva). Végül hat darab lett.

6. Rammstein: Adieu
Az új Rammstein albumhoz kiadott videók mind nagyon jók voltak, de nekem az Adieu kisit életmű összefoglaló klipje tetszett a legjobban. Majdnem a Dicke Titten került be ide, de a kezdeti “höhö csöcsök” után inkább cikinek éreztem a dolgot (bár be kell látnom, hogy a dal maga zseniálisan vicces).

5. Electric Callboy: Hurrikan
Ó igen, a legendás német humor. Aki túléli az első perc német Schlagerét – megtoldva az Adrián veretős német ficsúrok és pénzes prolik álomnyaralásának képeivel – az egy kis poénnal gazdagodik. Nem túl eredeti, de jó a megvalósítás.

4. Spiritbox: Rotoscope
Nem történik semmi extra, de tök jól hozza a 90-es évek alternatív rock/metáljának esztétikáját. Mellé még jó is a dal.

3. Bloodywood: Dana Dan
Nem tudom mennyire korrekt azt mondani, hogy ez az indiai/bollywoodi esztétika adja el a dalt, de így van. Rohadt menő.

2. Venom Prison: Pain of Oizys
A kortárstánc/joga+metal kombó mindig jöhet. Ez a dal pedig önmagában is nagyon jó kis postrockos hatású cucc (és Stuppar megmutatja, hogy nem csak hörögni és kiabálni tud).

1. Lorna Shore: Into the Earth
Amikor először láttam a klipet akkor tudtam, hogy ennél jobbat évek óta nem láttam. Nyomasztó bodyhorror, mozgásház és kreatív vizuális megoldások pár olyan snittel, ami garantáltan álmatlan éjszakákat fognak okozni A magyar vonatkozások egy amerikai zenekarnál külön pikáns (magyar alkotó készítette a videót). Szerintem páran elzarándokoltunk a Lemezkuckóba ezek után. Mint dal talán jobb is mint a tavalyi To The Hellfire.

Az év zenei csalódása

Többet is tudnék említeni, de talán Scott Kelly kilépése a Neurosisból volt a legfélelmetesebb. Váratlanul megjelent egy közlemény, hogy kilép a bandából és a zeneiparból, majd leírta, hogyan terrorizálta lelkileg a feleségét és mekkora pöcsfej volt általában. De szeretne megváltozni és most ezen dolgozik. Tartalmilag klasszikus bűnmegvallás volt, és a nagyközönség azt várná, hogy eben a szituációban vállalja a bűnös a tetteinek következményit és lássa be a bűnösségét, de az egésznek mégis volt valami furcsa mellékíze. Szinte rosszabb volt, mintha tagadott volna mindent, mer a sorokból még így is csöpögött egy narcisztikus pszichopata drámázós önsajnáltatása. Pár nap múlva a gyanúmat megerősítette a banda közleménye, hogy szerintük Kelly bűnbánata nem őszinte és amikor megtudták a dolgot még 2019-ben (!!!), akkor kitették a bandából. Azóta a Neurosis körül csönd van, és feltehetően földbe is áll a banda, mert személyi összetételben nagyon egységben voltak.

De hogy legyen valami pozitív tavaly ilyenkor nyünnyögtem, hogy az Eskimo Callboy le akarja cserélni a nevét, mert az “eszkimó” kifejezés nem korrekt, és nem akarnak vele megbántani senkit. Én kicsit furcsának és túlzónak éreztem, de égül is az ő bandájuk. A névválasztás elég transzparanes volt, és a youtube videókból kitűnt, hogy őszinte is volt az igyekezetük (még egy szakértővel is beszéltek). Az új név Electric Callboy lett, ami hangzásban és minden egyébben is közel állt az eredetihez, és igazából azzal hogy a dolgot 3 hónapon át érlelték kifelé is, így sokkal érthetőbb lett. Elegáns megoldás volt egy olyan problémára, amibe akár bele is bukhattak volna. Engem meggyőztek arról, hogy ez volt a jó döntés (még ha a mögöttes indokokkal kapcsolatban vannak kételyeim).

20 legjobb dal 20 legjobb lemez

***

Ha már idáig eljutottál az olvasásban (egy igazi hős vagy!) itt ragadnám meg a lehetőséget, hogy megköszönjem mindenkinek, aki újonnan vagy régről követi a blogomat, illetve azt, hogy a poszt szegénység ellenére sokan vissza-visszatértek és várták az újabb írásaimat. Nagyon sokat jelent nekem, hogy idáig eljutottam, és szeretném, ha a jövő évem ennél is jobb lenne.

Sikerekben gazdag boldog új évet kívánok minden kedves olvasómnak!